Mentőöv Ösztöndíj

júl

19.

Mentőöv Ösztöndíj

A PTE ÁJK pályázatot hirdet Mentőöv Ösztöndíj elnyerésére.
Az ösztöndíj célja segítség nyújtása a 2023/2024. tanév tavaszi félévét követően állami ösztöndíjas képzésről önköltséges képzésre átsorolt jogász szakos hallgatók számára.

A pályázat benyújtásának feltételei:
Pályázatot nyújthat be az a jogász szakos, tanulmányait 2021/2022-es tanévben, vagy azt követően megkezdett hallgató, aki tanulmányi okból (a Térítési és Juttatási Szabályzat 9. számú mellékletében meghatározott kreditérték és/vagy súlyozott tanulmányi átlag nem teljesítése okán) átsorolásra került állami ösztöndíjas képzésről önköltséges képzésre. 
A kari Mentőöv Ösztöndíjra nem pályázhatnak azok a hallgatók, akiknél fennáll a támogatási idő túllépése is, és ebből az okból kerültek átsorolásra.

Az ösztöndíj összege:
Az ösztöndíj féléves összege 200.000 forint, azaz kettőszázezer forint.

Pályázat benyújtása:
A pályázatot a pályázati űrlap kitöltésével, annak aláírását követően elektronikus levél csatolmányaként pdf formátumban kell megküldeni a dekan@ajk.pte.hu e-mail címre.
A tárgyban feltüntetendő: PTE ÁJK Mentőöv Ösztöndíj – a pályázó teljes neve.

A pályázat benyújtásának végső határideje:
2024. szeptember 2. 24:00 óra

További részletek, feltételek a pályázati felhívásban:
Pályázati felhívás >>
Pályázati űrlap >>