2023. április 28-án a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében Országos Római Jogi Perbeszéd Versenyre került sor a Károlyi-Csekonics Palotában.
A verseny alkalmával a résztvevő csapatok konstruált római jogi jogeseteket kaptak, amelyekhez perbeszédet írtak, majd felperesként, alperesként és bíróként elő is adták azokat.
A Kar részéről két elsőévesekből álló csapat (Kovács Dóra, Lovász Bence, Molnár Dávid; Bódi Gergő, Csordás Gergely, Györpál Eszter) is indult a megmérettetésen, és végül 12 csapat közül a Bódi Gergő, Györpál Eszter és Csordás Gergely alkotta csapat elnyerte a legjobb szerepjátékért járó csapatdíjat, míg Molnár Dávid a legjobb dogmatikai levezetésért járó egyéni díjat.
Gratulálunk minden résztvevőnek a színvonalas szerepléshez!
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.