Jogász szak osztatlan (egységes) képzés nappali munkarend |
Szabadon választható tantárgyak a 2019/2020-as tanévtől kezdő hallgatók részére |
Jogtörténeti Tanszék |
2024/2025-ös tanév 2. (tavaszi) félév |
AJSZNOA62 „Jogi esetek” Jókai regényeiben
Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi docens
Jogtörténeti Tanszék
Szerda, 11.20 – 12.50 / 207.
Munkarend | Nappali |
Tanóra | Kontakt |
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye | - |
Kredit | 2 |
Óraszám | 2/hét |
Létszám | 20 |
Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
Jókai Mór egyes regényeiben fellelhető „jogi esetek”, jogintézmények feldolgozása és jogtörténeti megvilágítása. A hallgatóktól elvárt az alább megjelölt sorra kerülő Jókai regények, illetve azok meghatározott részeinek elolvasása (újraolvasása), jogi-jogtörténeti szempontból, a vonatkozó „jogesetek” megjelölése, mivel ez elengedhetetlen feltétele a közös feldolgozásnak.
Közös feldolgozásra szánt regények (a feldolgozás üteme és sorrendje a csoporttal az első órán megbeszéltek alapján változhat):
1-3. óra: A régi jó táblabírák
- megyei bíráskodás, vármegyei tisztek és feladataik, táblabírák,
- egyéb közjogi vonatkozások,
- szerződések (haszonbérlet, zálogkölcsön, adásvétel),
- bűncselekmények (különösen: nagyobb hatalmaskodás).
4-6. óra: Szegény gazdagok
- büntetőjogi vonatkozások (tettesség-részeség, bűnsegély, büntethetőséget kizáró okok, a büntető eljárás szabályai; pénzhamisítás, nemesfém-monopólium megsértése, váltóhamisítás.)
- végrendelet és érvényessége,
- házasság.
7-9. óra: Az elátkozott család
- vallásgyakorlás kérdései,
- büntetőjogi kérdések, bizonyos bűncselekmények.
10-11. óra: A kőszívű ember fiai
- közjogi vetületek (megyegyűlés, főispáni méltóság, 1848/49 alkotmányjogi változásai, vésztörvényszékek),
- gyámság-gondnokság szabályai,
- eddig még elő nem forduló magán-illetve büntetőjogi kérdések.
12-13. óra: Névtelen vár
- insurrectio;
- szerződési jog egyes kérdései, bevezetés, beiktatás.
Utolsó órák: Választott regények és prezentációk bemutatása
Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: szóbeli és írásbeli
Az osztályzat kialakításának módja:
A hallgatók a kurzus végén egy általuk választott és a félév során közösen fel nem dolgozott regényről készített prezentációban illetve házi dolgozatban fejtik ki az abból kiemelt eseteket, melynek elvárt módszerével a szemeszter során ismerkedhetnek meg az egyes Jókai művek közös feldolgozása alkalmával.
A jeles érdemjegy megszerzéséhez szükséges a választott mű elolvasása, az abban ábrázolt jogintézmény(ek) felismerése és elhelyezése mind korban, mind pedig a jogrendben/jogágban, valamint a konkrét intézmény behatóbb (jogtörténeti) elemzése, bemutatása is. (Egy a XVIII. században játszódó regényben történt bűncselekményt tehát ne a hatályos Btk. alapján értékeljen.)
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Jogtörténeti ismeretek elmélyítése, illetve jogi szemléletmód erősítése a regényekben előforduló jogintézmények felismerésén és jogtörténeti elemzésén keresztül.
A hallgató a kurzus sikeres elvégeztével képes lesz a regényekben felismerni a jogilag releváns eseményeket, magatartásokat, szakkifejezéseket, és azokat mint Jókai által rögzített "jogi eseteket" korban is elhelyezve a magyar jogtörténetből tanult ismeretek alapján, a korabeli jogi szabályozásnak megfelelően értékelni.
