Nemzetközi jogi, európai jogi és emberi jogi modul differenciált tárgyai

Jogász szak osztatlan (egységes) képzés levelező munkarend
Kötelezően választható tantárgyak a 2019/2020-as tanévtől kezdő hallgatók részére
Nemzetközi jogi, európai jogi és emberi jogi modul
2024/2025-ös tanév 1. (őszi) félév

Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi tanár
Dr. Török Tamás,óraadó
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

  AJDNLOA01
Kredit 4
Féléves óraszám 7
Szemeszter 9
Létszám 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.Az Európa Tanács emberi jogi jogvédelmi mechanizmusainak rendszere
2.Az Emberi Jogok Európai Egyezménye - a védett jogok köre 
3.Az eljárás egyes lépései 
4. Pilot Judgment eljárás, megegyezés, költségek, jogos kompenzáció, jogi segítségnyújtás 
5.Főbb jogesetek - Élethez való jog 
6.Főbb jogesetek - Pártatlan bíróhoz való jog 
7.Főbb jogesetek - Magánélethez való jog 
8.Főbb jogesetek -  Szólásszabadság 
9.Főbb jogesetek - Diszkrimináció tilalma 1.
10.Főbb jogesetek - Diszkrimináció tilalma 2. 
11.Főbb jogesetek - Magántulajdon védelme 
12.A bíróság határozataival szembeni jogorvoslat lehetősége - a határozatok végrehajtása. 
13.Jogeset-szimulációs játék 1. 
14.Jogeset-szimulációs játék 2. 

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli és írásbeli
Az osztályzat kialakításának módja:
A végső jegy az órai jelenléten és részvételen, valamint a beadandó dolgozat és a jogeset-szimulációs játékon való részvétel minőségén alapszik. 

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A szeminárium az Európa Tanács emberi jogi jogvédelmi mechanizmusainak legfontosabb intézményét ismerteti. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának működési alapját jelentő Emberi Jogok Európai Egyezményének és a kapcsolódó jogi dokumentumoknak az elemzésével sor kerül a Bíróság eljárásának és releváns, meghatározó esetjogának bemutatására, beleértve a bírósági határozatok tagállami végrehajtásának ellenőrzését is. A tantárgy célja a hallgatóknak a Bíróság működésének megismertetésén túl annak a készségnek a kialakítása, amellyel a tagállamon belüli jogalkalmazás rendszerében képesek lesznek felismerni azokat az élethelyzeteket, jogi tényeket és körülményeket, amelyek az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatálya alatt a strasbourgi Bíróság eljárására tarthatnak igényt.  

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
•    Understanding International Law. Conway W. Henderson. Wiley-Blackwell.2010. 285-318.
•    Hierarchy in international law. The Place of Human Rights. Edited by Erika de Wet and Jure Vidmar.Oxford University Press.2012.
•    Research Handbook on International Human Rights Law. Edited by Sarah Joseph and Adam McBeth. Edward Elgar. Cheltenham,UK.Northampton, MA, USA.2010. 326-353.
•    Human rights protection int he European legal order: The interaction between the European and the national courts. Patricia Popelier, Catherine Van de Haying and Piet Van Nuffel (eds.) Intersentia Ltd. 2011.

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
Case study és Moot Court
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés:
Aki a kurzus angol nyelvű változatát már felvette, nem veheti fel a magyar nyelvű változatot és a két kurzus párhuzamosan sem teljesíthető.

Dr. Tóth Dávid adjunktus
Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

  AJDNLOA02
Kredit 4
Féléves óraszám 7
Szemeszter 9
Létszám 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    A nemzetközi büntetőjog fogalma
2.    Az európai büntetőjog fogalma
3.    A nemzetközi büntetőjog története
4.    A Nemzetközi Büntetőbíróság története és működése
5.    A nemzetközi és európai büntetőjog forrásai
6.    A nemzetközi büntetőjog alapelvei
7.    A joghatósági elvek 
8.    A bűnügyi együttműködés általános feltételei. Az általános pozitív és negatív feltételek. A ne bis in idem elv a nemzetközi és az uniós jog alapján.
9.    A nemzetközi bűnügyi együttműködésben alkalmazott eljárási jogsegélyek. A kiadatás intézménye.
10.    Az európai elfogatóparancs és az átadás. Az Európai Unió tagállamaival büntetőügyekben folytatott eljárási jogsegélyek.
11.    A nemzetközi és európai bűnügyi együttműködést elősegítő intézmények (Interpol, OLAF, Europol. Eurojust, Európai Ügyészség)
12.    Adatvédelem az európai bűnügyi együttműködés során.
13.    A büntető anyagi jog harmonizálása az Európai Unióban.

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli
Az osztályzat kialakításának módja:
A félév végi írásbeli vizsga alapján

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tantárgy célja, hogy büntetőjogi és kriminológiai ismeretekkel már rendelkező joghallgatók megismerkedjenek a bűnügyi együttműködés és a bűnözés elleni küzdelem európai és nemzetközi dimenzióival A kurzus elvégzése képessé teszi a joghallgatókat a globalizálódó bűnözés összefüggéseinek megértésére.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
• Bartkó, Róbert ; Sántha, Ferenc: Az Európai Unió jogalkotása és hatása a terrorcselekmény hazai büntetőjogi szabályozására. In: Homoki-Nagy, Mária; Karsai, Krisztina; Fantoly, Zsanett; Juhász, Zsuzsanna; Szomora, Zsolt; Gál, Andor (szerk.) Ünnepi kötet dr. Nagy Ferenc egyetemi tanár 70. születésnapjára Szeged, Magyarország : Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (2018) 1,026 p. pp. 83-100.
• Becánics, Adrienn: Az Emberi Jogok Európai bíróságának ítélete az újságírói véleménynyilvánítás szabadságáról az Uj Péter-ügyben: Az újságírók büntetőjogi felelősségének kérdései a strasbourgi bírósági gyakorlatban. JOGESETEK MAGYARÁZATA 2 : Klnsz. 1 pp. 4-7. , 4 p. (2011)
• Békés, Ádám: A jogállami büntetőjog elveinek érvényesülési lehetőségei az európai büntetőjogban. In: Belovics, Ervin; Tamási, Erzsébet; Varga, Zoltán (szerk.) Örökség és büntetőjog. : Emlékkönyv Békés Imre tiszteletére. Budapest, Magyarország : Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar (PPKE JÁK) (2011) 245 p. pp. 75-82. ,
• Békés, Ádám: Az Európai Büntetőjog - Luxemburgi és Strasbourgi büntető ítélkezés. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Disszertáció benyújtásának éve: 2010, Védés éve: 2011 Megjelenés/Fokozatszerzés éve: 2011.
• Békés, Ádám: Az Európai Unió büntetőjogi tárgyú harmonizációs törekvései 2009 decembere óta. In: Gellér, Balázs; Csige, Zoltán (szerk.) Békés Imre emlékkötet. Budapest, Magyarország : Tullius Kiadó (2013) 178 p. pp. 35-41. , 7 p.
• Budaházi, Árpád ; Elek, László ; Nagy, Judit ; Nyeste, Péter ; Simonka, Gábor ; Szekeres, István ; Szendrei, Ferenc ; Szeverényi, Dávid ; Zsigovits, László: Nemzetközi bűnügyi együttműködési ismeretek. Budapest, Magyarország : Rendőrség Tudományos Tanácsa (2020) , 217 p.
• Czine, Ágnes: Büntetőjogi integrációs lépések az Európai Unióban. In: Miskolczi, Bodnár Péter (szerk.) Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követő hazai és európai jogfejlődés Budapest, Magyarország : Wolters Kluwer Hungary Kft. (2020) 453 p. pp. 43-53. , 11 p.
• Czine, Ágnes: Büntetőjogi integrációs lépések az Európai Unióban. In: ÜGYVÉDVILÁG 8 : 7-8 pp. 20-23. , 4 p. (2014)
• Csemáné, Váradi Erika: A kriminológiai kutatások nehézségei az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények körében. In: FARKAS, Á.; DANNECKER, G.; JACSÓ, J. (szerk.) Az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének büntetőjogi aspektusai különös tekintettel az adócsalás, a korrupció, a pénzmosás és a büntetőjogi compliance nemzeti szabályozására, valamint a kiberbűnözésre. Budapest, Magyarország : Wolters Kluwer Kft. (2019) pp. 410-423. , 14 p.
• Domokos, Andrea: Az EU-s csatlakozás következményei a magyar büntetőjog fejlődésében. In: Miskolczi, Bodnár Péter (szerk.) Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követő hazai és európai jogfejlődés Budapest, Magyarország : Wolters Kluwer Hungary Kft. (2020) 453 p. pp. 99-111. , 
• Elek, Balázs; Horváth, Tóth Imola; Rozsnyai, Balázs; Somogyi, Gábor; Somogyi, Zoltán - Elek, Balázs (szerk.) Európai és Nemzetközi hatások a büntetőjogban Debrecen, Magyarország :  (2018) 255 p. pp. 214-220. , 7 p.
• Farkas, Ákos (szerk.): Fejezetek az európai büntetőjogból. Miskolc, Magyarország : Bíbor Kiadó (2017) ISBN: 9786155536465
• Farkas, Ákos ; Jacsó, Judit ; Udvarhelyi, Bence: Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelme – aktuális kérdések gyakorlati nézőpontból: Beszámoló a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar által koordinált „EUINVESTIGUNIMISKOLC” című HERCULE III. projektről. ÜGYÉSZSÉGI SZEMLE 2022 : 2 pp. 32-41. , 10 p. (2022)
• Farkas, Ákos. (szerk.); Dannecker, Gerhard (szerk.); Jacsó, Judit. (szerk.): Az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének büntetőjogi aspektusai különös tekintettel az adócsalás, a korrupció, a pénzmosás és a büntetőjogi compliance nemzeti szabályozására, valamint a kiberbűnözésre. Budapest, Magyarország: Wolters Kluwer Kft. (2019). ISBN: 9789632958873 
• Farkas, Ákos: A kölcsönös elismerés elve az európai büntetőjogban. ÜGYÉSZSÉGI SZEMLE 1 : 1 pp. 88-96. , 9 p. (2016)
• Farkas, Ákos: Az európai büntetőjog fejlődésének irányai Lisszabon után. In: Juhász, Zsuzsanna; Nagy, Ferenc; Fantoly, Zsanett (szerk.) Sapienti sat : Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjáraSzeged, Magyarország : Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (2012) 521 p. pp. 139-158. 
