Az Európai Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetvédelmi Végrehajtó Ügynökség (CINEA) karunk Technológiai Jogi és Energiajogi Tanszékének energiajoggal és energiagazdaságtannal foglalkozó fiatal kutatóját, Dr. Biró Zsófiát is beválogatta az EU-ból érkező, mindösszesen 30 Fiatal Energia Nagykövet közé, akik 2023. június 19. és 22. között Brüsszelben, a Fenntartható Energia Európai Hete (EUSEW) alkalmával oszthatták meg gondolataikat és munkálkodhattak közösen a fenntartható uniós energiaipar megteremtésével kapcsolatos feladatokon.
Kolléganőnk beszámolója alapján az egy hetes szakmai rendezvény alatt nem csak előadások és kerekasztal-beszélgetések meghallgatására, valamint kapcsolatépítésre nyílt lehetőség, hanem a 30 Fiatal Energia Nagykövet egy zártkörű rendezvény, úgynevezett Word Café keretében négy nagy témakörben fogalmazhatta meg ajánlásait az Európai Bizottság részére:
1. annak érdekében, hogy könnyebben birkózzon meg Európa ezzel az évtizeddel, a fenntartható termékeket mindenki számára elérhetővé kell tenni,
2. fokozni kell a fiatal szakértők jelenlétét az energiaiparban,
3. meg kell reformálni az egyes termékek garanciával kapcsolatos szabályozási hátterét, hogy mérsékeljük a fogyasztói társadalom környezetre gyakorolt negatív hatását.
4. A legfontosabb pedig, hogy az európai polgárok és közösségek bevonása nélkül az energiaátállást nem lehet megvalósítani.
A megfogalmazott célokon belül a Technológiai Jogi és Energiajogi Tanszék kutatója kiemelte, hogy minden változtatást mikro szinten is kezelni kell, nekünk európai polgároknak is tennünk kell a magunk módján a célok eléréséért: jobban kell ápolnunk az emberi kapcsolatainkat, többet kell törődnünk egymással és saját magunkkal, így fokozva a boldogságérzetünket ahelyett, hogy a fogyasztói társadalom csapdájában ragadnánk, ami mérhetően kihat energiafogyasztásunkra is.
Biró Zsófia hozzátette, hogy megfelelő környezettudatosságra nevelő oktatás és több fiatal, döntéshozói pozícióban lévő szakember nélkül nem érhetünk el tartós eredményeket. Ami pedig a fizikailag megfogható fejlesztéseket illeti, a villamosenergia-hálózat korszerűsítése és hatékonyabbá tétele, kvantitatív és kvalitatív fejlesztése nélkül lehetetlen az energetikai átállás!
Biró Zsófia jogász, energiagazdálkodási szakközgazdász, valamint pénzügy MSc és gazdálkodási és menedzsment BA diplomákkal rendelkezik. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos segédmunkatársa. 2018 óta vallja, hogy a XXI. század az energiáról és egy újabb űrkorszakról fog szólni, és hisz abban, hogy tanulnunk kell a múltunkból, hogy jobb jövőt és jelent teremthessünk.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.