A PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének Tudományos Diákköre 2025. november 3-án 17.00 órai kezdettel a Kar Óriás Nándor előadótermében – közel száz fő részvételével – megtartotta első tudományos ülését, amely „Pécsi Ifjú Magánjogászok Szimpóziuma” (PIMaSz) címmel új hagyományként indul útjára Benke József egyetemi tanár, TDK-vezető kezdeményezése nyomán.
A konferencia a szimpóziumok hagyományaiból a tematikus sokszínűségre fókuszált, és a terv az, hogy az OTDK tanévében bekapcsolja a szimpózium vitakultúráját is a konferencia vérkeringésébe, ahol bárki kérdezhet, hozzászólhat, vitatkozhat a felszólalóval, ahogy tették ezt már az ókori görögök is Platón és Xenophón tudósításai szerint a nagy lakomákat (deipnon) követő közös vitázó-filozofáló ivászatok (szümposzion) alkalmával.
Az előadások sorozatát Benke József és Nochta Tibor egyetemi tanárok nyitó és záró gondolatai keretezték, a tanszék oktatói részéről Fabó Tibor ny. adjunktus és Bércesi Zoltán c. egy. docens, vm. főügyész-helyettes tartott tudományos előadást. A hallgatók köréből az első és az utolsó előadást már OTDK-n megméretett kutatást végzett hallgatóink tartották, előadásaik között hat új TDK-tagunk mutatta be kutatásának jelenlegi állását.
A hallgatói előadások formai és tartalmi színvonala, a hallgatók kritikus gondolkodása, a részletek iránti fogékonysága, valamint az összetett problémák megértésének és átláthatóvá tételének képessége alapján a legszebb reményekre jogosít a jövőt illetően!
Az est ünnepi hangulatban 21.00 órakor zárult a tanszék tanácskozójában, ahol koccintással egybekötött pizzavacsorát tartottunk a diákkörös hallgatók és oktatóik közössége számára.
Prof. Dr. Benke József DSc
egyetemi tanár, az MTA doktora

Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.