• Farkas, Ákos: Az Európai Unió büntetőjogi együttműködésének néhány problémája és a magyar Alkotmány. In: Fenyvesi, Csaba (szerk.) Jubileumi tanulmányok : A Magyar Büntetőjogi Társaság jubileumi tanulmánykötete. Budapest, Magyarország, Pécs, Magyarország : Magyar Büntetőjogi Társaság, (2011) pp. 237-254. , 18 p.
• Finszter Géza: Az Európai Unió Alkotmánya a rendőrségek integrációjáról,  In Györgyi Kálmán ünnepi kötet – Györgyi Kálmán 65.születésnapjára, szerk.: Gellér Balázs, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, (2004) pp. 205-225.
• Gál István László: A pénzmosás szabályozásának régi és új irányai a nemzetközi jogban és az EU-jogban, In: Európai Jog, 2007/1,  pp. 12-23.
• Gál, István László: A nemzetközi kötelezettségen alapuló közbiztonsági célú gazdasági előírások elleni bűncselekmények. In: Tóth, Mihály; Nagy, Zoltán (szerk.) Magyar büntetőjog: Különös rész Budapest, Magyarország : Osiris Kiadó (2014) 609 p. pp. 359-369. , 11 p.
• Gellér Balázs: A nemzetközi bűncselekmények hazai kodifikációja de lege ferenda, In: Wiener A. Imre Ünnepi Kötet – Wiener A.Imre 70. születésnapjára, szerk.: Ligeti Katalin, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, (2005) pp. 363-392.
• Görgényi Ilona: Az Európai Unió elvárásai a vesztegetés kriminalizálása terén a kerethatározat előtt és után, In Györgyi Kálmán ünnepi kötet – Györgyi Kálmán 65.születésnapjára, szerk.: Gellér Balázs, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, (2004) pp. 279-293.
• Gula, József: A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök büntetőjogi védelmének nóvumai az Európai Unióban. MISKOLCI JOGI SZEMLE: A MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK FOLYÓIRATA 14 : 2. különszám, 1. kötet pp. 337-348. , 12 p. (2019)
• Hollán, Miklós: A büntetőtörvény értelmezése (és annak egységesítése), A büntetőtörvény (annak értelmezése) és az Alaptörvény, A büntetőtörvény (értelmezése) és a nemzetközi szerződések (nemzetközi szervek határozatai), A büntetőtörvény és az Európai Unió joga In: Kis, Norbert (szerk.) Büntetőjog I. : Általános rész. Alapismeretek a közigazgatási szakemberképzés számára.. Budapest, Magyarország, Pécs, Magyarország : Dialóg Campus Kiadó (2013) pp. 53-96. , 44 p.
• Jacsó, Judit: A pénzmosás hatályos magyar büntetőjogi szabályozása az európai uniós elvárások tükrében. MISKOLCI JOGI SZEMLE: A MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK FOLYÓIRATA 16 : 5. szám (3. különszám) pp. 207-220. , 14 p. (2021)
• Kanyuk, Petra Ágnes: Pillanatkép az Európai Unió büntető anyagi jogi harmonizációjáról és tizenhat évének eredményeiről a magyar büntetőjogban, In: EURÓPAI JOG: AZ EURÓPAI JOGAKADÉMIA FOLYÓIRATA 20 : 4 pp. 23-34.
• Karsai, Krisztina: Alapelvi (r)evolúció az európai büntetőjogban. Szeged, Magyarország : Iurisperitus Kiadó (2015) , 191 p. ISBN: 9786155411250  
• Karsai, Krisztina: Az európai büntetőjog lehetséges jogági kereteiről In: Czine, Ágnes; Domokos, Andrea; Lukács, Krisztina (szerk.) Studia in honorem Mihály Tóth 70 Budapest, Magyarország : Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar (2021) 408 p. pp. 229-241. , 13 p.
• Karsai, Krisztina: Európai büntetőjog. In: Jakab, András; Sulyok, Gábor; Menyhárd, Attila; Könczöl, Miklós (szerk.) Internetes Jogtudományi Enciklopédia. Budapest, Magyarország : ORAC Kiadó Kft., Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete (2023) pp. 1-17. Paper: europai-buntetojog , 17 p.
• Karsai, Krisztina: Közös "időszámítás" Európában – avagy az elévülés európai büntetőjogi relevanciája. In: Bárd, Petra (szerk.) Liber Amicorum Bárd Károly : Mértéktartó hatalom: igazságszolgáltatás a jogállamban. Budapest, Magyarország : L'Harmattan Kiadó (2022) pp. 237-246. , 10 p. SZTE Publicatio
• Komanovics, Adrienne: A büntetőügyekben való igazságügyi együttműködés, a kölcsönös elismerés elve a büntetőjogban. In: Mohay, Ágoston; Szalayné, Sándor Erzsébet (szerk.) Az Európai Unió joga. Budapest, Magyarország, Pécs, Magyarország : Dialóg Campus Kiadó (2011) 311 p. pp. 216-220. , 5 p.
• Kondorosi, Ferenc; Ligeti, Katalin (szerk.) Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest, Magyarország : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó (2008) 
• Korinek László: Az antiterrorista harc eszközei, különös tekintettel a büntetőjogra, In: Emlékkönyv Losonczy István professzor halálának 25. évfordulójára, szerk: Gál István László -Kőhalmi László, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, (2005,).pp. 193-203.
• Kőhalmi László: Európai biztonság avagy az egységes európai büntetőjog víziója, In: : Tanulmányok a ’’Magyar Határellenőrzés – Európai Biztonság’’ című tudományos konferenciáról, Pécsi Határőr Tudományos Közlemények III., szerk.: Hautzinger Zoltán, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, Pécs, 2004, pp. 83-95
• Kőhalmi, László: Az európai bűnügyi együttműködés. In: Balogh, Ágnes; Tóth, Mihály (szerk.) Magyar büntetőjog. Általános rész. Budapest, Magyarország : Osiris Kiadó, (2010) pp. 387-394. , 8 p.
• Kőhalmi, László: Az európai környezeti büntetőjog fejlődése és problémái. RENDÉSZETI SZEMLE: AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM SZAKMAI, TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA (2006-2010) 57 : 1 pp. 42-63. , 22 p. (2009)
• Kőhalmi, László: Európai biztonság avagy az egységes európai büntetőjog víziója. In: Gaál, Gyula; Hautzinger, Zoltán (szerk.) A rendészettudomány határkövei : tanulmányok a Pécsi Határőr Tudományos Közlemények első évtizedéből. Pécs, Magyarország : Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport (2012) 318 p. pp. 257-276. , 20 p.
• Kőhalmi, László: Európai biztonság avagy az egységes európai büntetőjog víziója. In: Hautzinger, Zoltán (szerk.) Tanulmányok a „Magyar határellenőrzés – európai biztonság” című tudományos konferenciáról. Pécs, Magyarország : Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport (2004) pp. 83-95. , 
• Kussbach Erich: Nemzetközi és európai büntetőjog. Szent István Társulat, (2005)
• Lévay Miklós: A kriminálpolitika szerep és jellemzői a kábítószerek kínálatának és keresletének csökkentésében az Európai Unióban, In Györgyi Kálmán ünnepi kötet – Györgyi Kálmán 65.születésnapjára, szerk.: Gellér Balázs, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, (2004), pp. 357-371.
• Ligeti Katalin: Büntetőjog és bűnügyi együttműködés az Európai Unióban, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, (2004)
• Ligeti, Katalin: A nemzetközi bűnügyi együttműködés általános feltételei. In: Kondorosi, Ferenc; Ligeti, Katalin (szerk.) Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest, Magyarország : Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó (2008) 882 p. pp. 59-85. , 27 p.
• M.Nyitrai Péter: Nemzetközi bűnügyi jogsegély Európában, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, (2002)
• Miskolczi, Barna Az európai büntetőjog alternatív értelmezése - büntetőjogi védelem az EU érdekeit sértő csalás ellen. PhD (Disszertáció), PTE-ÁJK Doktori Iskola, Pécs. (2018)
• Nagy Ferenc: Az európai büntetőjog fejlődési irányairól és jogállami alapjairól, In: Európai Jog 2002/4, 3-8.o.
• Nyeste, Péter: A bűnügyi hírszerzés változásai. In: Mezőfi, Nóra; Németh, Kornél; Péter, Erzsébet; Püspök, Krisztián (szerk.) V. Turizmus és Biztonság Nemzetközi Tudományos Konferencia tanulmánykötet. Nagykanizsa, Magyarország : Pannon Egyetem Nagykanizsai Campus (2021) 676 p. pp. 49-60. 
• Nyeste, Péter: A nemzetközi bűnügyi együttműködés és a leplezett eszközök. In: Ruzsonyi, Péter (szerk.) Közbiztonság : Fenntartható biztonság és társadalmi környezet tanulmányok III. Budapest, Magyarország : Ludovika Egyetemi Kiadó (2020) 2,134 p. pp. 833-852. Paper: 19 , 20 p.
• Nyitrai, Péter: Nemzetközi- és európai büntetőjog. Budapest, Magyarország : Osiris Kiadó (2006) 
• Papp, Nikolett: Az államfők nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonásának mai keretei. DEBRECENI JOGI MŰHELY 13. szám : 3-4. pp. 40-52. , 13 p. (2016)
• Póczik, Szilveszter: Embercsempészés, nemzetközi bűnügyi együttműködés, ítélethozatal. In: BELÜGYI SZEMLE: A BELÜGYMINISZTÉRIUM SZAKMAI TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA (2010-) 69 : 10 pp. 1851-1868. , 18 p. (2021)
• Polt, Péter: Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó magyar sszabályozás, a költségvetési csalás elleni fellépés az ügyészségi gyakorlatban. In: Farkas, Ákos; Dannecker, Gerhard; Jacsó, Judit (szerk.) Az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének büntetőjogi aspektusa - különös tekintettel az adócsalás, a korrupció, a pénzmosás és a büntetőjogi compliance nemzeti szabályozására, valamint a kiberbűnözésre. Budapest, Magyarország : Wolters Kluwer, (2019) pp. 148-157. 
• Sántha, Ferenc: Szervezeti felelősség a nemzetközi büntetőjogban? In: Koltay, András; Gellér, Balázs (szerk.) Jó kormányzás és büntetőjog : Ünnepi tanulmányok Kis Norbert egyetemi tanár 50. születésnapjára. Budapest, Magyarország : Ludovika Egyetemi Kiadó (2022) 608 p. pp. 537-549. , 13 p.
• Steiner, Gábor: Vádalku a nemzetközi büntetőjogban és a kontinentális típusú vádakban. EURÓPAI JOG: AZ EURÓPAI JOGAKADÉMIA FOLYÓIRATA 21 : 5 pp. 24-29. , 6 p. (2021)
• Tóth, Dávid ; Gáspár, Zsolt: Nemzetközi bűnügyi együttműködéssel összefüggő nehézségek a kiberbűnözés területén. BÜNTETŐJOGI SZEMLE 9 : 2 pp. 140-150. , 11 p. (2020)
• Tóth, Mihály: Kísérlet a hazai és a nemzetközi büntetőjog konfliktusának megoldására: a „sortűzperek” története. In: Juhász, Zsuzsanna; Nagy, Ferenc; Fantoly, Zsanett (szerk.) Sapienti sat : Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára. Szeged, Magyarország : Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (2012) 521 p. p. 309
• Udvarhelyi, Bence: A társadalmi innováció és pénzügyi alapjai, mint sajátos (szupranacionális) jogi tárgy büntetőjogi védelme az Európai Unióban és Magyarországon. MULTIDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOK: A MISKOLCI EGYETEM KÖZLEMÉNYE 11 : 2 pp. 291-297. , 7 p. (2021)
• Udvarhelyi, Bence: Az Európai Unió anyagi büntetőjoga a Lisszaboni Szerződés után. Budapest, Magyarország : Patrocinium Kiadó (2019) , 364 p. ISBN: 9789634132585  
• Udvarhelyi, Bence: Az Európai Unió környezetvédelmi büntetőjogának fejlődési tendenciái és legújabb eredményei. ÜGYÉSZSÉGI SZEMLE 2022 : 3 pp. 84-98. , 15 p. (2022)