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Korsósné Delacasse Krisztina: "El lévén készülve ügyének levátájára"-jogi esetek Jókai A kőszívű ember fiai c. regényében (In: Pro Scientia Aranyérmesek X. jubileumi konferenciája, PSAT, Budapest, 2011)
Korsósné Delacasse Krisztina: Jog és irodalom határán: A magyar jogi szaknyelv és az irodalmi nyelv kapcsolata a 19. században – Jókai nyomán (in: Jogtörténeti Szemle 2017/3. 49-54.)
https://majt.elte.hu/media/e7/82/eccac34c7462b9bff50104f08b2d8e3c23d8f35f31cfdb4541eb9c649483/MAJT_Jogtorteneti_Szemle_201703.pdf
Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2000)
Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet (Osiris Kiadó, Budapest, 2003)
Fábri Anna: Jókai-Magyarország. A modernizálódó 19. századi magyar társadalom képe Jókai Mór regényeiben. (Skíz Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1991),
JÓKAI-SZÓTÁR. 1-2. köt. (Készítették: Balázs Géza, P. Eőry Vilma, Kiss Gábor, J. Soltész Katalin,. T. Somogyi Magda) Budapest, Unikornis Kiadó, 1994.,
valamint Jókai Mór regényei
A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
Egy házi dolgozat elkészítése és előadása: valamely regény elemzése.
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -
AJSZNOA38 Jogi kultúrtörténet
Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi docens
Dr. Niklai Patrícia Dominika adjunktus
Jogtörténeti Tanszék
Szerda, 9.40 – 11.10 / 207.
Munkarend | Nappali |
Tanóra | Kontakt |
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye | - |
Kredit | 2 |
Óraszám | 2/hét |
Létszám | 20 |
Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Kurzusismertetés, módszertani bevezetés. A jogi kultúrtörténet fogalma, értelmezési lehetőségei, területei. Vizuális források. Az ikonográfia mint jogi kultúrtörténeti műfaj.
2. A jog és az igazság(osság) szimbólumai.
3. Iustitia, Iustitia-szobrok Magyarországon.
4. Az igazságszolgáltatás helyszínei, bírósági architektúra. A bírák ábrázolása.
5. A jogászok és ábrázolásuk.
6. Szent Ivó, a jogászok védőszentje.
7. Az alkotmányjog jelképei és képei: a hatalom és az állam jelképei.
8. Zászlók és lobogók.
9. Címerek, heraldikai bevezetés.
10. Állami ceremóniák, a koronázás szertartásrendje.
11. Bűn és bűnhődés: A büntetőjog szimbolikája és ikonográfiája.
12. A magánjog jelképei és képei.
13. Az alattvalók a jogi kultúrtörténetben (a közösségek szerepe a normák követésében és alakulásában).
14. Hallgatók által választott témák.
Félévközi ellenőrzés:
A félév végi perezentációra való készülésnek 6 részfeladata lesz (témaválasztás, annak szűkítése, szakirodalom felkutatása, rövid, majd bő vázlat készítése, diasor készítése), amelyeket a Teams „Feladatok” alatt külön-külön is ki fogok tűzni és ott is kell ezeket beküldeni.
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: kiselőadás: Elmélyülve a jogi kultúrtörténet egy előre meghatározott (választott és egyeztetett) témakörében feltárni annak különböző (történeti, jogi és kulturális) aspektusait és megtartani ebből egy 10 perces prezentációt, kiselőadást (a tankönyv, az órán elhangzottak, az ajánlott irodalom alapján és az egyetemen tanult jogtörténeti ismereteknek is megfelelően, saját vázlatai és diasora segítségével).
