Szakmai látogatás a Pécsi Polgármesteri Hivatalban (kari TDK-program)




Pécsi Polgármesteri Hivatal

A Nemzeti Tehetség Program NTP–HHTDK–22–0019 azonosítójú pályázatának támogatásával hallgatóinknak a Pécsi Polgármesteri Hivatalba szervezünk látogatást. A program keretében Dr. Lovász István – Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője – vezetésével a résztvevők személyes jellegű beszélgetés keretében nyerhetnek betekintést az önkormányzati alrendszer működésébe. A közszolgálat másik nagy ágáról, az államigazgatási szféráról – 18 éves kormányhivatali múltjára tekintettel – Dr. Iváncsics Ágnes aljegyző asszony tart rövid előadást. A beszélgetést követően hallgatóink megtekinthetik a pécsi városházában található toronykiállítást, amelyhez kísérőt biztosítanak.

Találkozás a városháza épületénél (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) 2023. február 28-án 13.45-kor.

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: FEBRUÁR 24. (túljelentkezés esetén az űrlapot előbb lezárhatjuk!)

Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet. https://forms.office.com/e/KM3tAWwJVX

A rendezvényen maximum 30 hallgató vehet részt, a helyeket alapvetően a jelentkezések sorrendjében töltjük be, azonban túljelentkezés esetén a diákköri tagok elsőbbséget élveznek a nem TDK-tag hallgatókkal szemben.
Az NTP–HHTDK–22–0019 azonosítójú, a PTE ÁJK 2022/2023 tanév diákköri programjaira elnyert pályázat támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium, lebonyolítója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.


Megosztás