MOKK ösztöndíj (2020/2021. tanév)

júl

06.

MOKK ösztöndíj (2020/2021. tanév)

Az idei évben is kiírásra kerül a Magyar Országos Közjegyző Kamara által alapított ösztöndíj, amelyre bármelyik magyarországi székhelyű egyetem állam- és jogtudományi karának jogász szakos, nappali tagozatos egyetemi hallgatója pályázatot nyújthat be.

Az ösztöndíjban tanévenként öt hallgató részesülhet pályázat alapján. Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. (Egy tanév tíz hónapos oktatási időszakot jelent, tanévenként szeptember 1-től június
30-ig.)

Az ösztöndíj összege félévenként nettó 150 ezer forint, mely a félév 5 hónapjára havonta egyenlő részletekben kerül folyósításra. A pályázó kérheti, hogy az ösztöndíj összegét a MOKK közvetlenül annak a felsőoktatási intézménynek folyósítsa, ahol tanulmányait folytatja, a tandíjának fedezetére.

Az ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki
a) adott tanulmánya során legalább két lezárt félévet igazol és legalább 55 kreditet megszerzett, és
b) vállalja, hogy a MOKK-kal képzési/tanulmányi szerződést köt, és
c) vállalja a MOKK rendezvényeken való részvételt, ott kisegítő feladatok elvégzését, és
d) vállalja, hogy a közjegyzőség intézményét érintő, a MOKK által meghatározott témában
évfolyamdolgozatot, illetve szakdolgozatot készít, és
e) a pályázat benyújtását megelőző félévekben legalább 4,1 tanulmányi eredményt ért el.

Az ösztöndíj odaítélésénél előnyben kell részesíteni azt a hallgatót, aki
a) a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző mindkét félévében 4,75 tanulmányi átlagnál jobb
tanulmányi eredményt ért el,
b) adott tanulmányait első diplomájának megszerzése érdekében folytatja,
c) tudományos diákkörben, illetve szakmai területen kimagasló munkát végez, idegen nyelvből
felsőfokú nyelvvizsgával, középfokú nyelvvizsgával, szakmai nyelvvizsgával rendelkezik,
d) a tanulmányi eredményen kívül legfeljebb a pályázó teljesítményének 10 százalékáig figyelembe
vehető a hallgató közéleti, közösségi, sport és egyéb tevékenysége.

Azonos szakmai felkészültség (tanulmányi eredmény, egyéb szakmai tevékenység, nyelvismeret)
esetén a számítógépes ismeretek és a szociális helyzet is értékelésre kerülhetnek a pályázat
elbírálása során.

Pályázni az ŰRLAP megfelelő kitöltésével lehet. A pályázathoz mellékelni kell a Tanulmányi Osztály által kiállított hallgatói jogviszony igazolást, a Tanulmányi Osztály által kiállított kreditigazolást, továbbá az érintett két félév tanulmányi átlagára vonatkozó igazolást, vagy a leckekönyv személyi részének és az érintett két félévre vonatkozó eredmények egyszerű másolatát, továbbá a pályázatban foglaltakat igazoló okiratokat. 

A pályázatot a 2020-2021. tanévre vonatkozóan 

2020. augusztus 14. napjáig 

lehet benyújtani az alábbi címen: 

Magyar Országos Közjegyző Kamara
1535 Budapest, Pf.: 836.

A pályázati űrlapot megfelelően kitöltve és aláírva, a szükséges mellékletekkel együtt kell megküldeni. Kizárólag legkésőbb a határidő utolsó napján hiánytalanul postára adott pályázatokat áll módunkban elbírálni, hiánypótlásra nincs lehetőség.