A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola és gróf Széchenyi István Népfőiskola, valamint a Magyar Műhely Általános Művelődési Központ környezetvédelmi versenyt hirdet Kárpát-medencei fiatalok számára három korosztályban.
A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzuk a fiatalokhoz. Kezdetben körzeti versenyként a környék iskoláit, diákjait igyekeztük megszólítani. Később már inkább megyei, majd 2014-től országos versenyként hirdettük meg a közben rangos eseményként emlegetett megmérettetést. A jelenlegi kiírásban a versenyt kiterjesztettük az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz ebben a tanévben az általános iskolások mellet a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését is várjuk. Az előző évekhez hasonlóan a verseny az online térben lesz lebonyolítva, ezzel is mérsékelve környezetre gyakorolt káros hatást. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszünk a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A verseny fordulói során igyekszünk a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevonni a környezetvédelem erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé.
A verseny fővédnöke: Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke
Verseny forgatókönyve - 3. korosztály:
Témakörök:
1. "Víz = Élet" - A víz, mint a világot mozgató életerő szállító közege.
2. Az éltető víz - Tévhitek, elméletek cáfolata ivóvizeink vonatkozásában.
3. Tiszta vizet iszunk? - Palackozott és vezetékes vizeink állapota a világban jelenlévő azonosított szennyezők tükrében.
4. Bioelektronika - Az egészség és a víz szervesülése a strukturált víz
5. Víz a mezőgazdaságban, a múlt és a jövő mezőgazdasági termelésének sorskérdései
6. Körforgásos gazdaság és hulladék mentesség - A világban jelenlévő hulladék hatása élő vizeinkre.
A legjobbak pályamunkájukat szakmai zsűri előtt mutatják be a 2025. június 13-i döntőben.
Jelentkezés: 2025. március 14-ig.
Jelentkezés menete: Jelentkezni a verseny online felületén lehet: www.kozosjovonk.hu . A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.
A verseny részletes leírása és az I. forduló kiírása a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén!
Díjazás:
A díjak összesített értéke 1 300 000 forint.
I. helyezett: 500 000 Ft ösztöndíj
II. helyezett: 400 000 Ft ösztöndíj
III. helyezett: 300 000 Ft ösztöndíj
Különdíj: 100 000 Ft ösztöndíj
Egyéb fontos információik: Nevezési díj nincs!
Szervező kapcsolat:
Szepesi Gergő
Magyar Műhely Alapítvány Magyar Műhely ÁMK
Tel: +36-70/321-92-04
iroda.mma@gmail.com
Cseh Dániel
+36 70 395 5260
cseh.mma@gmail.com
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.