A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közbeszerzési szakjogász és Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens szakirányú továbbképzést indít szeptembertől.
A közbeszerzés egy olyan jogterület, ahol a speciális szabályok és a gyakorlat által kialakított ismeretek elengedhetetlenek az eljárások lefolytatásának és az eljárásokban való részvétel sikeréhez.
A munkájuk során, akár ügyészek, bírók és jegyzők esetén is, több olyan helyzet adódhat, amelyben a közbeszerzési ismeretek elősegítik az ügy kezelését, a probléma megoldását.
A hallgatók megismerhetik a közbeszerzéshez kapcsolódó teljes intézményrendszert, a Közbeszerzési Hatóságot és a Közbeszerzési Döntőbizottságot. Az oktatás során bemutatásra kerül a hazai ellenőrzési metodika, továbbá ismertetésre kerül az uniós intézményrendszer és joggyakorlat. A tematika kialakítása során külön hangsúlyt fektetett a kar a zöld szempontok érvényesítésére, az ajánlattevő szerepére, valamint a közbeszerzés büntetőjogi vetületére is.
A képzésen oktatók mind gyakorlati szakemberek, így az azonnal hasznosítható tudás garantált. Emellett a résztvevő hallgatók körében is jelentős számú gyakorló szakember várható, így lehetőség adódik a közbeszerzés területén kapcsolatok kiépítésére, amelynek segítségével mélyebb, gyakorlati tudásra tudnak szert tenni a jelentkezők. A kialakult kapcsolatrendszernek köszönhetően a pályakezdők esetén akár elhelyezkedési lehetőséget is hozhat magával a képzés.
A gyakorló szakemberek, mint oktatók, napjaink aktualitásait hozzák az elméleti oktatás kiegészítéseként, így tapasztalt szakemberek számára is tud új ismeretekkel szolgálni a képzés. Ugyanakkor a pályakezdő, gyakorlattal még nem, vagy alig rendelkezők számára is logikusan felépítve mutatja be a közbeszerzési folyamatokat. Bármilyen szakaszában van a karrierjében a jelentkező, lendületet kaphat a képzés által.
A három félév alatt szakmabeli oktatók segítik az egyéni felkészülést tutor rendszer keretein belül, fél évente kerekasztalbeszélgetésre kerül sor az aktualitásokat illetően.
Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens szakirányú továbbképzésre bármely képzési területen, legalább alapképzési szakon szerzett oklevéllel jelentkezhet.
A képzésről részletes információkat és a jelentkezési űrlapot az alábbi linkeken találja:
Közbeszerzési szakjogász: https://ajk.pte.hu/hu/szakiranyu-tovabbkepzesek/kozbeszerzesi-szakjogas…
Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens: https://ajk.pte.hu/hu/szakiranyu-tovabbkepzesek/jogi-szakokleveles-kozb…
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.