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi tanár
Dr. Török Tamás óraadó
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

  AJDNLOA03
Kredit 4
Féléves óraszám 7
Szemeszter 9
Létszám 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az egyén jogi helyzete az általános nemzetközi jogban 
2. Az egyén és jogi helyzetének változása Európában 
3. Az Európa Tanács szerepe az ember jogainak felértékelődésében 
4. Az európai gazdasági integráció útja egy politkai entitás kialakulása felé – az egyén szerepe 
5. Az egyén státusának szabályozása az Európai Közösség eredeti alapító szerződéseiben – személyek gazdasági célú szabad mozgásának szabályai 
6. Az Európai Bíróság szerepvállalása az emberi jogok/alapjogok közösségi szintű védelmében – a kezdeti elutasítástól a bírói aktivizmusig 
7. Az emberi jogok/uniós alapjogok „átvándorlása” az íratlan uniós ogból az írott uniós jogba: Európai Unióról szóló Szerződés 6. cikke, a csatlakozás kérdése az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, az Európai Unió Alapjogi Chartája 
8. Az egyén jogi helyzetét szabályozó normák kritikai értékelése 
9. Az Európai Unió Bíróságának szerepe az emberi jogok/uniós alapjogok és a gazdasági célú személymozgás szabadsága összhangjának megteremtése terén 
10. Az uniós polgárság intézményének fejlődése, jogi szabályozása 
11. Az Európai Bíróság szerepének változása az uniós polgárság intézményének megítélésében 
12. Az egyenlő bánásmód elve és a diszkrimináció tilalom az uniós jogban 
13. Az egyén perképessége az uniós joggal összefüggő viták során a nemzeti bíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint az Európai Unió Bírósága előtt. 

