iLex díj átadás a félévzáró rendezvényen

máj

05.

iLex díj átadás a félévzáró rendezvényen

Karunk, azon belül is a Közigazgatási Jogi Tanszék Informatikai és Kommunikációs Jogi Csoportja igazán aktív együttműködést folytat a hazai jogász szakma jeles szervezeteivel, szereplőivel. Az iLex Systems Zrt.-vel immár több éves gyakorlatra tekint vissza kapcsolatunk, amelynek segítségével hallgatóink két féléves tantárgy keretében, a Kar Informatikai és Kommunikációs Jogi Csoportjának szervezésében ismerkedhetnek meg az iLex által kínált, magasszintű legaltech szolgáltatásokkal, s ennek keretében mesterséges intelligenciával segített jogi ügyviteli rendszerekkel is találkozhatnak.

A közös munka 2021. május 3-án, hétfőn ismét jeles alkalmához érkezett, ugyanis a kapcsolódó tantárgy (Mesterséges intelligencia és jog - elmélet és gyakorlat (iLex platform)) hallgatói közül, egész féléves teljesítményük alapján az iLex System Zrt. képviselőjével, Dr. Ritter Mariannával közösen átadtuk a Leginnovatívabb Joghallgató Díját a legjobban teljesítő hallgatónak. Ettől az évtől kezdve partnerünk a fődíj mellett, különdíjakat is át fog adni a legkiválóbb hallgatóinknak.

Ezúton is gratulálunk Puskás Tamásnak, mint a Leginnovatívabb Joghallgató Díját elérő hallgatónak, illetve Balladik Andrásnak, aki különdíjat érdemelt ki teljesítményével!

Köszönjük az iLex szakembereinek a kiváló közös munkát!