Az osztályzat kialakításának módja:
Elérhető összesen 20 pont
Osztályozás:
17–20 pont = jeles (5)
13–16 pont = jó (4)
9–12 pont = közepes (3)
5–8 pont = elégséges (2)
0–4 pont = elégtelen (1)
szempontok/pontozás | 1-2 pont | 3 pont | 4 pont | 5 pont |
az előkészítő feladatok elvégzése (oktatói elbírálás) |
az előkészítő feladatok közül egyet vagy kettőt adott be határidőre | az előkészítő feladatok közül hármat adott be határidőre | az előkészítő feladatok közül legalább négyet beadott határidőre | az összes előkészítő feladatot beadta, és legalább ötöt határidőre |
szakmai precizitás, jogtörténeti ismeretekkel való egyezés (tankönyv és a felhasznált, ajánlott szakirodalom alapján) (oktatói elbírálás) |
megállapításai, állításai, adatai zömében pontatlanok, több nem helytálló megállapítást, állítást, adatot tartalmaz | megállapításai, állításai, adatai nem egészen helytállóak, némileg pontatlanok | megállapításai, állításai, adatai javarészt helytállóak, pontosak | megállapításai, állításai, adatai teljesen helytállóak, pontosak |
a téma történeti, jogi és kulturális aspektusainak feltárása (elmélyültség visszatükrözése) (oktatói elbírálás) |
a téma különböző aspektusait egyáltalán nem tárja fel, felületes marad | a téma különböző aspektusait részben feltárja, a témában való elmélyültsége így csak némileg érzékelhető | a téma különböző aspektusait javarészt feltárja, a témában való elmélyültsége javarészt érzékelhető | a téma különböző aspektusait egyértelműen feltárja, a témában való elmélyültsége nyilvánvalóan érzékelhető |
előadás minősége: élvezhetősége, érdekessége, 10 perces időkeret tartása |
az előadásnak nem vagy csak igen kevéssé sikerült a hallgatóság figyelmét lekötnie és/vagy az időkeretet is erősen elnagyoltan kezelte (5 perces vagy nagyobb eltérés) |
az előadás mérsékelten kötötte le a hallgatóság figyelmét, és/vagy az időkeretekkel rosszul bánt (3-4 perces eltérés) | az előadás a hallgatóságot nagyrészt lekötötte és az időkeretet nagyjából sikerült tartania (max. 2 perces eltérés megengedett) | az előadás a hallgatóságot kifejezetten lekötötte, élvezetes volt és az időkeretet tartotta (1 perc eltérés megengedett) |
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe, a hallgatók jogtörténeti ismereteinek továbbfejlesztése a kultúrtörténet segítségével, a jog "kulturális holdudvarának" bemutatása.
A hallgató a kurzus sikeres elvégeztével képes lesz
- megnevezni a jogi kultúrtörténet főbb területeit a tankönyv alapján,
- felsorolni a jog, a hatalom és az igazságszolgáltatás alapvető szimbólumait (a tankönyv és az órán elhangzottak alapján), képek segítségével,
- értelmezni a jogi kultúrtörténet szimbólumait az órán elhangzottak illetve a tankönyv alapján, saját jegyzetei és képek segítségével, társaival beszélgetve,
- elmélyülni a jogi kultúrtörténet egy előre meghatározott (választott és egyeztetett) témakörében, és ebből megtartani egy 10-15 perces prezentációt a tankönyv, az órán elhangzottak, az ajánlott irodalom alapján és az egyetemen tanult jogtörténeti ismereteknek is megfelelően, saját vázlatai és diasora segítségével
- (illetve, speciális esetben, elkészíteni egy 10.000-12.000 karakter hosszúságú önálló házi dolgozatot a jogi kultúrtörténet egy előre meghatározott és egyeztetett témakörében, a tankönyv és az ajánlott szakirodalom alapján (bizonytalan szerzőségű internetes források felhasználását mellőzve), a jogtörténeti ismeretek beépítésével.)
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
-Kajtár István Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe, Budapest-Pécs, 2004
-Gernot Kocher: Szimbólumok és jelek a jogban. Történeti ikonográfia, Pécs, 2008
-Bódiné Beliznai Kinga: A bíbor méltóság, a sárga árulás - Szimbólumok és rituálék a jogtörténetben, Budapest, 2015
A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa: -
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -
AJSZNOA152 Oktatáspolitika – egyházi érdekérvényesítés 1848 után
Dr. Niklai Patrícia Dominika adjunktus
Jogtörténeti Tanszék
Szerda, 14.40 – 16.10 / 009.
Munkarend | Nappali |
Tanóra | Kontakt |
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye | - |
Kredit | 2 |
Óraszám | 2/hét |
Létszám | 20 |
Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Kurzusismertetés, módszertani és fogalmi bevezetés.
