Alkotmányjogi Tanszék szabadon választható tantárgyai

Jogász szak osztatlan (egységes) képzés nappali munkarend
Szabadon választható tantárgyak a 2019/2020-as tanév előtt kezdő hallgatók részére
Alkotmányjogi Tanszék
2020/2021-es tanév 1. (őszi) félév

A közigazgatás feletti ellenőrzés rendszere
Dr. Tilk Péter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Havassy Sándor óraadó, címzetes egyetemi docens, igazgató, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Alkotmányjogi Tanszék

2020.09.21. (hétfő) 8.00 – 19.30
2020.09.22. (kedd) 8.00 – 17.50
A kurzus helyszíne a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatallal a hirdető oktató által egyeztetett helyszín.

Kurzus kód AJSZNO114501
Munkarend Nappali
Tanóra Tömbösített
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Óraszám 30/félév
Létszám 0

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar

Tantárgyi tematika:
1.    A közigazgatás feletti ellenőrzés rendszere
2.    A közigazgatás feletti ellenőrzés működése
3.    A kormányhivatalok szerepe a közigazgatás feletti ellenőrzésben
4.    A bíróságok szerepe a közigazgatás feletti ellenőrzésben 
5.    A kormányhivatalok és a bíróságok kapcsolata
6.    A kormányhivatali kontroll eszközrendszere
7.    A kormányhivatali kontrollal kapcsolatos bírósági gyakorlat
8.    A közigazgatási bíróságok kialakítása; a közigazgatási bíróságokról szóló törvény sajátosságai
9.    A közigazgatási bíróságok működésének elindításával kapcsolatos egyes kérdések
10.    A közigazgatás feletti bírói kontroll
11.    Problematikus kérdések megbeszélése
12.    Az ismeretek ellenőrzése, jogesetmegoldás
13.    Vizsga

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja:
Órai aktivitás alapján.
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A közigazgatás feletti ellenőrzés sajátosságainak megismerése, különös tekintettel a kormányhivatalok és a bíróságok általi kontrollra, egy kormányhivatali igazgató közreműködésével.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: -

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
órai részvétel és aktivitás
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetosége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -



The System of the Control over Public Administration
Dr. Tilk Péter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Havassy Sándor óraadó, címzetes egyetemi docens, igazgató, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Alkotmányjogi Tanszék

2020.09.21. (hétfő) 8.00 – 19.30
2020.09.22. (kedd) 8.00 – 17.50
Location of the course: a location in agreement with the Bács-Kiskun County Government Office and the Lecturer of the course.

Kurzus kód AJSZNO114601
Munkarend Nappali
Tanóra Tömbösített
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Óraszám 30/félév
Létszám 0

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: angol

Tantárgyi tematika:
1.    The system of the control over Public Administration.
2.    The functioning of the control over Public Administration. 
3.    The role of Government Offices in the control over Public Administration. 
4.    The role of courts in the control over Public Administration.  
5.    The relationship between Government Offices and the Courts.
6.    The set of instruments in the control by Government Offices. 
7.    Case law relating to the control by Government Offices. 
8.    The establishment of Administrative Courts; Special features of the Act on Administrative Courts. 
9.    Certain issues relating to the starting of the functioning of Administrative Courts. 
10.    Judicial control over Public Administration
11.    The discussion of problematic issues. 
12.    Assessment of the knowledge acquired. 
13.    Examination.

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja:
Based on classroom activity.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Understand the specifics of control over public administration, with particular emphasis on the control by Government Offices and courts, with the involvement of a Head of Government Office.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: -

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
participation at the lessons and activity
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetosége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -



Alkotmányjogi repetitórium 13.
Dr. Petrétei József egyetemi tanár
Alkotmányjogi Tanszék

Kedd, 13.00 – 14.30 / Tanszék Z107.

