Felhívás a felsőoktatási intézmények 2023. évi Szép magyar beszéd versenyére

már

20.

Felhívás a felsőoktatási intézmények 2023. évi Szép magyar beszéd versenyére

A Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén meghirdeti a 2022/2023-es tanévre a felsőoktatási intézmények Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny országos döntőjét, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése.

A versenyfeladat:
A versenyzőknek két, 1-1 gépelt oldalnyi, 2-3 percnél nem hosszabb, magyar szerzőtől származó 20-21. századi esszé- vagy szépprózai szöveget kell felolvasniuk. Az egyik szöveget szabadon választják, ennek felolvasására előzetesen felkészülhetnek (a szöveg nem lehet
fordítás, és nem tartalmazhat sok párbeszédes részt). A másik szöveget a verseny helyszínén kapják meg, és 20 perc felkészülési idő után olvassák fel. 

A teljesítmény értékelésének főbb szempontjai:
a) jó szövegértés és szöveghűség,
b) a szövegtartalom, az írói szándék és a szövegszerkezet hiteles közlése,
c) a beszédhelyzetnek, a szövegkörnyezetnek megfelelő tolmácsolás,
d) jó beszédlégzés, a beszédhangok és hangkapcsolatok helyes ejtése, megfelelő hangsúlyozás, dallamformálás, szünettartás; a beszédtempó, a hangerő illő alkalmazása; a nonverbális eszközök szövegnek megfelelő, mértéktartó használata.

Az országos döntőt 2023. május 12-én (pénteken) rendezzük meg Esztergomban.

Amennyiben hallgatóként nevezni szeretne, azt jelezze a dekan@ajk.pte.hu címen 2023. április 24-ig.

Felhívás