OTDK versenyzők felkészítő tréningje

már

27.

OTDK versenyzők felkészítő tréningje

Az NTP-HHTDK-18-0017 pályázat keretében 2019. március 22-én zajlott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián induló hallgatók számára szervezett prezentációs tréning, amelyet Györffy Kinga retorikai-előadátechnikai tanácsadó tartott.

 A program egy egész napos workshop formájában valósult meg. Ennek keretein belül a jelenlévők megismerkedhettek artikulációs gyakorlatokkal, tippeket kaptak azzal kapcsolatban, hogyan tegyék hatásossá, lényegre törővé és érdekessé előadásukat, mindezt úgy, hogy közben a lehető legjobban megragadják a hallgatóság figyelmét. A tréning egyik meghatározó része volt, amikor a versenyzők maximum 3 percben összefoglalták dolgozatuk lényegét, majd a többi résztvevőnek meg kellett állapítani, mi az az üzenet, amit az előadó közvetíteni kívánt. Ezzel megtanulhatták, hogyan tudják rövid idő alatt, figyelemfelkeltő módon átadni témájuk fontosságát, a kutatás célját, és azt a tézist, amit magában hordoz. Az esemény egy beszélgetéssel zárult, ahol mindenki megoszthatta, mivel lett több a nap végére, miben segített neki a program. A visszajelzések alapján elmondható, hogy a hallgatók elégedetten, és az előadásukra vonatkozóan számos új ötlettel távoztak.

Ezúton is köszönjük Györffy Kingának, hogy kiváló szaktudásával segítette Karunk hallgatóit, hogy sikeresen szerepelhessenek áprilisban a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett, "A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása" című pályázati kiírásra benyújtott NTP-HHTDK-18-0017 számú "PTE ÁJK kari diákköri konferencia 2018" című pályázat támogatásával valósult meg.

TDK logók