Főoldal

Hallgatóknak

Szaknyelvi Vizsgaközpont

Rövid ciklusú képzések

Szakirányú továbbképzések

Doktori Iskola

Felvételizőknek

Különleges szakmai lehetőség hallgatóknak

szep

29.

Különleges szakmai lehetőség hallgatóknak

November 11-én (kedd) Rákospalotára látogatunk, ahol betekintést nyerhetünk a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon mindennapjaiba.

Ez egy olyan program, ahol első kézből ismerhetitek meg, hogyan működnek ezek az intézmények, milyen szakmai és emberi kihívásokkal találkoznak az ott dolgozók – és milyen közösséget építenek a fiatalokkal.
A gyermekvédelem és a büntető igazságszolgáltatás összefonódásáról szerezhettek mélyebb ismereteket:

  • javítóintézeti nevelés,
  • a fiatalkorú elkövetők javítóintézetben végrehajtandó letartóztatása,
  • illetve a gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe tartozó központi speciális gyermekotthoni ellátás tekintetében.

A program a Családjogi és mediációs, valamint a Büntető eljárásjogi TDK közös szervezése.

Egy olyan élmény és szakmai tapasztalat, amelyhez ritkán juthatunk hozzá!
 

  • A helyek száma korlátozott, a jelentkeznél elsősorban a két érintett diákköri tagságot vesszük figyelembe. Akik nem tagjai a két diákkörnek, ott a jelentkezési sorrendet fogjuk figyelembe venni.
  • A TDK műhelyek támogatásának köszönhetően a helyjegyeket mi álljuk, ha rendelkeztek országbérlettel, így ezzel sem kell foglalkoznotok.
  • Fontos, hogy nemcsak a két TDK tagjait várjuk, hanem minden érdeklődő hallgatót a karról, más diákkörökből is. Szóljatok bátran ismerőseiteknek!

Jelentkezési határidő: 2025.11.05.
Jelentkezni itt tudtok: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdqjyn6d5Zi-o1z4Df_DbEAmh2iiKe…