A Dr. Hamar Ügyvédi Iroda támogatásával 2024-ben immáron második alkalommal került sor „A Jövő Jogászaiért” tanulmányi és szociális ösztöndíj átadására a Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar 2024. december 4-ei Kari Tanácsán.
Az ösztöndíj célja, hogy egy fő elsőéves és egy fő felsőbb éves, a jogászi szakma iránt elkötelezett hallgatót díjazzon. A kiválasztott hallgatók fejenként ötszázezer forintos - a tanév során két részletben folyósított - ösztöndíjban részesülnek, amelyet az első kategóriában Ottófi Emília Fruzsina jogász szakos hallgató, a második kategóriában pedig Brandt Bianka Mónika jogász szakos hallgató nyert el.
A jelenlévő díjazottnak az ösztöndíj oklevelet Dr. Fábián Adrián dékán, valamint az Ügyvédi Iroda képviseletében Dr. Szabó Nóra LL.M. ügyvéd adta át.
Dr. Fábián Adrián köszönetét fejezte ki, hogy a Dr. Hamar Ügyvédi Iroda, a társadalmi felelősségvállalás jegyében, ily módon működik közre a legkiválóbb hallgatók előmenetelében. A hosszútávú cél, hogy "A Jövő Jogászaiért" ösztöndíj a támogatás mellett egy folyamatosan épülő közösséget hozzon létre, utalva ezzel a jelenlévő két tavalyi nyertes és az ügyvédi iroda ma is tartó együttműködésére.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Dr. Fábián Adrián dékán, Dr. Szabó Nóra LL.M. ügyvéd, Brandt Bianka Mónika 2024. évi díjazott, Todor Viktória és Molnár Dávid 2023. évi díjazottak
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.