Pro Scientia és Mestertanár Aranyérem – pécsi elismerések az OTDT döntése alapján

júl

08.

Pro Scientia és Mestertanár Aranyérem – pécsi elismerések az OTDT döntése alapján

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2025. június 25-én tartott főbizottsági ülésén döntés született az idei év legkiemelkedőbb hallgatói oktatói teljesítményeinek elismeréséről. A testület két rangos díjat is odaítélt a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara kiválóságainak.

Mestertanár Aranyérem Mohay Ágoston Csanádnak

Az OTDT által 1997-ben alapított Mestertanár Aranyéremmel azon oktatókat és kutatókat ismeri el, akik hosszú éveken át kiemelkedő és áldozatos munkát végeztek a tudományos diákköri tevékenységek szervezésében és a tehetséggondozásban. A díj célja, hogy elismerje azokat a szakembereket, akik hallgatóik kötelező tanulmányain túlmutató fejlődését is elhivatottan támogatják, diákköri, szakkollégiumi vagy más tudományos műhelyek keretében.
2025-ben karunk újonnan kinevezett dékánja, Dr. habil. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens részesül ebben a rangos elismerésben, amellyel a tudományos utánpótlás nevelésében végzett kiemelkedő munkáját méltányolja az OTDT.

Pro Scientia Aranyérem Rózsa Csongor Ernőnek

A Pro Scientia Aranyérem a legmagasabb szintű hallgatói tudományos teljesítmény elismeréseként ítélhető oda. A díj nem csupán egy-egy pályamunka vagy konferenciaszereplés értékelése, hanem a teljes hallgatói pályaív kiemelkedő tudományos aktivitásának elismerése. Az OTDT ezt a díjat azoknak a fiataloknak adományozza, akik legalább egy OTDK első helyezést megszereztek, tanulmányaik során kimagasló eredményeket értek el választott szakterületükön, és azt számos formában – TDK- és OTDK-dolgozatokban,  konferencia-előadásokban, tudományos publikációkban – bizonyították.

2025-ben Rózsa Csongor Ernő, karunk idén végzett hallgatója nyerte el a Pro Scientia Aranyérmet.

A díjátadó ünnepségre hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor. A kitüntetéseket a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az OTDT elnöke közösen adják át november végén.

Szívből gratulálunk a kitüntetetteknek!