2. A felvilágosult abszolutizmus közoktatási rendszere.
3. Törekvések a közoktatás modernizálására 1848-ban. Az 1848. évi XX. törvénycikk a vallás dolgában.
4. Eötvös József népoktatási törvénytervezete.
5. A neoabszolutizmus kora és az 1855. évi konkordátum a közoktatás és az egyházak szempontjából.
6. Az Osztrák-Magyar Monarchia népoktatási törvényei 1. Eötvös József 1868. évi népoktatási törvénye.
7. Az Osztrák-Magyar Monarchia népoktatási törvényei 2. Leopold Hasner 1869. évi birodalmi népoktatási törvénye.
8. A századvégi egyházügyi törvények hatása a közoktatásra.
9. Wlassics Gyula és az állami iskolák létrehozása.
10. A Tanácsköztársaság közoktatásra vonatkozó intézkedései.
11. A Horthy-korszak oktatás- és egyházpolitikája.
12. Hóman Bálint kultúrpolitikája.
13. Hallgatói prezentációk megtartása illetve házidolgozatok megbeszélése.
Félévközi ellenőrzés:
A félév végi írásbeli házidolgozatra vagy prezentációra való készülés keretében témaválasztás, szakirodalom felkutatása, vázlat készítése.
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli házidolgozat vagy szóbeli prezentáció
Az osztályzat kialakításának módja:
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Adriányi Gábor: A Bach-korszak egyházpolitikája. Győr 2009.
Csizmadia Andor: A magyar állam és az egyházak jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszakban. Budapest 1966.
Engelbrecht, Helmut: Geschichte des österreichischen Bildungswesens. Wien 1986.
Felkai László: Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. Budapest 1979.
Herger Csabáné: Polgári állam és egyházi autonómia a 19. században. Budapest 2010.
Köte Sándor – Ravasz János: Dokumentumok a magyar nevelés történetéből 1849–1919. Budapest 1979.
Mann Miklós: Oktatáspolitikusok és koncepciók a két világháború között, Budapest 1997.
Niklai Patrícia Dominika: Unterrichtspolitik – kirchliche Interessendurchsetzung in Ungarn nach 1848. Cracow Studies of Constitutional and Legal History, Krakkó 2017.
Niklai Patrícia Dominika: Die Modernisierung des Volksunterrichts in Ungarn – Umsetzung des Gesetzes über den Volksunterricht im Komitat Baranya nach 1868. Journal on European History of Law 9/2018.
Niklai Patrícia Dominika: Magyar kultúrpolitika. Közoktatásügyi igazgatás Baranyában (1933–1945). Díké 2019/ 2.
Niklai Patrícia Dominika: Az 1868. évi népoktatási törvény egyházi iskolákkal kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtása Baranyában. Díké 2017/1.
Vocelka, Karl: Verfassung oder Konkordat? Wien 1978.
Simon Gyula (szerk.): Tanulmányok a Magyar Tanácsköztársaság nevelésügyének történetéből. Budapest 1969.
A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -
AJSZNOA222 A megye és joghatósága a magyar jogtörténetben
Dr. László Balázs óraadó
Jogtörténeti Tanszék
Hétfő, 18.00 – 19.30 / 009.
Munkarend | Nappali |
Tanóra | Kontakt |
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye | - |
Kredit | 2 |
Óraszám | 2/hét |
Létszám | 20 |
Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az igazgatás kezdetei, a királyi udvar
2. A királyi vármegye
3. A nemesség kialakulása
4. A nemesi jogok
5. A nemesi vármegye
6. Autonómiák, autonóm megye
7. A megye szervei
8. Megyei büntetőjogi statútumok
9. Egyéb megyei statútumok
10. Forráselemzés
11. Megyei perek
12. Területi igazgatás 1848-1867
13. Törvényhatóságok 1867 után
14. Forráselemzés
15. Számonkérés
Félévközi ellenőrzés:-
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: félév végén (utolsó órán), írásbeli, gyakorlati
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A Magyar alkotmány- és jogtörténet I–II. tárgyak számos témaköréhez kapcsolódóan részletesebb, eredeti források bemutatásával is illusztrált ismeretanyag elsajátítása a nemesi joggyakorlás egyik legfontosabb fórumrendszerét, a (nemesi vagy autonóm) vármegyét középpontba állítva.
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Béli Gábor: A vármegyei nemesi bíráskodás szervezete 1723-ig. Jogtörténeti Szemle 2017/1–2. 21–31. o.