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli és szóbeli
Az osztályzat kialakításának módja:
Félévközi tevékenység, valamint az órai egyéni prezentáció együttes értékelése alapján. 

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az európai gazdasági integráció fejlődést megért joga, az egyéb európai székhelyű nemzetközi szervezetek joga mára már néhány ponton átjárhatóvá vált, esetenként egymásra tekintettel működik. A nemzetközi szervezetek közötti legszélesebb „átjárási” lehetőséget, néha éppen az egymásra hivatkozási kényszert az egyénre vonatkozó szabályozások és a széles körű bírói gyakorlat nyújtja. Az egyént, az embert mindegyik jogrendszer ma már védeni rendeli – a belső jog mellett a nemzetközi jog és kisebb késéssel, az uniós jog, az Európai Unió joga is. Az egyes szabályozások mégis mintha elbeszélnének egymás mellett, és a hatékonyság is hagy kívánnivalót. 
A kurzus célja, hogy az egyén helyzetét szabályozó jogintézmények mögött meghúzódó jelenségeket bemutassa, azok elemzésével érthetővé, kezelhetővé tegye érvényesítésük lehetőségeit. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
- Szalayné Sándor Erzsébet: Az egyén jogi helyzete az Európai Unióban (kézirat), Pécs 2007 (Meet Street-en keresztül hozzáférhető a kurzusra jelentkező hallgatók által), várhatóan 2008-ban könyvalakban megjelenik
- Szerződésgyűjtemény (lista a Meet Street-ben)
- Jogesetgyűjtemény (lista a Meet Street-ben)
- Egyéb tanulmányok (aktualizált lista a Meet Street-ben)

