Global Legal Hackathon 2020 nemzetközi verseny

jan

31.

Global Legal Hackathon 2020 nemzetközi verseny

A Wolters Kluwer Hungary Kft. a Jogtár® szolgáltatójaként, idén harmadik alkalommal lesz ismét házigazdája a Global Legal Hackathon világverseny budapesti fordulójának.

A versenyre elsősorban joghallgatók, valamint pénzügyi, gazdasági és IT szakokon tanuló fiatalok jelentkezését várják. A Kar hallgatóinak versenyen való részvétele kiváló PR lehetőség is egyben, hiszen az eseményről és az eredményekről mind a hazai, mind a világsajtó beszámol.

A verseny célja, hogy jogászok, gazdasági szakemberek és fejlesztők három nap alatt megalkossanak egy olyan minimálisan működő termékötletet, ami forradalmasítja a jogászok munkáját vagy az állampolgárok joghoz való hozzáférését.

A Global Legal Hackathon verseny

  • időpontja: 2020. március 6–8. (péntek, szombat, vasárnap)
  • helyszíne: Millenáris Startup Campus, 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16–20., D épület
  • regisztrációs felülete: https://hackathon.wolterskluwer.hu/

A verseny döntőjét Londonban rendezik meg 2020. május 16-án.

Plakát letöltése >>