Főoldal

Hallgatóknak

Szaknyelvi Vizsgaközpont

Rövid ciklusú képzések

Szakirányú továbbképzések

Doktori Iskola

Felvételizőknek

Szabadulószoba segítségével ismerkedhetnek meg az emberkereskedelem áldozataival az érdeklődők

szep

12.

Szabadulószoba segítségével ismerkedhetnek meg az emberkereskedelem áldozataival az érdeklődők

A szabadulószobának berendezett lakókocsi 2022. szeptember 19-30. között Magyarországra érkezik a Holland Rendőrség és a PTE ÁJK Emberkereskedelem Elleni Kutatócsoportja szervezésében.

Az Escapevan, azaz a „szabaduló-kocsi” elnevezésű program keretében a látogatók megismerik Nóra történetét, akit először Magyarországon, majd Hollandiában kényszerítettek prostitúcióra, végül a hatóságok munkájának köszönhetően megmenekült. A szabadulószobából különböző feladatok útján lehet kijutni. A program célja, hogy „láthatóvá” tegye az emberkereskedelem áldozatait és az őket érő megpróbáltatásokat. Az interaktív feladatok megoldásával a résztvevők segíthetnek a virtuális áldozatnak, Nórának, megmenekülni.

A projekt megnyitójára 2022. szeptember 19-én, Budapesten, az V. kerületi Városháza Parkban 10 óra 30 perckor kerül sor. A megnyitón beszédet mond a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának képviseletében dr. Mohay Ágoston, nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettes. A megnyitóra meghívást kaptak továbbá az Igazságügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-Főkapitányság illetékesei.

A szabadulószobának berendezett lakókocsit Budapesten, Székesfehérváron, Pécsen, Szegeden, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon tekinthetik meg az érdeklődők az alábbi helyszíneken:

•    szeptember 19. Budapest, V. kerület Városháza park, 9:00-20:00;
•    szeptember 20. Budapest, V. kerület Városháza park, 9:00-16:00;
•    szeptember 21. Székesfehérvár, Palotai kapu tér, 9:00-16:00;
•    szeptember 22. Pécs, Fürdő utca, 9:00-20:00;
•    szeptember 23. Pécs, Fürdő utca, 9:00-20:00;
•    szeptember 24. Szeged, Aradi vértanúk tere, 9:00-16:00;
•    szeptember 26. Szolnok, Hild János tér, 9:00-16:00;
•    szeptember 27. Debrecen, Kossuth tér, 9:00-16:00;
•    szeptember 28. Nyíregyháza, Kossuth tér, 9:00-16:00;
•    szeptember 29. Miskolc, Szent István tér, 9:00-16:00;
•    szeptember 30. Budapest, V. kerület Városháza park, 9:00-20:00.

A program szervezésében közreműködnek a magyar rendőrség áldozatsegítő hálózatának tagjai, akikkel a látogatók elbeszélgethetnek az emberkereskedelem jelenségéről is. A programra minden érdeklődőt nagy tisztelettel várnak a szervezők. Különösen ajánlják a veszélyeztetett csoportokba tartozó személyeket gondozó, nevelő és oktató intézményeknek, hogy a fokozott veszélynek kitett személyek minél hamarabb megismerkedjenek az emberkereskedelem veszélyeivel.