okt

17.

Az idei évben a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara rendezi meg az Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Versenyt.

A szervezőbizottság nevében tisztelettel és szeretettel hívja a 

2024. november hó 27. napján (szerdán) 10.00 órakor kezdődő,

Budapesten...

okt

15.

A Kar a vele hallgatói jogviszonyban nem álló személyeknek – részismereti képzés céljából – hallgatói jogviszony keretében – külön felvételi eljárás nélkül – önköltséges képzésre felvételt hirdet 

 

  • a jogász osztatlan képzés nappali és levelező munkarendű mintatanterveiben az adott félévben...

okt

08.

Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága az idei évben is megrendezi az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvényét felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára.

A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját...

okt

04.

Dr. Richard Ludwick és Hans Stockton, a University of St. Thomas (Houston, USA) rektora és rektorhelyettese a PTE Nemzetközi Igazgatóságának meghívására 2024. október 4-én látogatást tett Karunkon.

A vendégeket a Kar részéről dr. Mohay Ágoston, általános- és nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettes...

szep

18.

Az oktatásért felelős miniszter 2024-ben is Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat adományoz a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.

Az idei évben három ötödéves jogász hallgatónk, Berki Vivien, Csendes Dóra és Szántó Soma érdemelte ki az elismerő ösztöndíjat, amelyet ünnepélyes keretek között vehettek...

szep

17.

A Reinhold és Carmen Würth Alapítvány célja, hogy anyagi támogatást nyújtson tehetséges, hátrányos helyzetben lévő, nappali tagozatos joghallgatók részére.

A pályázatok beérkezési határideje: 2024. október 14. (hétfő) 16:00 óra

A pályázatokat a Tanulmányi osztályra kell benyújtani!



A támogatásra pályázhatnak azok...

szep

17.

A PTE ÁJK és Dr. Yurt Enver szociálisan hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgató számára ösztöndíj pályázatot ír ki a 2024/2025. tanévre.

A YURT ENVER támogatás összege 50.000 Ft/hó, mindösszesen 500.000 Ft, 10 hónap időtartamra.

A pályázat benyújtásának...

szep

17.

A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara a Dr. Hamar Ügyvédi Iroda támogatásával pályázatot hirdet tanulmányi és szociális hallgatói ösztöndíj elnyerésére.

A Jövő Jogászaiért ösztöndíj célja:

Az ösztöndíjjal a Pécsi Tudományegyem Állam- és Jogtudományi Kar és a Dr. Hamar Ügyvédi Iroda...

szep

17.

A PTE ÁJK pályázatot hirdet Benedek Ferenc hallgatói ösztöndíj elnyerésére.

Az ösztöndíj célja a Kar legkiválóbb tanulmányi eredménnyel rendelkező és a Karon folytatott tanulmányok iránt elkötelezett hallgatóinak anyagi támogatása, az elért tanulmányi teljesítmény elismerésére és a további kiemelkedő teljesítmény motiválására...

szep

17.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar pályázatot hirdet nappali tagozatos doktorandusz hallgatók részére záróvizsga bizottságban történő jegyzőkönyv-vezetési feladatok ellátására.

A pályázat benyújtási határideje: 2024. szeptember 20. (péntek)

 

Pályázati kiírás >>
Pályázati űrlap a jelentkezéshez >>

szep

16.

A 2024. szeptember 27-én megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája országos programsorozat egyik állandó állomása a pécsi jogi kar 48-as téri campusa. 

A pécsi jogi kar napjaink aktuális témáival készül az Európa-szerte megrendezett, ingyenes eseménysorozatra, a tudomány és a kutatói életpálya megismertetése...

szep

12.

A PTE Állam- és Jogtudományi Kara felhívást tesz közzé demonstrátori pályázat benyújtására a 2024/2025-ös tanévre.

A jelentkezéseket 2024. szeptember 30. 11.00 óráig lehet beadni papír alapon a Dékáni Hivatalban. 

Pályázatot az a hallgató nyújthat be 

  a) aki két...

szep

10.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara jelentős szerepet játszott a 2024. szeptember 5-6. között Belgrádban megrendezett Regional Law Review - Fifth International Conference eseményen, amelyet az Institute of Comparative Law szervezett. 



A konferencia célja az volt, hogy a legújabb...

szep

06.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2024. szeptember 2. és 4. között megrendezett Orientációs Napok kiemelt célja volt, hogy az elsőéves joghallgatók könnyebben megtalálják helyüket az egyetemi közösségben, és betekintést nyerjenek a jogászi hivatás világába. 

Az eseménysorozat első napján...

szep

05.

Idén lesz a harmadik alkalom, amikor kipróbálható hazánkban az úttörő holland interaktív bűnmegelőzési módszer

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő Emberkereskedelem elleni küzdelem kutatócsoport szervezésében, a holland Reshape Alapítvánnyal együttműködve ismét Magyarországra érkezik a szabadulókamion, ami egy interaktív...

szep

02.

2024. szeptember 2-án tartotta Ünnepi Tanévnyitó Tanácsülését a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Az ünnepségen Prof. dr. Miseta Attila az Egyetem rektora nyitóbeszédében köszöntötte az első évfolyamra felvételt nyert hallgatókat.



A kar dékánja, Prof. dr. Fábián Adrián ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy...

aug

29.

Az idei évben első alkalommal az Állam- és Jogtudományi Kar - a BeléPTEtő Gólyatréninget kiegészítve - 2024. szeptember 2-4. között Orientációs Napok rendezvénysorozattal várja elsőéves nappali munkarendű jogász hallgatóit, ezzel is segítve beilleszkedésüket, eligazodásukat a kari életben. Itt láthatnak bele...

aug

28.

Európai viszonylatban is egyedülálló Nemzetközi fenntartható állatvédelmi szakjogászképzés közös indítása is szerepel abban az együttműködési megállapodásban, melyet Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora és Prof. Dr. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese írta alá augusztus 27-én az Állatorvostudományi Egyetemen...

aug

01.

Az Igazságügyi Minisztérium nyílt pályázatot hirdet a Deák Ferenc Ösztöndíj elnyerésére. A pályázat célja a Magyarországon működő államilag elismert felsőoktatási intézmény osztatlan jogász képzésén tanulmányokat folytató, kiemelkedő tanulmányi eredményt és közéleti teljesítményt felmutató joghallgatók anyagi támogatása, valamint szakmai fejlődésének elősegítése...

júl

31.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara szeptembertől három új szakirányú továbbképzést indít, melyek innovatív megközelítéssel, a piaci igényekre szabva kínálnak fejlődési lehetőséget a jogi és egészségügyi szakemberek számára.



Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember képzés indul az Általános Orvostudományi...