Kurzus kód AJSZNO31701
Munkarend Nappali
Tanóra Kontakt
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Óraszám 2/hét
Létszám 0

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar

Tantárgyi tematika:
1. A politikai, az erkölcsi és a közjogi elméletalakulás az ógörög gondolkodásban. A ius divinum és az erkölcs viszonya a patrisztikában és a skolasztikában. A politikai hatalom gyakorlásának reneszánsz felfogása Niccolò Machiavelli műveiben. Természetjogi felfogások és szerződéselméletek. Immanuel Kant kategorikus imperativusa.
2. A francia és a német közjogtudomány fejlődése. Magyar közjogi iskolák.
3. Posztmodernitás és értéktan. Alkotmányi értékek.
4. Alkotmány, alkotmányozás, alkotmányosság.
5. Az alkotmányjog. A magyar Alkotmány jellege és fejlődése.
6. Jogállam, hatalommegosztás, alkotmányos demokrácia (fogalma, jellemzői), szuverenitáselméletek.
7. A magyar Alkotmány alapelvei.
8. Jogforrástan.
9. Magyarország jogforrási rendszere és a jogalkotás.
10. Állampolgárság.
11. A közvetlen demokrácia fórumai. A közvetlen és a közvetett hatalomgyakorlás viszonya Magyarországon Országos népszavazás és népi kezdeményezés.
12. Az alkotmányos demokrácia érdekközvetítési rendszere. A politikai pártok.
13. A pártok, az érdekszervezetek és a társadalmi mozgalmak Magyarországon

Félévközi ellenőrzés:
A tesztek témaköréről, időpontjáról, valamint javításuk lehetőségéről az oktató az első tanórán tájékoztatja a hallgatókat. (A kurzus folyamatos felkészülést igényel a megadott irodalmak alapján.)
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja:
Az órai aktivitás és a zárthelyi dolgozatok eredményéből képződik.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az Alkotmányjog 1. tantárgy keretében tartott előadásokon elhangzottak kiegészítése a törzsanyaghoz tartozó ismeretekkel. Gyakorlati alkotmányjogi problémák megoldása, esetjogi szemlélet fejlesztése, jogesetmegoldás, tesztfeladatok. Felkészülés az alkotmányjogi kollokviumra.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Ádám Antal: Bevezetés a közjogtanba. PTE ÁJK, Pécs 1999
Petrétei József: Kormányzati rendszerek. In: Uő: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2009
Petrétei József: Magyarország alkotmányjoga I. Alapvetés, alkotmányos intézmények. 2., javított és aktualizált kiadás. Kodifikátor Alapítvány, Pécs 2016

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A tantárgy a hallgatók közreműködésére épül, egyéni felkészülést feltételez az oktató által megadott szempontok és instrukciók szerint.
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetosége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -



Ki döntsön az élet végén? Önrendelkezés, kezelés visszautasítsa az egészségügyben
Dr. Zeller Judit adjunktus
Alkotmányjogi Tanszék

Kedd, 14.40 – 16.10 / Tanszék Z107.

Kurzus kód AJSZNO100501
Munkarend Nappali
Tanóra Kontakt
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Óraszám 2/hét
Létszám 10

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar

Tantárgyi tematika:
1.    Az egészségügyi önrendelkezés orvosi és jogi szempontból
2.    Kommunikáció súlyos állapotú betegekkel és családjukkal
3.    Az érzelmi reakciók kezelése
4.    A családi konzultáció
5.    A jogi tanácsadás
6.    Az élő végrendelet összeállítása
7.    Jogklinikai gyakorlat – beteginterjú
8.    Jogklinikai gyakorlat – orvosi tanácsadás
9.    Jogklinikai gyakorlat – jogi tanácsadás
10.    Jogklinikai gyakorlat – az élő végrendelet tartalmának összeállítása
11.    Jogklinikai gyakorlat – konzultáció a beteggel
12.    Jogklinikai gyakorlat – az élő végrendelet véglegesítése
13.    Jogklinikai gyakorlat – az elkészült élő végrendelet megbeszélése a beteggel

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja:
- Tantermi készségfejlesztő gyakorlaton való aktív részvétel értékelése
- Gyakorlati feladat értékelése

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az orvosi és a jogi kar közös kurzusának célja, hogy a hallgatók gyakorlatorientált módon ismerkedjenek meg az egészségügyi önrendelkezés lehetőségeivel, az életvégi rendelkezések (előzetes rendelkezés – advance directives; élő végrendelet – living will) elméletével és gyakorlatával a palliatív (gyógyíthatatlan betegség végstádiumában lévő, már csupán életminőségük javítását célzó kezelésben részt vevő) betegekre koncentrálva.
Az egészségügyi önrendelkezéssel kapcsolatos jogi szabályozás áttekintését követően azoknak a gyakorlati ismeretek és készségek elsajátítására, illetve begyakorlására kerül sor tantermi körülmények között, amelyek az élő végrendelet összeállítását megelőző beteginterjú szakszerű és empatikus lefolytatásához, az életvégi döntésekkel kapcsolatos tanácsadáshoz, illetve a jogi dokumentumok elkészítéséhez szükségesek. 
A kurzus másik gyakorlatorientált része egy jogklinikai pilot program beindítása, ahol a hallhatók – oktatóik iránymutatásával – a programban résztvevő betegek számára nyújtanak segítséget az életvégi döntésekkel és azok dokumentálásával (élő végrendelet) kapcsolatban.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Pilling János (szerk.): Orvosi kommunikáció, Medicina, Budapest 2008
Léderer László: Gyógyító kommunikáció, Budapest 2012
Csabai; Csörsz; Szili: A gyógyító kapcsolat élménye, Oriold & Társai Kiadó, Budapest 2009
Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége. HVG-Orac, Budapest 2010
Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetikába. Medicina, Budapest 1997
Kovácsy Zsombor: Egészségügyi jog. Semmelweis Kiadó, Budapest 1998
Sándor Judit: Gyógyítás és ítélkezés. Medicina, Budapest 1997
Órán kiadott handoutok, jegyzetek

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
-  Tantermi készségfejlesztő gyakorlaton való aktív részvétel értékelése
- Két, a programban részt vevő beteg számára tanácsadás az életvégi döntésekkel kapcsolatban, valamint ezek dokumentálása (interjúzás a beteggel és az élő végrendelet összeállítása)
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetosége: TVSZ szerint
Megjegyzés: 
A PTE ÁOK-val együttműködésben tartott kurzus.



Gyakorold a jogaidat! – Alapjogok szimulációs gyakorlatokon keresztül
Dr. Zeller Judit adjunktus
Nyirati András, óraadó
Alkotmányjogi Tanszék

Nem indul

Kurzus kód AJSZNO112401
Munkarend Nappali
Tanóra Tömbösített
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Óraszám 30/félév
Létszám 15

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar

Tantárgyi tematika:
1. Az alapjogok szerepe a jogrendszerben – emberi jogok és alapjogok
2. Az Alaptörvény alapjogi rendelkezései
3. A szabadságjogok az alapjogok rendszerében
4. A véleménynyilvánítás szabadsága és a szólásszabadság – a véleményszabadság határai
5. Egyenlőségi jogok az alapjogok rendszerében 
6. A hátrányos megkülönböztetés tilalma és az esélyegyenlőség biztosítása – az egyenlőség határai
7. Diszkrimináció az oktatásban és iskolai szegregáció
8. A nemek közötti és a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés
9. A fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét biztosító jogintémzények
10. A szociális jogok az alapjogok rendszerében
11. Az egészséghez való jog
12. A szociális biztonsághoz való jog
13. A lakhatáshoz való jog

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja:
Az órákon való aktív részvétel értékelése
Házidolgozat

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus gyakorlati megközelítésből kindulva bővíti a hallgatók elméleti tudását egyes kiemelt alapjogok területén. A szeminárium kifejezetten interaktív, tréningjellegű módszerekkel dolgozik, ennek során felhasznál olyan eszközöket, amelyek valós helyzetek szimulációját, illetve valós jogeset részletes, eméleti és gyakorlati szempontú megvitatását teszik lehetővé. 
A kurzus célja, hogy a hallgatók számára készséggé váljon a mindennapok jogeseteinek alapjogi szemléletű vizsgálata, emellett segítséget kapjanak ahhoz, hogy a jogi képviselet (ügyvédi munka), illetve a jogászi döntéshozatal (hatósági, bírósági munka) során biztonsággal használják az alapjogi érvelést.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
- Én vétkem – helyzetkép az oktatási szegregációról (szerk. Fejes József Balázs és Szűcs Norbert). Motiváció Oktatási Egyesület, Szeged 2018
- Kézikönyv az európai megkülönböztetésmentességi jogról. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, 2010
- Hadi Nikolett: A fogyatékossággal élő személyek alapjogai PhD értekezés, Pécs 2013
- SINOSZ, MDAC, FESZT: Fogyatékos személyek jogai vagy fogyatékos jogok?, Budapest 2010
- Krekó Péter: Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája. Atheneum, Budapest 2018
- Háttér Társaság: Ismerd meg a jogaid! Budapest, 2016

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa: -
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetosége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -