Miskolci Jogi Disputa Verseny felhívás

már

01.

Miskolci Jogi Disputa Verseny felhívás

2022. április 13-14-én az Igazságügyi Minisztérium támogatásával megrendezésre kerül a II. Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.  

A verseny a 2019-es évben kiemelt hallgatói érdeklődés mellett zajlott le, az országos rendezvényen közel ötven hallgató mérte össze tudását. Az elmúlt két évben, a koronavírus járvány által okozott pandémia nem tette lehetővé a verseny megrendezését.

Bízva a vírushelyzet kedvező alakulásában, a 2021/22-as tanév tavaszi szemeszterében ismét meghirdetésre kerül a verseny. 

A verseny témája: 

MI és jog – A mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a jogászi hivatást

 

A versenyről:

Fordulónként két csapat – csapatonként 3 fő – mérkőzik egymással, akik a megadott aktuális vitatéma vonatkozásában érvelnek pro és kontra. Kizárólag háromfős – azonos intézményből érkező hallgatókból álló –  csapatok jelentkezését fogadják. A zsűri a helyezések kiosztásakor az egy kategóriában induló csapatokat méri össze, tehát külön jutalmazza a pro és külön a kontra kategóriában versenyző hallgatók legjobbjait. Az idei rendezvényre maximum 12 csapat jelentkezését tudják fogadni.

 

Verseny szabályzat

Plakát

 

További információk a rendezvény hivatalos Facebook oldalán olvashatóak.