Részismereti képzés indul szeptembertől

júl

27.

Részismereti képzés indul szeptembertől

A Kar a vele hallgatói jogviszonyban nem álló személyeknek – részismereti képzés céljából – hallgatói jogviszony keretében – külön felvételi eljárás nélkül – önköltséges képzésre felvételt hirdet.

A részismereti képzés keretében, legfeljebb két féléven keresztül a jogász szak egyes meghatározott kurzusain, hallgatói jogviszony létesítésével vehet részt a képzésben az a jelentkező, aki magyar érettségi bizonyítvánnyal, vagy azzal egyenértékű, külföldi oktatási intézmény elvégzését tanúsító és az adott országban felsőoktatási intézménybe történő jelentkezésre jogosító bizonyítvánnyal rendelkezik.

Képzés célja

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) bevezetett egy olyan rövid ciklusú képzési formát, amely során a hallgatók ugyan nem szereznek felsőfokú végzettséget, sem szakképzettséget, azonban lehetőségük nyílik hallgatói jogviszony keretében betekintést nyerni a Kar képzési kínálatába úgy, hogy az elvégzett kurzus, modul teljesítése felsőfokú tanulmányokba a kreditátvitel szabályai szerint beszámítható.
A részismereti képzés befejezését követően a Kar a megszerzett ismeretekről, azaz a sikeresen teljesített tanulmányi teljesítményről az elektronikus tanulmányi rendszeréből a tárgyleírást is tartalmazó mikrotanúsítványt állít ki.

A képzés célja tehát, hogy kinyissa a jogász szak kiajánlható kurzusait a szélesebb nagyközönség részére. Egyes speciális kurzusok ezen túlmenően alkalmasak lehetnek a szakmai specializációk részismereti képzés keretében történő elsajátítására is.

Képzési jellemzők

A képzéssel kapcsolatos legfontosabb tartalmi és eljárási szabályokat az 1/2023. (VII. 21.) számú dékáni utasítás (a részismereti jogviszony létesítésének feltételeiről és a kapcsolódó eljárásrendről a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán) tartalmazza.

A dékáni utasítás:
https://ajk.pte.hu/sites/ajk.pte.hu/files/2023-07/dekani-utasitas-1-202…

A részismereti képzésben történő részvétel nem vezet felsőfokú oklevél megszerzéséhez, nem ad felsőfokú végzettséget, sem szakképzettséget, azonban a Kar a megszerzett ismeretekről, azaz a sikeresen teljesített tanulmányi teljesítményről az elektronikus tanulmányi rendszeréből a tárgyleírást is tartalmazó mikrotanúsítványt állít ki. Az elvégzett kurzus, modul teljesítése felsőfokú tanulmányokba a kreditátvitel szabályai szerint beszámítható.

Képzés helyszíne

Állam- és Jogtudományi Kar (7622 Pécs, 48-as tér 1.)

Választható kurzusok

Az 1/2023. (VII.21.) számú dékáni utasítás 1. számú mellékletének táblázataiban nappali vagy levelező munkarenden elérhető kötelező tantárgyak, figyelemmel az előfeltételi rendre, a Történeti alappanel, az Elméleti alappanel és az Idegen nyelvű modul differenciált tárgyai, amennyiben az adott félévben meghirdetésre kerülnek az adott félévben érvényes tanulmányi tájékoztató szerint, és a szabadon választható tárgyak, amennyiben az adott félévben meghirdetésre kerülnek az adott félévben érvényes tanulmányi tájékoztató szerint.

Az érvényes tanulmányi tájékoztató elérhetőségei:
https://ajk.pte.hu/hu/hallgatoknak/jogasz-osztatlan-nappali/2019-2020-t…
https://ajk.pte.hu/hu/hallgatoknak/jogasz-osztatlan-levelezo/2020-2021-…

Felvételi információk
 

Jelentkezési feltétel
Részismereti képzésre jelentkezhet, aki magyar érettségi bizonyítvánnyal, vagy azzal egyenértékű, külföldi oktatási intézmény elvégzését tanúsító és az adott országban felsőoktatási intézménybe történő jelentkezésre jogosító bizonyítvánnyal rendelkezik, és a Pécsi Tudományegyetemmel (továbbiakban: Egyetem) hallgatói jogviszonyban nem áll.

A részismereti képzésre történő jelentkezést a tanulmányi osztályon kell leadni, legkésőbb a félév kezdetét megelőző négy héttel, az erre rendszeresített űrlapon. A jelentkezésben meg kell jelölni, hogy a részismereti képzés során a jelentkező milyen tanulmányokat kíván folytatni, valamint csatolni kell a jelentkezési feltételek fennállását igazoló dokumentumokat. 

A jelentkezésről a Kari Tanulmányi Bizottság dönt legkésőbb a félév első hetéig. A TB határozatában rendelkezik arról, hogy a hallgató a Karon milyen kurzusokat jogosult felvenni, továbbá meghatározza az önköltség összegét, valamint a képzés munkarendjét.

Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 07. napja

Jelentkezés módja
Jelentkezni a Jelentkezési lap kitöltésével és szükséges csatolmányok beküldésével lehet. Kérjük, szíveskedjék csatolni a végzettséget igazoló oklevél fénymásolatát!

Beküldendő:
PTE ÁJK Tanulmányi Osztály H-7622 Pécs, 48-as tér 1. vagy info@ajk.pte.hu

Költségtérítés összege
15.000 Ft/kredit – az első félévben fizetendő önköltség összegét a TB a határozatában rögzíti

Ösztöndíjak
Ezen a képzési formán nem érhetők el ösztöndíjak.