A nyílt napon bemutatkozik a Media Iuris

jan

23.

A nyílt napon bemutatkozik a Media Iuris

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2019.02.06-án megrendezésre kerülő Nyílt napján mutatja be új média csoportját a Media Iuris-t.

A jelenleg 12 lelkes, fiatal jogászhallgatóból álló csoport célkitűzéseiről a főszerkesztőt Horváth Zsombort kérdeztük:

Mi is pontosan ez a kezdeményezés?
HZs:
A Media Iuris egy social media felületeket átfogó és talán azokon egy picit már-már túl is mutató szerkesztőséggé állt össze. A Media Iuris hallgatói kezdeményezésnek indult. Szerettük volna, hogy a leendő hallgatók illetve a már felvételt nyert diákok, a PTE polgárai egy teljesen új oldaláról ismerjék meg a jogi kart, a jogászhallgatókat. Célunk, hogy bemutassuk a kar mindennapjait, Pécset és természetesen a Pécsi Tudományegyetemet olyan szemszögből, amelyből csak mi egyetemi hallgatók láthatjuk.

Mikor alakultatok, mit lehet tudni a tagokról, a szerkesztőségről?
HZs:
2018. decemberében kezdett kirajzolódni a csapat. Akkor még csak 10 taggal, majd nemsokkal később újabb 2 taggal bővültünk. Így a jelenlegi szerkesztőségünk 12 tagot számlál. A csoportban, olyan lelkes hallgatók vesznek részt, akik tehetséget éreztek magukban cikkíráshoz, blogoláshoz, videós riportok elkészítéséhez, vloggerkedéshez, tudományos beszámolókhoz, live-videókhoz. Valamint vannak olyanok, akik a háttérmunkálatokban szeretnének segíteni. Ilyen a Media Iuris weboldalának létrehozása vagy az operatőrködés, videóvágás.

Helyileg hol lehet majd Benneteket megtalálni, lesz egy állandó stúdiótok?
HZs: Az, hogy lesz-e állandó stúdiónk az ÁJK falain belül még nem eldöntött. Ami viszont biztos, hogy a tavasszal a hallgatók is látni fogják, hogy folyamatosan alakítjuk majd ki a Media Iuris vlogger-sarkot, ahol reményeink szerint számtalan interjút és felvételt készíthetünk majd. Terveink közt szerepel visszahívni vendégszereplőnek vlogsorozatunkba, olyan egykori hallgatókat, akik a PTE-n végeztek és jelenleg is sikeresek az életben. Ez a sarok a Molnár Kálmán előadóterem feletti félfolyósó déli részén található majd.

Hogy képzeljük el ezt a sarkot? Bárki igénybe veheti majd vagy kifejezetten csak a forgatásra lesz fenntartva?
HZs: Úgy álmodtuk meg azt a kis sarkot, hogy amikor épp nincs ott forgatás azt bárki, közösségi térként igénybe vehesse. Szeretnénk, ha lenne egyfajta közösségépítő funkciója is az ott berendezett nappali-szerű stúdiónak, ahova bárki beülhet egy kávéra, teára vagy csak egy kis beszélgetésre. Természetesen, amikor forgatási helyszínként funkcionál, akkor is nyitott marad így a forgatást bárki figyelemmel kísérheti, ezáltal is közelebb hozva az élményt és a vendégeinket hallgatótársainkhoz.

Mi lesz a szerepetek a Nyílt Napon?
HZs: A Nyílt Nap alkalmával a Media Iuris tagjai a diákoknak szeretnének segíteni. Elképzeléseink alapján az érkező vendégek, leendő hallgatók a Media Iuris tagjaival leülhetnek beszélgetni az aulában és az alakulóban lévő vloggersarokba egy finom kávé vagy tea mellett. Ezen felül pedig készülünk egy élő Instagram fallal, ahova bárki odamehet és fotózkodhat. Ha valaki így tesz és bejelöli majd magát a képen, akkor pedig értékes nyereményekre is szert tehet. Reményeink szerint, ezáltal még közelebb tudjuk hozni a fiatalokhoz a jogi kart.

A Media Iuris-hoz bárki csatlakozhat a későbbiekben?
HZs: Bárki csatlakozhat hozzánk, aki kedvet és affinitást érez magában ahhoz, hogy részt vegyen egy nagyszerű csapatban, építve ezzel egy másik remek közösséget a PTE-ÁJK hallgatói közösségét.