A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Európa Központja (CEREE) 2027. május 27–28-án ismét megrendezi az International & EU Law Horizons Conference című nemzetközi tudományos konferenciát Pécsett.
A rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson a nemzetközi és az uniós jog aktuális kérdéseinek megvitatására, különös tekintettel az új jogi kihívásokra és a határokon átnyúló együttműködésre.
A konferencia kiemelt előadója Prof. Dr. Erika de Wet, a Grazi Egyetem professzora és a Nemzetközi Jogi és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének vezetője lesz.
A szervezők legfeljebb 500 szavas absztraktokat várnak többek között az emberi jogok, a nemzeti kisebbségek jogai, a modern fegyveres konfliktusok, az uniós büntetőügyi igazságügyi együttműködés, a világűr jogi kérdései, valamint az új technológiák és a mesterséges intelligencia jogi kihívásai témakörében.
A konferencia különösen ösztönzi pályakezdő kutatók és doktoranduszok részvételét. Az előadók számára publikációs lehetőség is biztosított: a konferencián bemutatott kutatásokhoz kapcsolódó, szakmai bírálaton elfogadott tanulmányok a Pécs Journal of International and European Law különszámában jelenhetnek meg. A folyóirat a DOAJ, az Ulrichsweb és a HeinOnline adatbázisokban indexelt.
A konferencia helyszíne a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (7622 Pécs, 48-as tér 1.). A részvételi díj 250 euró (áfával), amely az absztrakt elfogadását követően fizetendő; az opcionális gálavacsora külön díja 60 euró.
Az absztraktok benyújtásának határideje 2027. január 31.
A konferencia kizárólag személyes jelenléttel látogatható, online vagy hibrid részvételre nincs lehetőség.
Jelentkezés: https://forms.cloud.microsoft/e/JvDEk7Ga5c
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.