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
Csoportos illetve egyéni prezentáció elkészítése és órai bemutatása
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A szerződésgyűjtemény mindig kéznél legyen.
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés:
Jogesetek illetve egyéb segédanyagok a Meet Street-ben állnak majd rendelkezésre

Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Pánovics Attila adjunktus
Dr. Kis Kelemen Bence adjunktus
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

  AJDNLOA04
Kredit 4
Féléves óraszám 7
Szemeszter 9
Létszám 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok tudományába 
2. Magyarország külkapcsolatai a kezdetektől napjainkig 
3. Bevezetés a nemzetközi diplomáciai jogba 
4. A viták békés rendezése a nemzetközi jogban I. - diplomáciai vitarendezés 
5. A viták békés rendezése a nemzetközi jogban II. - bírói vitarendezés 
6. A vitarendezés és konfliktuskezelés tiltott formái - az erőszak tilalma 
7. Jelentősebb diplomáciai incidensek 
8. Környezeti konfliktusok kezelése 
9. Klímadiplomácia 
10. Poszt-konfliktus rendezés - a nemzetközi büntetőbíráskodás 
11. Hallgatói prezentációk I. 
12. Hallgatói prezentációk II. 

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli és írásbeli
Az osztályzat kialakításának módja:
Az osztályzat a hallgatók által választott, a nemzetközi kapcsolatok területét érintő, jelenleg is fennálló vita bemutatása és megoldási javaslatok kidolgozását magába foglaló prezentáció alapján kerül meghatározásra.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus célja, hogy mélyebb ismereteket biztosítson a diplomácia, illetve a konfliktuskezelés területén azoknak a hallgatóknak, akik a későbbiekben a nemzetközi kapcsolatok, a nemzetközi jog és az uniós jog területén kívánnak elhelyezkedni. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
· Bába Iván (szerk.): Új diplomáciai lexikon. A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve 1. Kairosz, Budapest 2021.
· Bába Iván (szerk.): Új diplomáciai lexikon. A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve 2. Kairosz, Budapest 2021.
· Herczegh Géza: Magyarország külpolitikája 896-1919. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1987.
· Bruhács János: Nemzetközi jog I. Általános rész. Dialóg Campus-Kiadó, Budapest-Pécs 2011.
· Bruhács János: Nemzetközi jog II. Különös rész. Dialóg Campus-Kiadó, Budapest-Pécs 2011.

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés:

Dr. Zeller Judit egyetemi docens
Alkotmányjogi Tanszék

  AJDNLOA05
Kredit 4
Féléves óraszám 7
Szemeszter 9
Létszám 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az alapjogok eredete és fejlődése.
2. Az alapjogvédelem fórumai. 
3. Alapjogvédelem az Európai Unióban - az Alapjogi Charta előtt és után. 
4. A Charta létrejötte, újdonsága, viszonya más egyezményekhez és a tagállami alkotmányokhoz. 
5. Az EU Alapjogi Chartája mint jogforrás, a Charta alkalmazási köre. A Charta eljárásjogi szemmel 
6. Az EUB és az EJEB joggyakorlatának konvergenciái. 
7. Az emberi élethez és méltósághoz való jog. A kínzás tilalma az emberi jogi dokumentumokban, a tilalom ellenőrzésének mechanizmusai.
8. A magánszférához való jog és az információs önrendelkezéshez való jog legújabb kihívásai 
9. A házasság és a család intézménye, azonos- és különneműek házastársi és élettársi kapcsolata, a transzszexuálisok jogi helyzete 
10. A szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog, a habeas corpus büntetőjogi és polgári jogi vonatkozásai 
11. Kommunikációs jogok (a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság, és az információszabadság). A vélemény típusai és korlátozásuk. Hard és soft cenzúra.
12. Az egyesülési és a gyülekezési jog, valamit a petíciós jog mint az aktív polgár kelléktára. A gyülekezési jog aktuális kérdései (spontán gyűlések, a rendőri fellépés szabályai, az oszlatás, a népképviseleti szervek zavartalan működése).
13. A foglalkozás szabadságához és a kapcsolódó alapjogok, munkavállalói jogok. Munkajog és alapjogok. Sztrájkjog. 

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli, kiselőadás formájában
Az osztályzat kialakításának módja:
Házi dolgozat készítése, előadása, jogeset megoldása

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tantárgy oktatásának rendeltetése az alapjogok védelmi rendszerének és esetjogának bemutatása. Ennek keretében kiemelt hangsúlyt helyez az Európai Unió Alapjogi Chartájának keretei között megvalósuló alapjogvédelmi lehetőségekre, az EU Bíróságai előtt indítható, alapjogvédelmi relevanciájú eljárásokra. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kötelező irodalom
1. Chronowski Nóra – Drinóczi Tímea – Kocsis Miklós – Zeller Judit: Válogatott alapjogi esetek I-II. (e-book, elérhető: www.kozjogpecs.hu)
Ajánlott irodalom
1. Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998
2. Ádám Antal: Az Alkotmánybíróság szerepe az emberi jogok védelmében. Acta Humana 1999. Nr. 15-16.
3. Vincent Berger: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata. HVG-Orac, Budapest 1999
4. Drinóczi Tímea: Gazdasági alkotmány és gazdasági alapjogok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2007
5. Gönczöl Katalin – Kóthy Judit: Ombudsman 1995-2001. Helikon Kiadó, Budapest 2002
6. Grád András: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. Strasbourg Bt., Budapest 2005
7. Halmai Gábor (szerk.): A megtalált Alkotmány? A magyar alapjogi bíráskodás első kilenc éve. INDOK, Budapest 2000
8. Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest 2003
9. Halmai Gábor: Alkotmánybírósági esetjog. INDOK, Budapest 2004
10.Holló András – Balogh Zsolt: Az értelmezett Alkotmány. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2000
11. Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság hatásköre és működése. 3. átdolgozott és bővített kiadás. Pécs, 2005
Chronowski - Zeller: Alapjog védelem az EU-ban. In: Összehasónlító alkotmányjog (szerk: Legény Krisztián) KJK Kerszöv, Budapest, 2006
További források
1. Beszámoló az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről. Budapest, Országgyűlési Biztosok Hivatala
2. Beszámoló a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről. Budapest, Országgyűlési Biztosok Hivatala, 1997-

A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés:

Dr. Bujtár Zsolt adjunktus
Dr. Ferencz Barnabás adjunktus
Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék

  AJDNLOA06
Kredit 4
Féléves óraszám 7
Szemeszter 9
Létszám 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Bevezetés a nemzetközi üzleti tranzakciókba
2. Kockázatok a nemzetközi üzleti tranzakciókban
3. Stratégiák az üzleti tevékenység nemzetközi szintű folytatásához
4. Az Európai Unió társasági joga
5. Nemzetközi kereskedelmi szabályozás
6. Szerződések nemzetközi joga
7. Nemzetközi adásvétel
8. Nemzetközi kereskedelmi finanszírozás
9. Külföldi befektetések (Foreign Direct Investments)
10. Nemzetközi tőkepiacok – extraterritoriális szabályozás
11. Vállalati fúziók kontrollja, állami segítségnyújtás ellenőrzése
12. Nemzetközi vállalati pénzügyek

Félévközi ellenőrzés:
heti beszámolók
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli
Az osztályzat kialakításának módja:
A félév végi beszámoló alapján 

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus sikeres teljesítésével a hallgató képes lesz:
•    meghatározni a nemzetközi üzleti jog alapvető fogalmait
•    alkalmazni a nemzetközi üzleti jogi alapfogalmakat döntési helyzetekben.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Válogatott fejezetek:
1.    Larry T DiMatteo: International Business Law and Legal Environment A Transactional Approach Routledge Taylor and Francis Group, 2021 New York
A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: