Az Országgyűlés 2026. november 3-án tartott ülésén, kétharmados többséggel megválasztotta Magyarország új legfőbb ügyészévé dr. Fejes Pétert. A Baka András köztársasági elnök által javasolt szakember megbízatása kilenc évre szól.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara különös büszkeséggel fogadta a hírt, hiszen az új legfőbb ügyész karunkon szerezte jogi diplomáját 1986-ban.
Dr. Fejes Péter több mint négy évtizedes, kimagasló szakmai utat tudhat maga mögött az ügyészségi szervezetben. Pályafutását 1983-ban ügyészségi ösztöndíjasként kezdte, majd az évtizedek során a Szombathelyi Városi Ügyészségen, valamint a Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyei ügyészségeken és a Győri Fellebbviteli Főügyészségen töltött be különböző vezetői és ügyészi beosztásokat. 2021 és 2025 között a Vas Megyei Főügyészség főügyészhelyetteseként szolgált.
Gyakorlati tevékenysége mellett tudományos és oktatói munkássága is jelentős: 2001-ben európai jogi szakjogászi végzettséget szerzett, 2011-ben PhD-fokozatot ért el politikatudományokból, 2017 óta pedig a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. Pályája során számtalan jogásznemzedék képzésében vállalt szerepet egyetemi oktatóként és jogi szakvizsga-vizsgáztatóként egyaránt.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar teljes közössége szívből gratulál dr. Fejes Péternek a felelősségteljes tisztséghez, és eredményes, sikeres munkát kíván legfőbb ügyészi feladatai ellátásához!
Fotó: Sándor-palota
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.