Béli Gábor: Magyar Jogtörténet. A tradicionális jog. Dialóg Campus, Budapest–Pécs 1999 (és későbbi kiadások)
Béli Gábor: Vármegyei statutumalkotás a XVI-XVIII. században. Dolgozatok az állam- és jogtudományok köréből XVIII. JPTE, Pécs 1987
Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Honismeret 2009/4. 3–16. o.
Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet. Osiris, Budapest 1995 (és későbbi kiadások)
Meznerics Iván: A megyei büntető igazságszolgáltatás a 16–19. században. Értekezések Eckhart Ferenc jogtörténeti szemináriumából 1. Sárkány-Nyomda R.-T., Budapest 1933
A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -
AJSZNOA232 Some Prominent Legal Institutions of the Traditional Islamic Legal Culture
Dr. Falus Orsolya óraadó
Jogtörténeti Tanszék
2025.03.07. (péntek) 8.00 – 17.50 / 103.
2025.03.28. (péntek) 8.00 – 17.50 / 103.
Munkarend | Nappali |
Tanóra | Tömbösített |
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye | - |
Kredit | 2 |
Óraszám | 2/hét |
Létszám | 20 |
Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: angol
Tantárgyi tematika:
1. Islam as a Religion and as a Way of Life
2. The Concept of Islamic Law: Sharia; Fiqh; Usul al-Fiqh; Qur’an; Sunna; Ijma (Consensus); Urf (Custom); Ijtihad; Qiyas (Analogy); Naskh (Abrogation); Istihsan (Juristic Preference); Istishab; Al-Masalih al Mursala (Unregulated Benefits); Maqasid Al-Sharia (Legal Aims)
3. Furu al-Fiqh (Branches of the Law). Schools of Legal Thought: Ḥanafi School; Maliki School; Shafi School; Hanbali School
4. Islam and Natural Legal Philosophy. Interest (Riba); Old and New Testament and Qur’an; Aristotle; St. Thomas Aquinas; Al-Gasali
5. The 5 Pillars of Islam: Shahdah; Salah; Zakah; Sawm; Hajj
6. Islam and Social Care: Zakah; Sadaqah; Waqf; Comparative Analysis: Waqf and Trust
7. Charity in Islamic Banking Regulations: the Sharia Board; Islamic Financial Institutions
8. Legal Capacity and Birth in Islam. Contraception and Abortion. Minors’ Rights (Rashid)
9. Marriage and Mutah Marriage. Marriage Contract in Islam (Aqd Al-Nikah)
10. Polygamy and Divorce (Khul)
11. Penal Law in Sharia; Retaliation (Qisas); Blood Money (Diyah)
12. Sharia Law “Courts” (Councils) in the UK
13. Sharia in Islam-minority Countries in Europe. Islamic Marriage in Europe Today
1. Iszlám, mint vallás és mint életforma
2. Az iszlám jog alapfogalmai: Saría; fikh (jogtudomány); Usul al-Fiqh (jogelmélet); Korán; szunna; Ijma (konszenzus); Urf (Custom); Ijtihad (önálló jogi véleményalkotás); Qiyas (analógia); Istihsan (jogi preferencia); Istishab (a jogfolytonosság vélelme); Al-Masalih al Mursala (szabályozatlan előnyök); Maqasid Al-Sharia (jogi célok)
3. Furu al-Fiqh (jogágak). Jogtudományi iskolák: Ḥanafi; Maliki; Shafi; Hanbali
4. Az iszlám és a természetjog. Kamat (Riba); Ószövetség, Újszövetség és Korán; Arisztotelész; Aquinói Szent Tamás; Al-Gasali
5. Az iszlám vallás 5 pillére: Shahdah; Salah; Zakah; Sawm; Hajj
6. Iszlám és szociális gondoskodás: Zakah; Sadaqah; Waqf; Comparative Analysis: Waqf and Trust
7. A kötelező jótékonyság szabályozása az iszlám bankban: a Saría Tanács; iszlám pénzügyi jogintézmények
8. Jogképesség és élve születés az iszlámban. Fogamzásgátlás és abortusz. Kiskorúak jogállása (Rashid)
9. Házasság and Mutah (határozott idejű) házasság. Házassági szerződés az iszlámban (Aqd Al-Nikah)
10. Poligámia és válás (Khul)
11. Büntetőjog a Saríában; Megtorlás (Qisas); Vérdíj (Diyah)
12. Saría “bíróságok” (tanácsok) az Egyesült Királyságban
13. A Saría érvényesülése az európai országokban élő iszlám kisebbségeknél. Az iszlám házasság ma Európában
Félévközi ellenőrzés:
Preparation of a study on the topic chosen and agreed upon with the lecturer in advance - after consultation. (Format: 10 pages, Times New Roman, 1.5 line spacing, font size 12.)
