PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TANULMÁNY ÍRÁSÁRA

jan

29.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TANULMÁNY ÍRÁSÁRA

A KERESZTÉNY JOGAKADÉMIA „Jog és jogtudomány a kereszténység nézőpontjából” címmel tudományos pályázatot hirdet, melynek célja, hogy olyan tudományos alapossággal elkészített írások érkezzenek be, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a sajátos nézőpontot a jog világában bemutathassa a Petrecz Sándor Alapítvány keretében működő Keresztény Jogakadémia.

Választható témák: A pályázaton bármely jogterületen és jogágazaton belüli témával lehet indulni, ha az adott témát - felekezeti megkötöttség nélkül - keresztény szempontból szemléli és elemzi. 

A pályázat benyújtására jogosultak köre:
• Jogi egyetemi / igazgatászervezői / államtudományi hallgatói jogviszonnyal rendelkező magánszemélyek (BA/Bsc, MA/Msc, PhD) 
• Jogi / igazgatásszervező / államtudományi végzettséggel rendelkező magánszemélyek 

A pályázaton részt vett megfelelő színvonalú pályaművek a Keresztény Jogakadémia által 2021- ben kiadott kötetben megjelennek, valamint íróik meghívást kapnak a Jogakadémia ugyancsak 2021- ben megrendezésre kerülő konferenciájára mint előadók. 

A jelentkezés, előzetes bírálatra benyújtás határideje: 2021. február 15. 
Az előzetes bírálat határideje: 2021. február 28. 
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. április 15. 

Részletes kiírás
 

Adatlap és témavázlat