Tanulmány készítése az előadóval előzetesen egyeztetett témáról. (Formátum: 10 oldal; Times New Roman 12; 1,5 sorköz)
Félév végi számonkérés típusa: gyakorlati jegy
Jellege: írásbeli
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Most of the world’s Muslim-majority countries have laws that reference Sharia, the guidance Muslims believe God provided them on a range of spiritual and worldly matters. The traditions and narratives included in these sources evolved from those in Judaism and Christianity, the other major Abrahamic religions. Islamic law varies by country, is influenced by local customs, and evolves over time. In the 21st century, as a result of globalization and the migration crisis that followed this phenomenon, the need for legal practitioners and legal researchers to learn about the most important legal institutions of this legal culture has increased. The aim of the course is to provide basic information on which subsequent research can be based.
A világ legtöbb muszlim többségű országában vannak olyan jogforrások, amelyeknek az alapja a Saría, amely a muszlimok hite szerint Isten útmutatása a számukra spirituális és világi kérdésekben egyaránt. Az ezekben a jogforrásokban szereplő hagyományok és narratívák a judaizmusból és a kereszténységből, a másik két Ábrahám-vallásból fejlődtek ki. A muszlim országokban eltérőek a jogszabályok, mivel azokat a helyi szokások befolyásolják, és idővel fejlődnek is. A 21. században a globalizáció és az ezt követő migrációs válság hatására megnőtt az igény, hogy a jogászok és a kutatók megismerjék e jogi kultúra legfontosabb jogintézményeit. A kurzus célja olyan alapvető információk átadása, amelyekre a későbbi kutatások alapozhatók.
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
1. BADAWI, N. ((2009). Introduction to Islamic Law. Program on Humanitarian Policy and Conflict Research. Harvard University.
Available: https://hhi.harvard.edu/files/humanitarianinitiative/files/introduction_to_islamic_law.pdf?m=1614967781
2. AUDA, J. (2008). Maqāṣid al-Sharīʿah A Contemporary Perspective. In Maqasid Al-Sharia as Philosophy of Islamic Law: A Systems Approach (pp. 1–25). International Institute of Islamic Thought.
Available: https://doi.org/10.2307/j.ctvkc67tg.7
3. FALUS, O. (2020). The Legal Institutions of Charity in the Traditional Islamic Law. Sarajevo: Dobra Knjiga
Available: “Tudásközpont” Library
4. VARGA, J. – FALUS, O. – CSEH, B. (2023). Arguments gainst Interest from Economic and Legal Aspects in Islam and Christianity. In Proceedings of International Conference of Eurasian Economies 2023, İzmir – Türkiye, pp. 381-387.
Available: https://www.avekon.org/papers/2808.pdf
5. VARGA, J. – TÓTH, G. – CSEH, B. – FALUS, O. (2021). The ethical role of interest-free
economy in the Christian and Islamic systems. European Journal of Educational and Social Sciences, 6 (2), pp. 146 – 155.
Available: https://dergipark.org.tr/tr/download/article-file/1560019
6. SHAMSY, A. El - COULSON, N. J. (2024, July 3). Sharia. Encyclopedia Britannica. Available: https://www.britannica.com/topic/sharia
7. Harvard University’s Islamic Law Blog. Available: https://islamiclaw.blog/
8. TORRANCE, D. (2019). Sharia law courts in the UK. Debate Pack, No. CDP-2019-0102, London: House of Commons Library
Available: https://researchbriefings.files.parliament.uk/documents/CDP-2019-0102/CDP-2019-0102.pdf
9. BERGER, M. S. (2018). Understanding Sharia in the West. Journal of Law, Religion and State, 6(2-3), 236-273. https://doi.org/10.1163/22124810-00602005
A hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak száma és típusa:
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -