Kötelező tantárgyak

Jogász szak osztatlan (egységes) képzés nappali munkarend
Kötelező tantárgyak a 2019/2020-as tanévtől kezdő hallgatók részére
2024/2025-ös tanév 2. (tavaszi) félév

Dr. Horváth Csaba nyugalmazott egyetemi docens, óraadó
Dr. Diósi Szabolcs tanársegéd
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

Szerda, 9.40 – 11.10 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA01
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 2-3

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A politika jelentése, értelmezései, a politikatudomány fejlődése
2. A politika dimenziói
3. Politika elkerülési stratégiák
4. A politikai rendszer és modelljei
5. A politikai érték és a politikai irányzatok, ideológiák
6. A politikai hatalom értelmezései, szerkezeti összetevői
7. A politikai uralom és hatalom-legitimációs elméletek
8. Érdek, érdekcsoportok és érdekartikuláció
9. A politikai pártok és pártrendszerek
10. Demokrácia-értelmezések, demokráciaelméletek
11. A demokratikus politikai rendszerek modelljei
12. A totalitárius diktatúrák jellemzői, történelmi változatai
13. A tekintélyelvű diktatúrák változatai
14.  A politikai elit a társadalomban, a politika mint hivatás
15. A nemzetközi kapcsolatok elméletei
16. A politikai kultúra
17. A tömegmédia és a médiarendszer sajátos logikája

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga vagy írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgatóság bevezetése a politika – mint az államélet sajátos területe – világába a politikai rendszer és politikai folyamat megismerését és megértését lehetővé tevő elméleti háttér bemutatásán keresztül. A leendő jogász-értelmiség felkészítése a közéleti-politikai feladatvállalásra.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: 
Kötelező:
- Horváth Csaba (Szerk.): Politikaelmélet, politológia jogász és közgazdász hallgatók számára Pécs, 2017.
Ajánlott:
- Bayer József: A politikatudomány alapjai. Napvilág Kiadó, 1999.
- Gallai Sándor – Török Gábor (Szerk.): Politika és politikatudomány. Aula Kiadó, 2003.
- Haskó Katalin - Hülvely István: Bevezetés a politikatudományba. Osiris, Budapest, 2003.
- Domenico Fisichella: A politikatudomány alapvonalai. Osiris, Budapest, 2000.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Barcsi Tamás egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Andrássy György professor emeritus
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

Szerda, 14.40 – 16.10 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA02
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 3-4

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A filozófia fogalma, tárgya, területei.
2. A preszókratikus görög filozófia; Szókratész jelentősége.
3. Ismeretelmélet és metafizika: Platón idea-tana; Arisztotelész kritikája az idea-tanról.
4. Ismeretelmélet és metafizika: Descartes cogito-ja; Hume az okságról.
5. Ismeretelmélet és metafizika: Kant A tiszta ész kritikája című művének főbb állításai.
6. Etika: etikai alapkérdések, az erkölcs mibenléte, akaratszabadság, lojalitás, a személy erkölcsi integritása, erkölcsi kibúvók, erkölcs és jog.
7. Etika: kötelességelvű és haszonelvű etikai megközelítések (Kant etikája és az utilitarizmus).
8. Politikai filozófia: Platón és Arisztotelész a jó államról.
9. Politikai filozófia: társadalmi szerződéselméletek (Hobbes, Locke Rousseau).
10. Politikai filozófia: Vélemények a kényszerről és a hatalomról a filozófia történetében; Mill haszonelvű politikai filozófiája.
11. Politikai filozófia: Az igazságosság-elméletek vitája (Rawls, Nozick).
12. Történelemfilozófia: Kant, Hegel, Marx történelemfilozófiájának alapjai.
13. Filozófiai teológia: Istenbizonyítások (Anzelm, Szt. Tamás, Swinburne).
14. A jó élet filozófiája: Szókratész, Platón és Arisztotelész az erényekről és a jó életről.
15. A jó élet filozófiája: Epikureizmus és sztoicizmus; A szeretet mint életelv.
16. A jó élet filozófiája: Kierkegaard az esztétikai, etikai és vallási életszemléletről.
17. A jó élet filozófiája - filozófiai kultúrkritika: Thoreau a társadalomból való kivonulás szükségességéről; Nietzsche az úrmorálról és a rabszolgamorálról, az értékek átértékeléséről, az Übermenschről.
18. A jó élet filozófiája - filozófiai antropológia: Az egzisztencializmus alapjai (Sartre, Camus).
19. Filozófiai kultúrkritika (konzervatív kultúrkritika): Spengler történelemről, kultúráról, civilizációról.
20. Filozófiai kultúrkritika (baloldali kultúrkritika): marxisták és posztmarxisták a 20. és a 21. században.
21. Az emberi méltóság filozófiájának alapjai.

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgatók bevezetése a filozófia problémavilágába és elméleti hagyományába, műveltségük gyarapítása, elmélyítése, logikai és elméleti érvelési készségük fejlesztése, felkészítésük a további filozófiai és jogi stúdiumokra, valamint a jogászi hivatásra.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: 
Kötelező irodalom:
Barcsi Tamás - Szabó Gábor: Fejezetek a filozófiai gondolkodás történetéből. Menedzser Praxis, Budapest, 2021.

Ajánlott irodalom:
Andrássy György: Filozófia és jogászi etika. PTE ÁJK, Pécs, 2008. 7-136.
Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete. Helikon, Bp., 1997.: 95-104, 109-117, 140-142, 262-285, 313-330, 415-420, 482-484. 

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Bujtár Zsolt adjunktus
Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék

  AJKONOA03
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 1

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    A közgazdaságtudomány fogalma, célja, módszertana, mikroökonómia és makroökonómia tárgya, a keresleti és a kínálati függvény 
2.    A termelési lehetőségek határa A fedezeti pont fix és változó költségek, a profit
3.    Piacformák (tökéletes verseny, monopólium, oligopólium, duopólium) és piaci elégtelenségek (magánjavak, közjavak és vegyes javak, lehetőségek és a problémák megoldása).
4.     A munkaerőpiac. A munka kereslete és kínálata. A háztartások közgazdaságtana
5.    A földpiac és a járadékelméletek A pénz és tőkepiac szereplői és működése
6.    Nemzetgazdasági növekedés és mérési mutatói
7.    Infláció és mérése, a munkanélküliség mutatói
8.    A külkereskedelem és deviza árfolyamrendszerek
9.    A költségvetési politika összetevői
10.    Pénzfunkciók és a pénzteremtés a bankrendszerekben 
11.    A monetáris politika és működési mechanizmusa
12.    Az MNB az EKB és a FED monetáris politikájának összehasonlítása

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: -

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: -

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Hartung Krisztina nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

AJKONOA041-1 Szerda, 9.40 – 11.10 / 104.

  AJKONOA041
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye Angol nyelvtudás
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 3
Létszám / csoport 15

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: angol
Tantárgyi tematika:
1) Getting started
2) Legal systems
3) Classifications of law
4) Legal education
5) Writing formal letters
6) First test
7) Solicitors and barristers
8) Judges
9) The Hungarian judiciary
10) Finding a job as a lawyer
11) Revision
12) Second test
13) Evaluation

Félévközi ellenőrzés:
2 ellenőrző írásbeli dolgozat és folyamatos számonkérés. 1. dolgozat: 6. oktatási héten, a Legal Systems. c. jegyzet 1-3. fejezete; 2. dolgozat: 12. oktatási héten, jegyzet  4-6. fejezete
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: 
Legyen képes a hallgató szóbeli és írásbeli kommunikációra angol nyelven egyszerűbb szakmai helyzetekben, ismerje a szakma alapvető műfajainak tartalmi, formai és nyelvi jellemzőit, az adott szakterület tipikus terminológiáját

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Judit Ormai: Interactive English for Law Students – 1. Legal Systems. Pécs, 2013

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
Legfeljebb 3 távolmaradás engedélyezett.
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Garas-Czirkó Dorka nyelvtanár
Hartung Krisztina nyelvtanár
Zelnik Zsófia nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

Garas-Czirkó Dorka
AJKONOA042-1 Hétfő, 8.00 – 9.30 / 307.
AJKONOA042-2 Hétfő, 9.40 – 11.10 / 307.
AJKONOA042-3 Hétfő, 11.20 – 12.50 / 307.

Hartung Krisztina
AJKONOA042-4 Hétfő, 8.00 – 9.30 / 104.
AJKONOA042-5 Hétfő, 9.40 – 11.10 / 104.
AJKONOA042-6 Hétfő, 11.20 – 12.50 / 104.

Zelnik Zsófia
AJKONOA042-7 Hétfő, 8.00 – 9.30 / 011.
AJKONOA042-8 Hétfő, 9.40 – 11.10 / 011.
AJKONOA042-9 Hétfő, 11.20 – 12.50 / 011.

  AJKONOA042
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA041
Angol jogi szaknyelv 1.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 4
Létszám / csoport 16

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: angol
Tantárgyi tematika:
1) Getting started
2) Crime and the police
3) Punishment
4) Juvenile crime and domestic violence
5) Mid-term test
6) Civil and criminal procedure
7) The court system
8) Alternative Dispute Resolution
9) Judgements and law reports
10) Case notes
11) Revision
12) End-of-term test
13) Evaluation

Félévközi ellenőrzés:
2 ellenőrző írásbeli dolgozat és folyamatos számonkérés. 1. dolgozat: 6. oktatási héten, a Machinery of Justice. c. jegyzet 1-3. fejezete; 2. dolgozat: 12. oktatási héten, jegyzet  4-6. fejezete
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Legyen képes a hallgató szóbeli és írásbeli kommunikációra angol nyelven egyszerűbb szakmai helyzetekben, ismerje a szakma alapvető műfajainak tartalmi, formai és nyelvi jellemzőit, az adott szakterület tipikus terminológiáját

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Zelnik Zsófia: Interactive English for Law Students – 2. Machinery of Justice. Pécs, 2013

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
Legfeljebb 3 távolmaradás engedélyezett.
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Garas-Czirkó Dorka nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

AJKONOA043-1
    Hétfő, 13.00 – 14.30 / 207.
    Csütörtök, 14.40 – 16.10 / 307.

  AJKONOA043
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA042
Angol jogi szaknyelv 2.
Kredit 2
Heti óraszám 4
Szemeszter 5
Létszám / csoport 15

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: angol
Tantárgyi tematika:
1. Getting started
2. Governmental and political systems
3. Parliament and legislation
4. Constitution and citizenship
5. Elections and political parties
6. First test
7. Local governments
8. Public administration
9.Revision
10.The history of the European Union
11. The institutions of the European Union
12. Second test
13. Evaluation

Félévközi ellenőrzés:
2 ellenőrző írásbeli dolgozat és folyamatos számonkérés. 1. dolgozat: 6. oktatási héten, a Governance. c. jegyzet 1-4. fejezete; 2. dolgozat: 12. oktatási héten,a Governace c. jegyzet  5-6. fejezete és a The European Union 1-2. fejezete
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Legyen képes a hallgató szóbeli és írásbeli kommunikációra angol nyelven egyszerűbb szakmai helyzetekben , ismerje a szakma alapvető műfajainak tartalmi, formai és nyelvi jellemzőit , az adott szakterület tipikus terminológiáját

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Czirkóné Ormai Judit & Pókay Marietta: Interactive English for Law Students – 3. Governance. Pécs, 2014
Zelnik Zsófia: Interactive English for Law Students – 4. The European Union. Pécs, 2014

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
Legfeljebb 3 távolmaradás engedélyezett.
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Garas-Czirkó Dorka nyelvtanár
Hartung Krisztina nyelvtanár
Zelnik Zsófia nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

Garas-Czirkó Dorka
AJKONOA044-1
    Kedd, 8.00 – 9.30 / 307.
    Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 307.
AJKONOA044-2
    Kedd, 9.40 – 11.10 / 307.
    Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 307.
AJKONOA044-3
    Kedd, 11.20 – 12.50 / 307.
    Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 307.

Hartung Krisztina
AJKONOA044-4
    Kedd, 8.00 – 9.30 / 104.
    Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 104.
AJKONOA044-5
    Kedd, 9.40 – 11.10 / 104.
    Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 104.
AJKONOA044-6
    Kedd, 11.20 – 12.50 / 104.
    Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 104.

Zelnik Zsófia
AJKONOA044-7
    Kedd, 8.00 – 9.30 / 011.
    Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 011.
AJKONOA044-8
    Kedd, 9.40 – 11.10 / 011.
    Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 011.
AJKONOA044-9
    Kedd, 11.20 – 12.50 / 011.
    Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 011. 

  AJKONOA044
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA043
Angol jogi szaknyelv 3.
Kredit 2
Heti óraszám 4
Szemeszter 6
Létszám / csoport 15

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: angol
Tantárgyi tematika:
1. EU law
2. The single market; A Europe of freedom, security and justice
3. European citizenship
4. Test 1
5. Civil law and civil procedure
6. Family law
7. Civil cases
8. The scope of commercial law
9. Contracts
10. Companies
11. Test 2
12. Exam preparation
13. Evaluation

Félévközi ellenőrzés:
2 ellenőrző írásbeli dolgozat és folyamatos számonkérés. 1. dolgozat: 4. oktatási héten, az Interactive English for Law Students – 4. The European Union 3-6. témaköre, 2. dolgozat: 11. oktatási héten, a (New) English for Law Students – 5. Civil Law jegyzet 1-6. témakörei, melyek pótlása és javítása a 13. oktatási héten lehetséges.
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A szaknyelvi kurzusok negyedik, befejező része, mely az Európai Unió és a polgári jog témaköreivel foglalkozik. Célja, hogy a hallgató képes legyen szóbeli és írásbeli kommunikációra angol nyelven egyszerűbb szakmai helyzetekben, ismerje a szakma alapvető műfajainak tartalmi, formai és nyelvi jellemzőit, az adott szakterület tipikus terminológiáját.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Zelnik Zsófia: Interactive English for Law Students – 4. The European Union. Pécs, 2014
Judit Ormai & Marietta Pókay: (New) English for Law Students – 5. Civil Law. Pécs, 2020

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Wittmann Katalin nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

  AJKONOA051
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye Német nyelvtudás
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 3
Létszám / csoport 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: német
Tantárgyi tematika:
1. Einführung in das Verfassungsrecht
2. Rechtsystem und Rechtsordnung
3. Natur, Quellen und Bestandteile der Verfassung
4. Das Regierungssystem in Ungarn
5. Übungen zu den Texten
6. I. dolgozat
7. Das Wahlsystem in Ungarn
8. Die Bewertung des ungarischen Wahlsystems
9. Das Parlament in Ungarn
10. Die Gesetzgebung in Ungarn
11. II. dolgozat
12. Das Ungarische Verfassungsgericht
13. Die Verfassungsgerichtsbarkeit

Félévközi ellenőrzés:
Félévközi folyamatos szóbeli számonkérés.
1. dolgozat:1-5 témakör; 2. dolgozat: 6-11. témakör
Pótlás és javítás: 12. hét
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Ismerje meg az adott jogág(ak) tipikus terminológiáját és nyelvi jellemzőit. Szakszövegfordítási és szövegértési készségek kialakítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Dieszler László: Német szakmai társalgás joghallgatók részére

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Wittmann Katalin nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

AJKONOA052-1 Hétfő, 8.00 – 9.30 / 207.
AJKONOA052-2 Hétfő, 9.40 – 11.10 / 207.
AJKONOA052-3 Hétfő, 11.20 – 12.50 / 207.

  AJKONOA052
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA051
Német jogi szaknyelv 1.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 4
Létszám / csoport 15

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: német
Tantárgyi tematika:
1. Einführung in das Zivilrecht
2. Einige Grundbegriffe des Vertragsrechts I.
3. Grundbegriffe des Vertragsrechts II.
4. Das Zustandekommen des Vertrages
5. Rechtsfälle
6. I. dolgozat
7. Die allgemeinen Vertragsbedingungen
8. Rechtsfälle
9. Der Verzug des Verpflichteten
10. Rechtsfälle
11. II. dolgozat
12. Der Verzug des Berechtigten
13. Übungen

Félévközi ellenőrzés:
Félévközi folyamatos szóbeli számonkérés.
1. dolgozat:1-5 témakör; 2. dolgozat: 6-11. témakör
Pótlás és javítás: 12. hét
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az adott jogterület terminológiájának elsajátítása, egyszerűbb jogesetek megoldása, kommunikáció egyszerűbb szakmai helyzetekben.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Dieszler László: Német szakmai társalgás joghallgatók részére

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Wittmann Katalin nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

  AJKONOA053
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA052
Német jogi szaknyelv 2.
Kredit 2
Heti óraszám 4
Szemeszter 5
Létszám / csoport 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: német
Tantárgyi tematika:
1. Aus dem Zivilrecht: Die mangelhafte Leistung
2. Aus dem Zivilrecht: Die Unmöglichkeit der Leistung
3. Einführung in das Zivilprozessrecht
4. Zivilprozessrecht: Gerichtsverhandlungen
5. Gerichtsverhandlungen
6. 1. dolgozat
7. Das deutsche Gesellschaftsrecht (1)
8. Das deutsche Gesellschaftsrecht (2)
9. Das Strafrecht (1)
10. Das Strafrecht (2)
11. 2. dolgozat
12. Leseverstehen, Übungen
13. Hörtextübungen

Félévközi ellenőrzés:
Félévközi folyamatos szóbeli számonkérés.
1. dolgozat:1-5 témakör; 2. dolgozat: 6-11. témakör
Pótlás és javítás: 12. hét
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az adott jogterület terminológiájának bővítése. A szakma alapvető műfajainak tartalmi, formai ismertetése. Szakirodalom fordítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Dieszler László: Német szakmai társalgás joghallgatók részére
Dieszler – Hőnig – Hajnáné – Zelnik: Texte aus Bereichen des deutschen Rechts

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Wittmann Katalin nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

AJKONOA054-1
    Kedd, 8.00 – 9.30 / 207.
    Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 103.
AJKONOA054-2
    Kedd, 9.40 – 11.10 / 207.
    Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 103.
AJKONOA054-3
    Kedd, 11.20 – 12.50 / 207.
    Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 103.

  AJKONOA054
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA053
Német jogi szaknyelv 3.
Kredit 2
Heti óraszám 4
Szemeszter 6
Létszám / csoport 15

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: német
Tantárgyi tematika:
1. Das deutsche Verfassungsrecht
2. Grundrechte
3. Grundzüge des Wahlrechts
4. Die deutsche Verfassungsgerichtsbarkeit
5. Hörtextübungen
6. Übungen mit Schaubildern; 1. dolgozat
7. Aus dem Bürgerlichen Recht
8. Schuldrecht: Vertragstypen
9. Das Familienrecht
10. Das Erbrecht
11. Übungen mit Schaubildern, 2. dolgozat
12. Hörtextübungen
13. Zusammenfassung

Félévközi ellenőrzés:
Félévközi folyamatos szóbeli számonkérés.
1. dolgozat:1-5 témakör; 2. dolgozat: 6-11. témakör
Pótlás és javítás: 12. hét
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Legyen képes a hallgató szóbeli és írásbeli kommunikációra német nyelven szakmai helyzetekben, ismerje a szakma alapvető műfajainak tartalmi, formai és nyelvi jellemzőit, és néhány jogterület tipikus terminológiáját.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Dieszler – Hőnig – Hajnáné – Zelnik: Texte aus Bereichen des deutschen Rechts

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Ress Éva nyelvtanár
Idegen Nyelvi Lektorátus és Szaknyelvi Vizsgahely

AJKONOA08-1 Hétfő, 13.00 – 14.30 / 009.
AJKONOA08-2 Hétfő, 14.40 – 16.10 / 009.
AJKONOA08-3 Kedd, 13.00 – 14.30 / 009.
AJKONOA08-4 Kedd, 14.40 – 16.10 / 009.
AJKONOA08-5 Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 009.
AJKONOA08-6 Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 009.
AJKONOA08-7 Csütörtök, 13.00 – 14.30 / 009.

  AJKONOA08
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 1-2
Létszám/csoport 12

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: latin
Tantárgyi tematika:
A latin nyelv alapvető grammatikai rendszerének elsajátítása elsősorban a római jog témaköreihez kapcsolódóan: A római jog forrásai, Perjog, Személyi jog, Családjog, Dologi jog, Kötelmi jog, Öröklési jog.

  1. A latin nyelv rövid története, a mai magyar helyesírás és kiejtés.
    Névszók: a főnév szótári alakja, I.-II. declinatio.
    Igék: az ige szótári alakja, praes. impf. ind. act., rendhagyó igék.
  2. Római jogi alapfogalmak fordítása és grammatikai értelmezése.
    Névszók: az I-II. decl. szerint ragozott melléknevek;
    főnév-melléknév egyeztetés.
    Igék: praes. impf. ind. pass., a passiv mondat.
  3. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Névszók: III. declinatio
    Igék: praes. perfectum act. és praes. perf. pass.
  4. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Névszók: III. decl. folytatása
    főnév-melléknév egyeztetése (gyakorlás).
    IV. declinatio
  5. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Névszók: V. declinatio, névmások, melléknévfokozás.
  6. De rerum divisione - Szövegfordítás
    Összefoglalás, gyakorlás
  7. I. Záródolgozat
  8. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Igenevek: participium impf. activi, part. perf.passivi, part. instans act., part.
    inst. pass.;
    a part. használata (jelző, fordított jelzős szerkezet, part. coniunctum)
  9. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Igenevek: gerundium, gerundivumos szerkezet, supinum.
  10. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Mondatrövidítő szerkezet I.: az ablativus absolutus (part. impf.-os, part. perf.-os, abl. abs. mancus).
  11. Római jogi alapfogalmak és regulák fordítása, grammatikai értelmezése.
    Mondatrövidítő szerkezet II.: accusativus cum infinitivo;
    nominativus cum infinitivo.
  12. De adquirendo rerum dominio- Szövegfordítás
    Összefoglalás, gyakorlás
  13. II. Záródolgozat

Félévközi ellenőrzés:
Ellenőrző írásbeli dolgozatok száma: 2 záródolgozat+folyamatos szóbeli számonkérés. Témakörök: De iure populi Romani, De actionibus, De iure personarum, De rerum divisione, De iuribus in rebus alienis, De adquirendo rerum dominio, De obligationibus. Időpontok: 7. és 13. oktatási hét . Pótlásuk és javításuk lehetősége: 13.oktatási hét.
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgatók legalább elemi szinten sajátítsák el az ún. jogi latin nyelv nyelvtanát, szókészletét és használatát elsősorban a római jog, továbbá az egyetemes és magyar állam-és jogtörténet témaköreihez kapcsolódóan.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

  • Kötelező irodalom:
    • Online segédanyag:
    • Dr.PETRASOVSZKY ANNA: Latin nyelvi segédanyag  joghallgatók számára c. tananyaga alapján készült  online latin nyelvi segédanyag. Összeállította: Ress Éva
  • Ajánlott irodalom:
    • Bánóczi R- Rihmer Z.: Latin nyelvkönyv joghallgatók számára. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, Negyedik átdolgozott kiadás, 2005.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Hengl Melinda adjunktus
Római Jogi Tanszék

AJKONOA09-1 Kedd, 13.00 – 14.30 / 103.
AJKONOA09-2 Kedd, 14.40 – 16.10 / 011.

  AJKONOA09
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 1-2
Létszám/csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A jogászi hivatásrendek, piacképesség a jogi szakmában
2. Jogászi sztereotípiák, személyiségtípusok – speciális képességek és személyiségjegyek
3. Viselkedési modellek, szemléletmódok és szemléletváltás
4. „Jogerős” személyiség – a jogi karrier pszichés nehézségei
5. Időgazdálkodás
6. Jogászi kifejezésmódok és előadástechnikák 
7. A jogértelmezés és módszerei 
8. A jogi érvelés logikája 
9. Tényálláskezelés és szónoki taktika
10. A jogalkalmazás metodikája 
11. Jogi dokumentumok értelmező elemzése
11. Beadvány- és iratszerkesztés
13. Kutatásmódszertan 

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga vagy elektronikus írásbeli vizsga (Unipoll teszt).

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A jogászi képességek elméleti és gyakorlati megalapozása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

  • Kötelező tananyag:
    • Csoknya Tünde Éva – Hengl Melinda – Jusztinger János – Priol Kinga: A jogászi képességek elméleti és gyakorlati alapjai (elektronikus jegyzet)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Szőke Gergely László adjunktus, tanszékvezető
Dr. Hohmann Balázs adjunktus
Dr. Zámbó Alexandra Erzsébet, óraadó
Technológiai Jogi és Energiajogi Tanszék

Dr. Szőke Gergely László
AJKONOA10-1 Hétfő, 13.00 – 14.30 / 105.

Dr. Szőke Gergely László, Dr. Hohmann Balázs
AJKONOA10-2 Hétfő, 14.40 – 16.10 / 105.

Dr. Hohmann Balázs
AJKONOA10-3 Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 105.
AJKONOA10-4 Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 105.

Dr. Zámbó Alexandra Erzsébet
AJKONOA10-5 Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 105.

  AJKONOA10
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 2-3
Létszám/csoport 10-20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
-    Hazai jogi adatbázisok: Wolters Kluwer "Új Jogtár" Jogkódex, és más, ingyenes online jogi adatbázisok
-    Iratminta-szerkesztés az Új Jogtár iratminta-tára segítségével
-    Európai közösségi jogi adatbázisok
-    Bírósági döntéseket tartalmazó adatbázisok
-    Kutatási célú, szakirodalmi és könyvtári adatbázisok
-    Jogesetmegoldás jogi adatbázisok alkalmazásával
-    Jogi ügyviteli és támogató rendszerek
-    Cégnyilvántartás és civil szervezetek névjegyzéke
-    E-beszámoló rendszere
-    E-közigazgatási szolgáltatások a gyakorlatban

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tantárgy keretében a hallgatók megismerik a későbbi tanulmányiakhoz, illetve a jogászi munkához szükséges jogszabályokat, bírósági döntéseket és szakirodalmi forrásokat tartalmazó jogi adatbázisok, és egyéb jogi ügyviteli és támogató rendszerek alkalmazását. A jogi információk megszerzésének képessége már a jogi tanulmányok során elengedhetetlen. A kiscsoportos gyakorlati képzés a Karon hozzáférhető, valamint az ingyenes online hazai és európai közösségi jogi adatbázisoknak a jogi problémák megoldásában való felhasználására is felkészíti a hallgatókat.
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Az aktuális témakörökhöz félévente igazított háttéranyagok.
A foglalkozásokon való részvétel követelményei:
A foglalkozáson kötelező a részvétel. A kurzus teljesítésének feltétele, hogy a hallgató legfeljebb három alkalommal hiányozzon.
A távolmaradás pótlásának lehetősége: -
Megjegyzés: -

Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi docens
Dr. Hengl Melinda adjunktus
Dr. Bujtár Zsolt adjunktus
Dudás Attiláné Dr. Korinek Beáta Zsófia adjunktus
Dr. Kulcsár Gabriella adjunktus
Dr. Zeller Judit egyetemi docens
Jogtörténeti Tanszék

Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina
AJKONOA11-1 Szerda, 13.00 – 14.30 / 207.

Dr. Hengl Melinda
AJKONOA11-2 Hétfő, 14.40 – 16.10 / 011.

Dr. Bujtár Zsolt
AJKONOA11-3 Kedd, 13.00 – 14.30 / 207.

Dudás Attiláné Dr. Korinek Beáta Zsófia
AJKONOA11-4 

Dr. Kulcsár Gabriella
AJKONOA11-5
2025.02.24. (hétfő) 18.00 – 19.30 / 207.
2025.02.28. (péntek) 8.00 – 17.50 / 207.
2025.03.07. (péntek) 8.00 – 17.50 / 207.

Dr. Zeller Judit
AJKONOA11-6 

  AJKONOA11
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 2-3
Létszám/csoport 10-20

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    A kommunikáció értelmezései, alapfogalmai, funkciói. Az információátadó funkció és az egyéb kommunikációs funkciók jelentősége.
2.    A közvetlen emberi kommunikáció alapelvei, folyamata és csatornái.
3.    A verbális csatorna, a nyelv. Beszéd és hallgatás, írás és olvasás mint kommunikációs képességek. A társalgási elvek.
4.    Írásbeli kommunikáció. Az ügyintézéshez tartozó írásbeli kommunikáció alapelemei, a szakszókincs, a nyelvi fordulatok és a szerkesztési elvek helyes, pontos és gyors gyakorlati alkalmazása (hivatalos levél, az iratszerkesztés alapvető szabályai).
5.    Szakmai szókincs és szakmai nyelvhasználat vs. közérthetőség. 
6.    A nem verbális kommunikáció csatornái és jelentőségük. Mimika és tekintet.
7.    A nem verbális kommunikáció csatornái (2. rész): vokális kommunikáció, akciós kommunikációs csatornák. Kulturális szignálok. A nem verbális kommunikáció tudatosítása.
8.    A kommunikáció dinamikája. Kommunikációs célok. Metakommunikáció, a metakommunikáció jelentősége és értelmezése. 
9.    Kongruencia és inkongruencia – hiteles kommunikáció. 
10.    A kommunikáció zavarai. A kommunikációs zavarok kiküszöbölése.
11.    A társadalmi kommunikáció rendszere. Viszony, szituáció, kontextus. A viselkedési kultúra fogalma és jelentősége. Illem-etikett-protokoll. Az üzleti, hivatali, munkahelyi viselkedéskultúra alapvető szabályai.
12.    Konfliktus és érdekvita, érdekérvényesítés és asszertivitás. A kommunikációs eszköztár használata tárgyalásokon; érvelési technikák, vitakultúra.
13.    Prezentációs technikák.
14.    A nyilvános kommunikáció és a szervezeti kommunikáció. A kommunikációs hálók alaptípusai.
15.    A tömegkommunikáció alapvonásai.

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga (Unipoll teszt vagy papír alapú)
A tárgy teljesítésének feltétele az órákon való aktív részvétel, az érdemjegy az órai aktivitás és egy írásban beadandó feladat értékeléséből alakul ki. Ezek részletei a kurzusok típustától függenek (tréning-jellegű csoportok, illetve normál oktatási rendben haladó csoportok), a további tájékoztatást az egyes kurzusok oktatói fogják megadni.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Hengl Melinda: Jogi kommunikáció. Jogi területen hasznosítható kommunikációs ismeretek. Tankönyv. Pécs, PTE ÁJK, 2023.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: kötelező részvétel
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: Az egyéni tanrendes hallgatók kizárólag a tárgy NEM tömbösített formáját vehetik fel.

Dr. Vörös Eszter adjunktus
Dr. Monori Gábor adjunktus
Dr. Mészáros Gábor adjunktus
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

  AJKONOA12
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA22
Jogi alaptan
Kredit 5
Heti óraszám 2
Szemeszter 3

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az állambölcselet története I. (Az ókori Kelet államkoncepciói, Platón tanítása az államról)
2. Az állambölcselet története II. (Arisztotelész állambölcselete, Ciceró felfogása az államról, a középkor állambölcselete)
3. Az állambölcselet története III. (A reformáció állambölcselete, Niccolo Machiavelli felfogása a kormányzásról, Baruch Spinoza tanítása az államról))
4. Az állambölcselet története IV: (Thomas Hobbes államtana, John Locke tanítása a kormányzásról, Charles Montesquieu államkoncepciója)
5. Az állambölcselet története V. (Jean-Jacques Rousseau nézetei az államról, az utópista államkoncepciók)
6. Az állam keletkezésére vonatkozó fő teóriák, a főbb államkoncepciók, az állam fogalma és alkotóelemei
7. A társadalom politikai rendszere, a politikai pártok, a pártrendszerek és befolyásoló csoportok
8. Az állam szuverenitása és az erre vonatkozó főbb teóriák, a nemzeti-és népszuverenitás
9. Az állam és egyén viszonya, a polgári engedetlenség, az állam mint szervezet, a bürokrácia és a bürokratizmus
10. Az államhatalom legalitása és legitimitása, az államhatalom igazolásának szempontjai, a normatív- és empirikus legitimitás tanok
11. Az államok ideális és empirikus osztályozása (szociológiai és jogtani tipizálás)
12. Az államok tipizálása (abszolút állam, liberális állam, jóléti állam, jogállam, totális állam)
13. Az államforma fogalma és belső struktúrája, a kormányforma fogalma és fajai, valamint az állam szerkezete

Félévközi ellenőrzés:
A félév során egy szorgalmi dolgozat megírására van lehetőség az első előadáson megjelölt tételekből, szintén az első előadáson kihirdetett időpontban. A dolgozat minimum 70%-os sikeres teljesítése esetén a hallgató a szóbeli vizsgán mentesül a szorgalmi dolgozattal érintett tételek alól. A dolgozat pótlására nincs lehetőség.
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus célja az állam lényegének gyakorlatorientált bemutatása, a hallgatók megismerkednek az állambölcselet történetével, valamint a legfőbb államelméleti fogalmakkal. Választ kapnak az állammal kapcsolatos legfontosabb kérdésekre (honnan ered az állam hatalma, mi az állam célja, milyen államformák léteznek, mi a hatalom megosztásának ideális módja, milyen szempontok mentén igazolható az állam főhatalma, mi a nemzeti- és népszuverenitás relevanciája a 21. században).

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Az előadások anyaga (a történeti rész tételei kizárólag ebből sajátíthatók el)
Visegrády Antal: Jog és Állambölcselet. Menedzser Praxis kiadó Pécs, 2016.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: A kurzussal kapcsolatos minden releváns információ (tételsor, órai anyagok, szorgalmi dolgozattal kapcsolatos tájékoztatás) a kurzushoz kapcsolódó MS Teams csoportan kerül közzétételre.

Dr. Vörös Eszter adjunktus
Dr. Monori Gábor adjunktus
Dr. Mészáros Gábor adjunktus
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

Szerda, 13.00 – 14.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA13
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA12
Jog- és állambölcselet 1.
Kredit 5
Heti óraszám 2
Szemeszter 4

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Jogbölcseleti irányzatok
2. A jogi kultúra
3. Társadalmi normák és a jog
4. Jogforrások
5. Jogcsaládok I.
6. Jogcsaládok II.
7. Jogkövetés és jogalkalmazás
8. A jog hatékonysága I.
9. A jog hatékonysága II.
10. Jogviszonytan
11. Jogi értéktan I.
12. Jogi értéktan II.
13. Konzultáció

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa:
szigorlat
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az állam és a jog lényegének, összefüggésrendszerének gyakorlatorientált bemutatása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Visegrády Antal: Jog- és állambölcselet. Dialóg/Campus, Bp/Pécs, 2003.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi docens
Dr. László Balázs óraadó
Jogtörténeti Tanszék

  AJKONOA14
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 1

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.A honfoglalás utáni viszonyok, az új hatalmi struktúra kiépítésének előzményei az utolsó fejedelmek alatt.
2.A patrimóniális királyság: A vérségi alapon működő társadalom bomlása. A királyi família királyi udvar (curia regis). A királyi hatalom alapját képező birtokok megszervezése: az udvarok (curiae). A comitatus mint várszervezet (castrum) és mint az ispán igazgatása alá rendelt terület: megye (parochia).
3.A királyi família bomlása, a rendi szerveződés kezdetei: A király egyháza feletti hatalmának visszaszorulása, a kánoni választás és az egyház illetve klerikusok különös kiváltságainak (privilegium fori, privilegium immunitatis, privilegium canonis) érvényre jutása.
4.A király jobbágyai (jobagiones), illetve a bárók (barones). Előkelők és királyi serviensek. Az előkelő és a serviens réteg összeolvadása.
5.A rendi állam kiépülése, a hatalomgyakorlás rendi keretei. A rendi állam sajátosságai.
6.A király a kormányzó és a nádor: A királyi jogkörei, a trónutódlás az Árpád-házi királyoktól a Pragmatica Sanctio-ig, és az abból következő közjogi viszonyok Magyarország és Ausztria között. A koronázás, a koronázási eskü és a hitlevél.
7.A kiskorú király képviselete, a kormányzó és jogkörei. A nádor és jogkörei a XVI. századig (a nádori cikkek). A helytartó-nádor, a nádor kormányzati szerepe 1723 után.
8.A királyi tanács és a rendi országgyűlés: A királyi (bárói) tanács szerepe és befolyásának növekedése és szerepe Mohácsig. A tanács I. Ferdinánd trónra lépése után. A fehérvári törvénynapok. Más országos gyűlések. A rendi országgyűlés megjelenése. A rendi országgyűlés szervezete és működése.
9.Központi kormányzati szervek, kormányszékek: Az első központi hivatali szerv, a kancellária felállítása és működése az Árpád-házi királyok alatt. A nagy illetve a titkos kancellária működése és egyesítése.
10.A központi kormányzati szervek kiépítése Mohács után. A magyar kancellária, valamint a magyar kamara szervezete és működése. A helytartó és tanácsa. A helytartótanács felállítása 1723-ban, szervezete, személyzete, a hatáskörébe tartozó ügyek, az ügyintézés, a helytartótanács kapcsolatai a más kormányszékekkel, illetve a vármegyékkel és más testületekkel.
11.Az ún. nemesi vármegye és a szabad városok. Mezővárosok és községek: A quatuor judices és működésük a XIII. század végéig. A megye hatósága és tisztjei a XVI. századig.
12.A különféle típusú megyei-nemesi gyűlések. A megyei szervezet és működés a XVI. századtól: közgyűlés, részgyűlés, választott tisztek, egyéb alkalmazottak és közegek. A megyei szervek hatáskörébe tartozó ügyek és az ügyintézés.
13.A szabad királyi városok szervezete, tisztségviselői, működése. A városi igazgatás sajátosságai. A mezővárosok, községek szervezete és működése. Különkormányzatok: Erdélyi és Horvátország.

Félévközi ellenőrzés:
Egy szorgalmi dolgozat november végén, amivel, ha eredményes, a hallgató kiválthatja a félévi vizsgát az elért érdemjegy megajánlásával.
A dolgozat pótlására nincs lehetőség.
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A magyar alkotmánytörténet alapintézményeinek megismertetése a közjogi stúdiumok megalapozásához. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: 
Béli Gábor: A MAGYAR ALKOTMÁNYTÖRTÉNET VÁZLATA 1848-IG (megtalálható a Neptun MeetStreet tanszéki felületén)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Korsósné dr. Delacasse Krisztina egyetemi docens
Dr. László Balázs óraadó
Jogtörténeti Tanszék

Hétfő, 9.40 – 11.10 / Molnár Kálmán előadóterem
Kedd, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA15
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA14
Magyar alkotmány és jogtörténet 1.
Kredit 6
Heti óraszám 4
Szemeszter 2

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:

Alkotmánytörténet
1. A magyar államfejlődés 1848-tól: A alkotmányos monarchia működési elvei és alapvető intézményei. A államkormányzás sajátos módja, a neoabszolutizmus. A dualista alkotmányos monarchia működési elvei. A közös ügyek vitele és a magyar szervek hatása azokra az 1867. évi magyar és osztrák kiegyezési törvények alapján, valamint a részleges autonómiával rendelkező Horvátország integrálása a dualista államszervezetbe az 1868-as megegyezés szerint.
2. Államfők és jogköreik a rendiség felszámolása után: A király, a király helyettesítése és jogkörei 1848-ban. Az uralkodói hatalom a neoabszolutizmus időszakába. A királyi hatalom és jogkörök alkotmányos keretei a dualista államban. Az Országos Honvédelmi Bizottmány, a kormányzóelnök és a diktátor. A modern kori kormányzó. A törvényhozó szerv a modern államban: A választójog 1848-tól. A választások szabályai és a választási bíráskodás. A kétkamarás modern országgyűlés szervezet és működése, reformjai 1918-ig. A nemzetgyűlés és az országgyűlés szervezet és működése az unitárius államban.
3. Központi kormányzati szervek és a központi igazgatás. A hatalmi ágak szétválasztásának megvalósulása. Az állami ellenőrzés szervezete: A felelős minisztérium és az OHB. A kormány a dualista államban. A miniszteri felelősség kérdése. A kormány működése. A modern központi kormányzati szervek az unitárius államban. Az állami ellenőrzés szervezet. A központi igazgatás működési elvei.
4. A törvényhatóságok és községek.
5. A korona eszme megjelenése, tartalma. Az organikus államfelfogás. A szentkorona tan, a nemesi nemzet. A politikai nemzet. A kisebbségek jogi helyzete a vonatkozó törvényi és egyéb szabályok szerint.
6. A személyi szabadság, gondolat- és vélemény nyilvánítási: szólás és sajtószabadság, gyülekezési és egyesülési jog.
7. Az állam és az egyház viszonya: a sajátegyház, a főkegyúri jog gyökerei, gyakorlása és levezetése (Werbőczy, Pázmány Kollár). A felekezeti egyenlőség és a vallás szabad gyakorlása: a vallási türelem fokai. Bevett és elismert felekezetek. A protestánsok vallásgyakorlása és egyházi szabadsága a reformáció után a rendiség felszámolásáig. A felekezeti egyenjogúság sajátos megvalósulása a XIX. század végén. Az állam szerepvállalása az egyházak működésében. Az egyházak és felekezetek működésének felügyelete. 

Jogtörténet
1. Jogforrások: A jogforrás fogalma. Decretum, privilegium, satatutum) Kodifikációs kísérletek a későrendi korszakban. Rendeletek: királyi rendelet, pátens, helytartótanácsi rendeletek. Az ország szokásjoga, partikuláris szokások, usus és  abusus. A Hármaskönyv keletkezése, a Hármaskönyv mint szokásjogi gyűjtemény és megújításának kísérletei. Egyéb szokásjogként számon tartott gyűjtemények, szokásjogi recepció - a Praxis Criminalis. A bírói ítélet mint jogforrás a kora rendi korszakban, döntvények és döntvényalkotás. A polgári korszak jogforrásai. Kodifikáció ás kodifikásiós kísérletek a polgári korszakban.
2. A tradicionális magyar magánjog rendszere, elvei. Személyi és családjog: az ember mint jogalany, a jogképesség (különféle státuszú természetes személyek és a jogi személyek), a cselekvőképesség, önjogúság, a házasság ősi formái és a keresztény elveken alapuló házasság. Az atyai hatalom, az atyai hatalmat megszüntető osztozás, a gyámság és a gondnokság.
3. Dologi jog: a dolog és vagyon a régi magyar jogban, a jószágok felosztása (eredet stb. szerint), a birtok fogalma, a birtok hatásai, az elévülés, elbirtoklás, a tulajdon és a tulajdon korlátozása, a családi osztatlanság és az osztály, a nemesi közbirtokosság, az adomány és fajai, a királyi adományrendszer, a zálogjog.
4. A szerződési jog: a kötelemfakasztó tények, a szerződés létrejötte (reál  -és konszenzuálszerződések) a szerződés alakiságai, a szerződés érvénytelensége, tárgya megerősítése, teljesítése, az egyes szerződések. Különös lekötelezési viszonyok: familiárisi lekötelezés, az egyház örökös szolgálatára szóló lekötelezés, úrbéri lekötelezés.
5. Öröklési jog: az öröklés fogalma, az öröklés (a vérközösségi hagyományokon nyugvó) elvei, a nemesek, a székelyek, a jászok-kunok, a városi polgárok, az erdélyi szászok, a jobbágyok törvényes öröklése, öröklés urafogyott vagyonban, a végrendeleti öröklés (köz,- magán és kiváltságos végrendeletek), öröklési szerződés, hitbizomány. A nők különös jogai: leánynegyed, hajadoni jog, hozomány, jegyajándék, özvegyi jog, az özvegy nő öröklése férje vagyonában és a közszerzemény.
6. A régi büntetőjog rendszere, elvei és alapvető intézményei: köz - és magándeliktumok, a büntetőjogi felelősség, a büntethetőséget kizáró okok, a menedékjog, a bűnösség, a kísérlet és az előkészület, a bűnszerzők, a büntetés és célja, a büntetések felosztása, egyes büntetések, a büntetés kiszabása, a büntetés kiszabásánál rendszerint figyelembe vett enyhítő és súlyosító körülmények.
7. A hűtlenség és esetei, egyéb közbűncselekmények (büntettek és vétségek) és ezek szokásos büntetései az egyes korszakokban. Magánbűncselekmények: a nagyobb hatalmaskodás és esetei, a kisebb hatalmaskodás és esetei, egyéb magándeliktumok.
8. A bírósági szervet a rendiség felszámolásáig: A királyi kúria és bíróságai: a jelenléti bíróságok (praesentia regia, specialis praesentia regia, personalis praesentia regia). A királyi ítélőtábla létrejötte és szervezete, a hétszemélyes tábla és szervezete az 1723-as reform előtt és után. A király vidéki bíróságai. A nádor önálló bíráskodása, a bírói közgyűlések, a nemesi bíróságok: a vármegyei  törvényszék, az alispáni és a szolgabírói szék. A kerületi táblák. A polgárok és a városok bíróságai. A a jászok-kunok és hajdúk bíróságai. Az úriszék. Erdély és Horvátország bírósági szervezete. A szentszékek.
9. A bíró és segédei, a perbeli személyek, a vádló és terhelt. A peres eljárás kezdeti sajátosságai, a rendes per és szakaszai. A bizonyítás: a formális vagy alaki bizonyítás illetve, az anyagi bizonyítás fogalma, a bizonyítási eljárások. A rendes magánjogi per és szakaszai, a rendes büntetőper és szakaszai. A bizonyítás sajátosságai a késő rendi korszakban, a bizonyítási eljárás a processus civilis ordinarius-ban és a  processus criminalis-ban.
10. A modern magyar magánjog rendszere: A tradicionális jog alapintézményeinek lebontása. A modernizáció megindulása ITSZ rendelkezései alapján. A személyi és családjog modern elveken meginduló átalakulása. A dologi jog sajátos rendszere. A kötelmi jog fejlődést meghatározó hatások. Az öröklési jog sajátosságai.
11. A modern magyar büntetőjog: A klasszikus büntetőjogi elvek érvényre jutása. A büntetőjogi kodifikáció. A büntetőtörvény rendszere. A büntetőtörvény módosításai. A kihágási büntetőtörvény. A katonai büntető törvény.
12. A modern igazságszolgáltatási szervezet kiépülése. A bírósági szervezet: Magyar Királyi Kúria, az ítélőtáblák, a királyi törvényszékek és esküdtbíróságok, a királyi járásbíróságok. A királyi ügyészségek. A diktatórikus hatalomgyakorlási időszakainak igazságszolgáltatási szervezete.
13. A modern polgári és büntetőeljárás: A perjogi modernizáció szakaszai, a kodifikáció, a modern eljárási elvek érvényesülése, a polgári eljárás (perrendtartás), illetve a bűnvádi perrendtartás sajátosságai, a polgári és a büntetőeljárás szakaszai és lényegi elemei. 

Félévközi ellenőrzés:
Egy szorgalmi dolgozat áprilisban. Eredményes teljesítése a hallgató tetszése szerint beszámítható a szigorlati jegybe. 
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tradicionális magyar jog meghatározó intézményei kialakulásának és változásainak  bemutatása. Az alapvető magán büntető és perjogi fogalmak és intézmények történeti megalapozású tisztázása. A modern magyar magán, -büntető és eljárásjogok polgári korszakbeli kifejlődésének áttekintése. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: 
Kötelező tankönyvek: 
Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Budapest-Pécs, 1999, 2000 és további kiadásai
Magyar alkotmánytörténet (szerk.: Mezey Barna) Budapest, 2003 és további kiadásai
Béli Gábor: A MAGYAR ALKOTMÁNYTÖRTÉNET VÁZLATA 1848-IG (megtalálható a Neptun MeetStreet tanszéki felületén)
Ajánlott tankönyvek:
Csizmadia Andor - Kovács Kálmán - Asztalos László: Magyar állam - és jogtörténet. Budapest, 1985 (és további, illetve legújabb kiadásai)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Herger Csabáné egyetemi tanár, tanszékvezető
Jogtörténeti Tanszék

  AJKONOA16
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 6
Heti óraszám 4
Szemeszter 1

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
I. félév: Európai alkotmánytörténet

1. A keleti despotizmus értelmezése és megjelenési formái
2. A hatalomgyakorlás formái a görög poliszokban Arisztotelész tipizálása alapján
3. Az Imperium Romanum hagyatéka az államéletben
   3.1. A dinamikus alkotmányfejlődés értelmezése
   3.2. A kevert köztársasági alkotmány 
   3.3. A bizantinizmus
4. Az iszlám teokrácia
5. A népvándorlás korának hatalomgyakorlási formái: a törzsi királyságok
6. Patrimoniális uralom 
   6.1. A frank patrimoniális modell
   6.2 A frank birodalom utódállamai
   6.3. A normann Anglia
   6.4. Az északi, a déli és a keleti perifériák alkotmányfejlődése a patrimoniális korban
7. Rendi dualizmus 
   7.1. Az angol rendi modell
   7.2. A francia rendiség 
   7.3. A rendiség a Sacrum Romanum Imperiumban 
   7.4. Az északi, a déli és a keleti perifériák alkotmányfejlődése a rendi korban
8. Abszolutizmus – felvilágosult abszolutizmus
   8.1. A francia abszolutista modell
   8.2. Az angol abszolutizmus 
   8.3. Az abszolutista hatalomgyakorlás a Sacrum Romanum Imperiumban
   8.4. Az északi, a déli és a keleti perifériák alkotmányfejlődése az abszolutista hatalomgyakorlás korában
9. A középkori városok és hatásuk a modern állam- és jogéletre
10. Az egyházak szervezete és kapcsolata az államhatalommal
   10.1. Az egyházállamiság
   10.2. Az államegyháziság 1. A cezaropapizmus
   10.3. Az államegyháziság 2. A partikuláris nemzeti egyházak
   10.4. Az államegyháziság 3. A territorializmus
   10.5. Az egyházak és az állam viszonyának modernizálása
11. A modern állam – polgári modernizáció
   11.1. A modern állam ideáltípusa és a modern államépítési elvek
   11.2. A németalföldi polgári modernizáció. A holland és a belga alkotmányosság
   11.3. A tradicionális polgári modernizáció: az angol alkotmányos monarchia 
   11.4. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányos rendszerének kiépülése és működése 
   11.5. A radikális polgári modernizáció: a francia alkotmányfejlődés szakaszai 
   11.6. A modern állam kiépítése a német, az osztrák és a svájci térségben
   11.7. A posztnapóleoni ibér államok modernizációs kihívásai 
   11.8. Az olasz alkotmányos monarchia létrejötte
   11.9. Az eszközjellegű orosz modernizáció és következményei
   11.10. Az eklektikus balkáni modernizáció 
12. A modern állam torzulásai: a 20. századi önkényuralmi rendszerek 
   12.1. Az olasz alkotmányos monarchia leépülése
   12.2. Az ibér térség diktatúrái 
   12.3. A két világháború közötti Lengyelország és Csehszlovákia alkotmányos kihívásai
   12.4. A „III. Birodalom” kiépülése és közjogi berendezkedése 
   12.5. A Szovjetunió közjogi berendezkedése és annak hatása a szovjetblokk országaira
13. Az európai modernizáció hatása Európán kívül
   13.1. A modern-kori gyarmatosítás és a gyarmati igazgatás modelljei
   13.2. Az indiai modernizáció 
   13.3. A kínai és a japán modernizáció 
   13.4. Az iszlám térség modernizációja Törökország és Irán példáján keresztül 
   13.5. Az afrikai posztkoloniális államok 
   13.6. A latin-amerikai térség modernizációja

Félévközi ellenőrzés:
Egy írásbeli szorgalmi vizsga a 7. oktatási héten, melynek eredménye a hallgató kérésére a kollokviumi érdemjegybe beszámít.
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az európai alkotmány- és jogfejlődés alapelveinek és intézményeinek, a jogi kultúra jelenségeinek bemutatása. A modern jogágak történeti gyökereinek bemutatása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

  • Tankönyv:
    • Kajtár István-Herger Csabáné: Egyetemes állam- és jogtörténet Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2015. 5. kiadás
  • Ajánlott irodalom:
    • Wenzel Gusztáv: Egyetemes Európai jogtörténet. Bp. 1873.
    • Általános jogtörténet. Szerk.: Horváth Pál, Bp., 1991.
    • Ruszoly József: Európa jogtörténete. Bp. 1996.
    • Gönczi-Horváth-Stipta-Zlinszky: Egyetemes jogtörténet. Bp. 1997.
    • Kajtár István: A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai. Európa - haladás - Magyarország. Bp.-Pécs, 2003. I-VII. fejezet.
    • Kisteleki - Lővétei - Nagyné Szegvári K. - Rácz - Schweitzer - Tóth: Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor - feudális kor. Bp. 1998.
    • Kisteleki - Lövétei - Nagyné Szegvári K. - Pomogyi - Rácz: Egyetemes állam- és jogtörténet. Polgári kor. Bp. 2002.
    • Mezey B. – Szente Z.: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Bp. 2003.
    • Földi A. (szerk.): Összehasonlító jogtörténet. Bp. 2012.
    • Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. (A feudális jog forrásai) (1.-2.) Bp. 1966.
    • Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. Bp. 1989.
    • Hattenhauer, Hans: Europäische Rechtsgeschichte. Heidelberg, 1992.
    • Coing, Helmut: Europäisches Privatrecht 1500 bis 1800. Bd. I.-II. München 1985-1989.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Herger Csabáné egyetemi tanár, tanszékvezető
Jogtörténeti Tanszék

Hétfő, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA17
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA16
Európai alkotmány- és jogtörténet 1.
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 2

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
II. félév: Európai jogtörténet

1. A jogforrások típusai az archaikus jogokban 
   1.1. A szokásjog és az írott jog megjelenési formái és a jogkövetés 
   1.2. A kodifikáció jelensége és archaikus példái 
2. Hellaszi poliszok jogéletének közös vonásai és a poliszközi kapcsolatok jogintézményei
3. Jogforrások és jogterületek a középkorban 
   3.1. A középkori jogászrend és a középkori jog típusjegyei
   3.2. A római jog továbbélése a Bizánci Császárságban 
   3.3. A római jog továbbélése a nyugati jogi kultúrban: a germán népjogok
   3.4. Partikuláris és országos szokásjog a kontinentális Európában és a common law világában
   3.5. Partilukáris és országos írott jog a kontinentális Európában és a common law világában
   3.6. A római jog újjáéledése és recepciója a nyugati jogi kultúrában
   3.7. A hűbérjog és forrásai
   3.8. A kánonjog forrásai és a kánoni jogtudomány
   3.9. A városi jog és hatása a jogi modernizációra 
   3.10. A földesúr és jobbágya közötti közjogi kapcsolat
   3.11. A középkori dologi jog általános jellemzői. Birtok és tulajdon
   3.12. A középkori személyi- és családjog általános jellemzői  
   3.14. A középkori kereskedelmi jog és forrásai
   3.15. A középkori büntetőjog általános jellemzői
   3.16. A középkori eljárásjog: az akkuzatórius és az inkvizitórius eljárás
4. A Saria és érintkezési pontjai az európai jogi kultúrával
5. A jogi modernizáció 
   5.1. A jogi modernizáció okai, korszakai és tudományos munkamódszere 
   5.2. A modern jogelvek (magánjog, büntetőjog és eljárásjogok) 
   5.3. A jogi modernizáció eszköztára az európai és a gyarmati common law-világban 
   5.4. Az abszolutista jogegységesítés történeti példái a kontinentális Európában (CCC, a Szugyebnyikek, Ferdinandea, a nagy ordonance-ok)
   5.5. A felvilágosult abszolutista jogi modernizáció a kontinentális Európában (CMBC, ALR, Mária 
Terézia és II. József kódexei, OPTK)
   5.6. A francia jogi modernizáció korszakai, eredményei és a francia jog recepciója Európában és Európán kívül
   5.7. A pandektista jogi modernizáció példái (ADHGB, BGB, ZGB) és hatása Európán és Európán kívül
6. A modern polgári jogrend leépülése a torzult hatalmi berendezkedésű államokban
   6.1. A „III. Birodalom” jogrendje és kisugárzása
   6.2. A szovjet jog és kisugárzása 

Félévközi ellenőrzés:
Egy írásbeli szorgalmi vizsga a 7. oktatási héten, melynek eredménye a hallgató kérésére az alapvizsgába beszámít.
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az európai alkotmány- és jogfejlődés alapelveinek és intézményeinek, a jogi kultúra jelenségeinek bemutatása. A modern jogágak történeti gyökereinek bemutatása. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tankönyv: 
Kajtár István-Herger Csabáné: Egyetemes állam- és jogtörténet. Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2015. 5. kiadás

Ajánlott irodalom:
- Wenzel Gusztáv: Egyetemes Európai jogtörténet. Bp. 1873. 
- Általános jogtörténet. Szerk.: Horváth Pál, Bp., 1991.
- Ruszoly József: Európa jogtörténete. Bp. 1996.
- Gönczi-Horváth-Stipta-Zlinszky: Egyetemes jogtörténet. Bp. 1997. 
- Kajtár István: A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai. Európa - haladás - Magyarország. Bp.-Pécs, 2003. I-VII. fejezet. 
- Kisteleki - Lővétei - Nagyné Szegvári K. - Rácz - Schweitzer - Tóth: Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor - feudális kor. Bp. 1998. 
- Kisteleki - Lövétei - Nagyné Szegvári K. - Pomogyi - Rácz: Egyetemes állam- és jogtörténet. Polgári kor. Bp. 2002. 
- Mezey B. - Szente Z.: Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet. Bp. 2003. 
- Földi A. (szerk.): Összehasonlító jogtörténet. Bp. 2012. 
- Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. (A feudális jog forrásai) (1.-2.) Bp. 1966. 
- Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. Bp. 1989. 
- Hattenhauer, Hans: Europäische Rechtsgeschichte. Heidelberg, 1992. 
- Coing, Helmut: Europäisches Privatrecht 1500 bis 1800. Bd. I.-II. München 1985-1989. 

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Jusztinger János adjunktus, tanszékvezető
Római Jogi Tanszék

  AJKONOA18
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 1

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:

  1. Bevezetés. A római jog külső történetének alapvonalai.
  2. A római jog forrásai.
  3. A jusztiniánuszi kodifikáció.
  4. A római perjog vázlata.
  5. Természetes és jogi személyek.
  6. A római család.
  7. A római házasság. Házassági vagyonjog.
  8. Cselekvőképesség. Gyámság. Gondnokság.
  9. Vagyon és dolog. A dolgok osztályozása.
  10. Birtoktan.
  11. A tulajdonjog fogalma és korlátai.
  12. Eredeti tulajdonszerzés.
  13. Származékos tulajdonszerzés.

Félévközi ellenőrzés:
December első vagy második hetében szorgalmi zárthelyi dolgozat a történeti rész, perjog, személy- és családjog, valamint a dologi jog meghatározott részének (vagyon és dolog, birtoktan, tulajdonjog) anyagából.
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A magánjogi dogmatika alapfogalmainak történeti szemléletű elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

  • Kötelező tananyag:
    • Benedek Ferenc - Pókecz Kovács Attila: Római magánjog, Budapest-Pécs 2018, 6. kiadás
    • Jusztinger János: Római jogi példatár 1. PTE ÁJK, Pécs 2017. c. elektronikus jegyzet
    • Csoknya Tünde Éva – Jusztinger János: A római jog alapfogalmai, Budapest – Pécs 2018. 2. kiadás.
  • Kötelező olvasmány:
    • Földi András és Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Budapest 2018, 22. kiadás

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Jusztinger János adjunktus, tanszékvezető
Dr. Csoknya Tünde adjunktus
Római Jogi Tanszék

Hétfő, 11.20 – 12.50 / Molnár Kálmán előadóterem
Szerda, 11.20 – 12.50 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA19
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA18
Római jog 1.
Kredit 6
Heti óraszám 4
Szemeszter 2

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A dologi jog rendszere. A birtoktan alapfogalmai.
2. A tulajdonjog fogalma és korlátai. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése általában. Tulajdonszerzés I: eredeti szerzésmódok.
3. Tulajdonszerzés II: származékos szerzésmódok, elbirtoklás.
4. Tulajdonvédelem (rei vindicatio, actio Publiciana, actio negatoria és egyéb tulajdonvédelmi eszközök).
5. Tulajdonközösség. Idegen dologbeli jogok.
6. A kötelem fogalma. A szolgáltatás. Nemteljesítés: lehetetlenülés és késedelem.
7. A római szerződések rendszere. A szerződés megkötése, tartalma.
8. A stricti iuris kötelmet eredményező szerződések. Reálszerződések.
9. Konszenzuál-szerződések.
10. Jogalap nélküli gazdagodás. Deliktuális kötelmek.
11. Egyetemlegesség, kezesség. Kötelmek megszűnése teljesítés nélkül.
12. Öröklési jogi alapfogalmak. A hagyaték megszerzése.
13. A hagyaték megszerzésének hatásai. Hagyomány és hitbizomány.

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A magánjogi dogmatika alapfogalmainak történeti szemléletű elsajátítása

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kötelező tananyag:
Benedek Ferenc – Pókecz Kovács Attila: Római magánjog, Budapest 2021, 9. kiadás
Csoknya Tünde Éva – Jusztinger János (szerk.): A római jog alapfogalmai, Budapest – Pécs 2018, 2. átdolgozott kiadás

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Jusztinger János adjunktus, tanszékvezető
Dr. Csoknya Tünde adjunktus
Dr. Priol Kinga tanársegéd
Római Jogi Tanszék

Dr. Jusztinger János
AJKONOA20-1 Hétfő, 13.00 – 14.30 / 103.

Dr. Csoknya Tünde Éva
AJKONOA20-2 Csütörtök, 8.00 – 9.30 / 207.
AJKONOA20-3 Csütörtök, 9.40 – 11.10 / 207.
AJKONOA20-4 Csütörtök, 11.20 – 12.50 / 207.

Dr. Priol Kinga
AJKONOA20-5 Szerda, 13.00 – 14.30 / 103.
AJKONOA20-6 Szerda, 14.40 – 16.10 / 103.
AJKONOA20-7 Szerda, 16.20 – 17.50 / 103.

  AJKONOA20
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA18
Római jog 1.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 2
Létszám 20/csoport

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Birtokvédelem
2. Eredeti szerzésmódok (occupatio, kincstalálás, dologegyesülés, specificatio, separatio, perceptio)
3. Származékos szerzésmódok, elbirtoklás
4. Tulajdonvédelem (rei vindicatio, actio Publiciana, actio negatoria),
5. Telki szolgalmak. Személyes szolgalmak, örökhaszonbérlet, örökbérlet. Kézizálog, jelzálog, actio Serviana, zálogjogok találkozása
6. Dologi jogi zárthelyi dolgozat
7. Civilis obligatio-naturalis obligatio. Kártérítés és vétkességi felelősségi rendszer, lehetetlenülés, adóskésedelem, hitelezőkésedelem.
8. Tévedés, megtévesztés, fenyegetés. Semmiség, megtámadhatóság. Képviselet a jogügyleteknél, prétori járulékos keresetek.
9. Stipulatio és mutuum
10. Reálszerződések (commodatum, depositum, contractus pigneraticius, contractus innominati)
11. Adásvétel. Locatio-conductio. Societas. Mandatum.
12. Zárthelyi dolgozat a kötelmi jog köréből
13. Jogesetek az öröklési jog köréből

Félévközi ellenőrzés:
Írásbeli dolgozat.
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A római magánjog (elsősorban a vagyoni jog) intézményeinek jogeseteken keresztül történő megismertetése, illetve a jogesetmegoldás módszertanának bemutatása, illetve alkalmazása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Benedek Ferenc – Pókecz Kovács Attila: Római magánjog. Budapest – Pécs 2019. 
Jusztinger János: Római jogi példatár 1. PTE ÁJK, Pécs 2017. c. elektronikus jegyzet

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
A csoportvezető tanárral történő egyeztetés szerint.
Megjegyzés: -

Dr. Kőhalmi László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Korinek László professor emeritus
Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

  AJKONOA21
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 1

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:

  1. A bűnügyi tudományok rendszere
  2. A társadalmi - gazdasági fejlődés (modernizáció) és a devianciák kapcsolata
  3. A társadalmi beilleszkedési zavarokat magyarázó makro-és mikro szintű elméletek
  4. A látens bűnözés forrásai és vizsgálati módszere. A látens bűnözést vizsgáló kutatások áldozati megkérdezések eredményei. A látens bűnözést vizsgáló kutatások tettesi megkérdezések eredményei.
  5. A látens bűnözési vizsgálatok legfontosabb eredményei. A látens bűnözés kriminálpolitikai tanulságai. A bűnügyi statisztikák valóságtükröző képessége. A rendőrségi statisztikával kapcsolatos legfontosabb kifogások és a statisztikai manipuláció lehetősége
  6. A fiatalkori devianciák megítélése .A fiatalkori bűnözés
  7. A prostitúció és a szocializáció
  8. Az időskori bűnözés
  9. A női bűnözés
  10. A tömegtájékoztatásban megjelenő bűnözéskép és a bűnözés tényleges valósága. A tömegtájékoztatás intergrációs következményei és erőszakábrázolásának elméleti modelljei
  11. Az alkoholizmus és a bűnözés összefüggései.A kábítószer – probléma és a bűnözés összefüggései. A "kábítószer – probléma" kialakulása és jellemzői Magyarországon. Kriminálpolitikai megoldások a kábítószer - bűnözés megelőzésére, leküzdésére
  12. A kriminológia előfutárai, kialakulása. A klasszikus iskola, a pozitivizmus és a közvetítő iskola Biológiai – testi – lelki adottságokat vizsgáló elméletek. Társadalmi struktúrával összefüggő elméletek. Címkézéselmélet (Labeling – elmélet). A morálispánik-elmélet. Interakcionista elméletek. Fenomenológiai, etnometodológiai irányzatok. A többfaktor-megközelítés
  13. A büntető igazságszolgáltatás mint rendszer. A rendőrség, az ügyészség a bíróságok

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tantárgy célja előkészíteni a bűnügyi tantárgycsoport tanulását, megkönnyíteni a jogásszá válást. A Bevezetés a bűnügyi tudományokba tantárgy az első évfolyamos hallgatóknak a tételes bűnügyi tárgyak tanulmányozása előtt szintézist ad, továbbá olyan egységes ismeretek birtokába juttatja a hallgatókat, amely meghaladja az átlagpolgár bűnözésről alkotott ismereteit, attitűdjeit.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

  • kötelező irodalom:
    • Bevezetés a bűnügyi tudományokba (elektronikus tananyag)
  • ajánlott irodalom:
    • Gönczöl Katalin– Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós: Kriminológia-Szakkriminológia, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2006 (következő fejezeti:1.6, 1.7, 2.7., 2.9., 2.10., 2.12.)
    • Korinek László: Irányzatok a kriminológiai gondolkodás fejlődésében, BM Kiadó, Budapest, 2005, harmadik, átdolgozott kiadás következő fejezetei: I., V., VI.,VII.
    • Gönczöl–Korinek–Lévai-Kerezsi: Kriminológia-Szakkkriminológia (megjelenés alatt)
    • KORINEK László: Bűnözési elméletek, Duna Palota és Kiadó, Budapest, 2006 (következő fejezetei: I., II., III., IV.3.)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Monori Gábor adjunktus
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

Szerda, 8.00 – 9.30 / Irk Albert előadóterem

  AJKONOA22
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 1-2

Meghirdetési gyakorisága: félévente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:

  1. előadás
    A tudomány fogalma, rendszere, valamint az állam- és jogtudomány tárgya és rendszere
    A jogi kultúra
    A norma fogalma, jellemző vonásai, illetve fajtái
  2. előadás
    A jog és más társadalmi normák kapcsolata(jog és erkölcs, jog és vallás, jog és méltányosság)
    A jog funkciói
    A jogforrás fogalma, fajai és a jogforrási hierarchia
  3. előadás
    A jogrendszer fogalma és tagozódása
    A jogág
    A római-germán jogcsalád
    A common law jogcsalád
    A szocialista jogcsalád
  4. előadás
    A vallási- és tradicionális jogcsalád
    A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei
    A jogszabályok fajai
    A jogszabályok érvényessége és hatályossága
  5. előadás
    A jogkövetés fogalma és típusai
    A jogviszony fogalma és a jogviszony alanyai közül a természetes személy
    A jogviszony alanyai (a természetes személy kivételével)
    A jogviszony tárgya és tartalma
  6. előadás
    A jogi tények
    A jogalkalmazás fogalma és szakaszai
    A jogalkalmazás jogfejlesztő szerepe
  7. előadás
    A jog hatékonysága
    A politikai rendszer fogalma és elemei
  8. előadás
    A pártrendszerek típusai
    A befolyásoló csoportok
    Az állam kialakulásának stádiumai
  9. előadás
    Az állam fogalma és az államterület
    Az állam népessége
    Az állam szuverenitása
  10. előadás
    Az állam funkciói
    Az abszolút állam
    A liberális állam
  11. előadás
    A jóléti állam
    A totális állam
    A jogállam
  12. előadás
    Az államforma fogalma és felosztása
    A kormányforma
  13. előadás
    Az állam szerkezete
    Konzultáció

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: -

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

  • JOGI ALAPTAN TANANYAG:
  • Prof. DrVisegrády Antal: Jogi alaptan /Menedzser Praxis Kft, 2015., 85.oldal/

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

  AJKONOA23
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A jogszociológia klasszikus problémái I – a jog pluralitása, a tételes jog korlátai
2. A jogszociológia klasszikus problémái II – a jog kiszámíthatósága és a társadalmi mérnökösködés
3. A jogszociológia klasszikus problémái III – a jog és a társadalmi szolidaritás, az anómia és a jogi szabályozás kapcsolata
4. A jogszociológia klasszikus problémái IV – a jog alapvető intézményeinek és a társadalom közösségi szempontjainak kapcsolata, a jog racionalitásfok szerinti típusai
5. A jogszociológia klasszikus problémái V – A racionális jog kialakulásának társadalmi háttere, a kodifikáció jogszociológiai problémái 
6. A jogszociológia klasszikus problémái VI- a jog és a társadalmi változás kapcsolata
7. A jog társadalomban elfoglalt helye I – a jog helye a társadalom alrendszereiben
8. A jog társadalomban elfoglalt helye II – a modern jogfejlődés tendenciái, a materializálódása és annak következményei
9. A jog társadalomban elfoglalt helye III – a jog rövid és hosszútávú kiszámíthatósága, a modern jog tartalmi átalakulása
10. A jogszociológia, mint tudomány, létrejöttének feltételei
11. A jogszociológia létrejöttét elősegítő tényezők, a jogszociológia előfutárai
12. A francia és a német nyelvű jogrendszerek szociológiai jellegzetességei
13. Az angol és az amerikai jog szociológiai jellegzetességei

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tárgy letétele után a hallgató rendelkezzen ismeretekkel a jogszociológia alapjaival kapcsolatban és képes legyen egy-egy jogterület anyagának jogszociológiát érintő aspektusainak értelmezésére.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Tilk Péter egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Petrétei József egyetemi tanár
Dr. Zeller Judit egyetemi docens
Alkotmányjogi Tanszék

  AJKONOA24
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 3

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    Az alkotmány általános és jogi fogalma, az alkotmány jellemzői és funkciói
2.    A alkotmányfejlődés vázlata, az alkotmányok „archetípusai”
3.    Az alkotmányozás és annak megvalósulási formái
4.    Az alkotmány alkotórészei, valamint a modern alkotmányok tipológiája
5.    Az alkotmányosság fogalma és érvényesülésének feltételei
6.    Az alkotmány értelmezése
7.    Az alkotmányjog fogalma, az alkotmányjog mint jogág helye a magyar jogrendszerben
8.    A magyar alkotmányfejlődés
9.    A jogállam fogalma és értéktartalmú alapelemei
10.    A hatalommegosztás
11.    A demokrácia és az alkotmányos demokrácia fogalma, jellemzői
12.    Az Alaptörvény alapelvei
13.    A jogforrás fogalma, csoportosítása, a jogforrási hierarchia
14.    A jogszabályok érvényessége és hatályossága
15.    A magyar jogforrási rendszer sajátosságai és a jogalkotás
16.    A jogszabályok a magyar jogrendszerben
17.    A közjogi szervezetszabályozás eszközei 
18.    A jogalkotási felhatalmazás, a jogalkotási eljárás főbb szabályai
19.    A jogszabályok jelölése, a jogszabályszerkesztés főbb szabályai
20.    A nemzetközi jog és az európai uniós jog jogforrási jellege
21.    Az állampolgárság fogalma, állampolgársági alapelvek
22.    A magyar állampolgárság keletkezése és megszerzése
23.    A magyar állampolgárság megszűnése, állampolgársági eljárás
24.    A szuverenitás alkotmánytani fogalmának kialakulása és változásai, a szuverenitás fogalma az alkotmányjogban
25.    A hatalomgyakorlás közvetett és közvetlen megvalósulási formái
26.    Az országos népszavazás tárgya, kizárása, formái, alanyai, kezdeményezése
27.    Az országos népszavazás eljárási szabályai
28.    Az érdekközvetítés rendszere az alkotmányos demokráciában
29.    A politikai pártok fogalma, jellemzői, funkciói
30.    A pártok működése és gazdálkodása Magyarországon

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és/vagy szóbeli vizsga. A számonkérés során Unipoll elektronikus vizsga is alkalmazható.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: -

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
a) Petrétei József – Tilk Péter: Alkotmánytani alapismeretek. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2023 (megjelenés alatt)
b) Petrétei József: Magyarország alkotmányjoga I. Alapvetés, alkotmányos intézmények. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2016-os kiadás (2023 őszén új kiadás várható)
c) Az órán leadott diasorok

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Tilk Péter egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Petrétei József egyetemi tanár
Dr. Zeller Judit egyetemi docens
Alkotmányjogi Tanszék

Kedd, 9.40 – 11.10 / Óriás Nándor előadóterem
Csütörtök, 9.40 – 11.10 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA25
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA24
Alkotmányjog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 4
Szemeszter 4

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    A választás fogalma és tartalma. A kompetitív választás funkciói
2.    A választójog fogalma és a választási rendszerek
3.    A magyar országgyűlési képviselők választási rendszerének általános jellemzői, a választási alapelvek
4.    Az országgyűlési képviselők jelölése, a választási kampány szabályozása. A választási szervek.
5.    Szavazás az országgyűlési képviselőválasztás során, a jogorvoslati lehetőségek
6.    Az országgyűlési képviselőválasztás eredményének megállapítása
7.    Az államszervezet fogalma
8.    Magyarország államszervezetének főbb jellemzői
9.    A parlament fogalma, a modern parlamentek kialakulása. A parlament struktúrája és funkciói
10.    Az Országgyűlés jellege, feladata és hatásköre
11.    Az Országgyűlés megalakulása és megbízatása. A képviselőcsoport
12.    Az országgyűlési képviselők 
13.    Az Országgyűlés szervezete, a tisztségviselők feladatai. Az Országgyűlés Hivatala.
14.    Az Országgyűlés plenáris ülésének tárgyalási rendje
15.    Az Országgyűlés bizottságai, a bizottságok ülésezési rendje
16.    Az Országgyűlés által tárgyalt indítványok és tárgyalásukra vonatkozó főbb szabályok
17.    A törvényhozási eljárás
18.    A kormányzás fogalma, tartalma és módja. A kormányzás elhatárolása a többi állami alaptevékenységtől
19.    Kormányzati rendszerek
20.    Magyarország Kormányának jellege, a Kormány helye az államszervezetben
21.    A parlamenti bizalom és felelősség általános szabályai. A Kormány és a miniszterek felelőssége Magyarországon
22.    A Kormány feladat- és hatásköre
23.    A Kormány működése, a Kormány működését segítő szervek
24.    A miniszterek és az államtitkárok jogi helyzete Magyarországon
25.    A köztársasági elnök helye a magyar államszervezetben, a köztársasági elnök felelőssége
26.    A köztársasági elnök megbízatása
27.    A köztársasági elnök jogköre 
28.    Az alkotmánybíráskodás fogalma és típusai
29.    A magyar Alkotmánybíróság jellege, az alkotmánybírák választása
30.    Az Alkotmánybíróság hatásköre az előzetes normakontrollra és az alkotmányjogi panaszra vonatkozóan
31.    Az Alkotmánybíróság hatásköre (az előzetes normakontrollon és az alkotmányjogi panaszon kívül)
32.    Az Alkotmánybíróság szervezete, eljárása
33.    Az alapvető jogok biztosának helye az államszervezetben, jogállása, megbízatása
34.    Az alapvető jogok biztosának eljárása, intézkedései és éves beszámolója
35.    Az állami kiadások és bevételek (a költségvetés) alaptörvényi szabályozása
36.    A nemzeti vagyon; a közteherviselés alapvető szabályai és a végrehajtó hatalomtól független intézmények (Állami Számvevőszék, Költségvetési Tanács, Magyar Nemzeti Bank)
37.    A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek alkotmányjogi szabályozása és helye az államszervezetben
38.    A Magyar Honvédség fogalma, feladatai, tagjai
39.    A Magyar Honvédség irányítása, vezetése
40.    A rendőrség jellege, szabályozása és az egyéb rendvédelmi szervek
41.    A helyi önkormányzatok alkotmányjogi szabályozása, a helyi önkormányzás fogalma, a helyi önkormányzatok típusai
42.    A helyi önkormányzatok Alaptörvényben rögzített feladatai-és hatásköre
43.    A települési önkormányzatok feladata és hatásköre
44.    A képviselőtestület működése. Az SZMSZ.
45.    A képviselőtestület bizottságai, a települési képviselők
46.    A polgármester és az alpolgármester, a jegyző, a polgármesteri hivatal és a közös önkormányzati hivatal
47.    A helyi önkormányzatok és a központi állami szervek
48.    Az önkormányzati rendeletalkotás
49.    A helyi választások. A helyi népszavazás
50.    Az igazságszolgáltatás (bíráskodás) fogalma és alapelvei
51.    A bírósági szervezet Magyarországon, a Kúria és az ítélkezés egysége, a jogegységi eljárás
52.    A bíróságok igazgatása
53.    A bírák szolgálati viszonya és beosztása, a bírói szolgálati viszony szünetelése és megszűnése
54.    A bírák jogai és kötelességei
55.    A bírák fegyelmi felelőssége, a felelősségre vonás szabályai
56.    Az ügyészség alkotmányjogi helyzete, feladatai és az ügyészi szervezet
57.    Az ügyészek jogai és kötelezettségei 
58.    Az ügyészség bűnüldözési feladatai 
59.    Az ügyészség közrendvédelmi feladatai

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és/vagy szóbeli vizsga. A számonkérés során Unipoll elektronikus vizsga is alkalmazható.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: -

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: -

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Tilk Péter egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Petrétei József egyetemi tanár
Dr. Zeller Judit egyetemi docens
Alkotmányjogi Tanszék

  AJKONOA26
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA25
Alkotmányjog 2.
Kredit 3
Heti óraszám 4
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Alapjogok elmélete
2. Alapjogok Magyarország Alaptörvényében
3. Az élethez és emberi méltósághoz való jog
4. A halálbüntetés, az abortusz és az eutanázia
5. Házasság, család
6. Gyermekek jogai
7. Információs önrendelkezés
8. Információszabadság
9. Magánszféra. Tisztességes eljáráshoz való jog
10. A diszkrimináció tilalma
11. Nemzetiségek jogai
12. Szabadsághoz és biztonsághoz való jog
13. Mozgásszabadság, menedékjog
14. Véleménynyilvánítás szabadsága
15. Sajtószabadság
16. Vallásszabadság, az egyházak, vallási közösségek jogi helyzete
17. Egyesülési jog
18. Gyülekezési jog
19. A gazdasági rend és gazdasági alapjogok
20. Tulajdonvédelem
21. Oktatáshoz való jog
22. A tudomány és a művészetek szabadsága
23. Szociális jogok
24. Alapkötelességek
25. Alapjogvédelem Magyarországon
26. Konzultáció

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és/vagy szóbeli vizsga. A számonkérés során Unipoll elektronikus vizsga is alkalmazható.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Alapvető közjogtani, alkotmánytani és magyar alkotmányjogi ismeretek közvetítése, megvitatása, megértése, elsajátítása, az összefüggések feltárása. A hallgatók elméleti (alkotmánytani) ismeretekkel egybekötve megismerik és elsajátítják a magyar alkotmányjog főbb intézményeit, szabályait, a kurzus végére átfogó és alapvető ismeretekkel rendelkeznek Magyarország alkotmányos berendezkedéséről, a legfontosabb állami szervek létrejöttéről és működéséről, az Alaptörvényben biztosított alapvető jogokról és érvényesítésük garanciarendszeréről.  A tantárgysorozat fő részei: I. Alkotmány- és közjogelmélet, a jogállam alapintézményei, demokratikus intézményrendszer; II. Államszervezeti jog; III. Alapvető jogok és alapkötelességek.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
a) Petrétei József – Tilk Péter: Alkotmánytani alapismeretek. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2023 (megjelenés alatt)
b) Az órán leadott diasorok

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Tilk Péter egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Petrétei József egyetemi tanár
Dr. Zeller Judit egyetemi docens
Alkotmányjogi Tanszék

  AJKONOA27
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA24
Alkotmányjog 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 5
Létszám/csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Alkotmányi alapelvek, jogalkotás
2. Választások, népszavazás, állampolgárság, pártok
3. Országgyűlés, Kormány
4. Köztársasági elnök, Alkotmánybíróság, alapvető jogok biztosa
5. Egyéb alkotmányos szervek
6. Alapjogok: méltóság
7. Alapjogok: magánszféra, szabadság
8. Alapjogok: egyenlőség
9. Alapjogok: vélemény-, sajtó-, információszabadság
10. Alapjogok: egyesülés és gyülekezés szabadsága
11. Alapjogok: gazdasági jogok
12. Alapjogok: szociális és kulturális jogok
13. Alapkötelezettségek

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az Alkotmányjog I-III tantárgyakhoz kapcsolódó gyakorlati ismeretek közvetítése, jogesetmegoldás, beadványszerkesztés.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Petrétei József: Magyarország alkotmányjoga I. Alapvetés, alkotmányos intézmények. 2., javított és aktualizált kiadás. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2016
Petrétei József: Magyarország alkotmányjoga II. Államszervezet. 2., javított és aktualizált kiadás. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2014
Alaptörvény, a Meet Street-n megtalálható és az órákon meghatározott irodalmak, jogszabályok.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Fábián Adrián egyetemi tanár, dékán
Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Közigazgatási Jogi Tanszék

  AJKONOA28
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 3

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    Közigazgatás fogalma
2.    Közigazgatás funkciói, célja; közigazgatástudomány
3.    Közigazgatás szervezeti- és intézményrendszere
4.    Központi szervek rendszere
5.    Kormány, minisztériumok
6.    Területi államigazgatási szervek 
7.    Kormányhivatalok, járási hivatalok
8.    Közintézmények
9.    Helyi önkormányzatok alapjai
10.    Helyi önkormányzatok szervezete
11.    Helyi önkormányzatok működése
12.    Helyi önkormányzatok feladatellátása
13.    Helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: -

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: -

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Fábián Adrián egyetemi tanár, dékán
Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Horváth Dominik tanársegéd
Közigazgatási Jogi Tanszék

Szerda, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem
Csütörtök, 8.00 – 9.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA29
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA28
Közigazgatási jog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 4
Szemeszter 4

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Közigazgatási aktusok
2. Közigazgatási jogalkalmazás fogalma
3. A hatósági eljárás fogalma
4. A hatósági eljárás tételesjogi szabályozása
5. Alapelvek rendszere
6. Az alapeljárás
7. A döntések
8. Tényállás tisztázása
9. A jogorvoslati eljárás
10. A végrehajtási eljárás
11. Személyzeti politika a közigazgatásban
12. Közszolgálati jog

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Alapvető ismeretek megszerzése három témakörben: hatósági eljárás, szabálysértés és közszolgálati jog.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Fábián Adrián: Vezetők és beosztottak a magyar közigazgatásban. Dialog Campus, Budapest - Pécs, 2016.
Fábián Adrián - Ivancsics Imre: Hatósági jogalkalmazás a közigazgatásban. Dialog Campus kiadó, Budapest-Pécs 2018

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Fábián Adrián egyetemi tanár, dékán
Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Közigazgatási Jogi Tanszék

  AJKONOA30
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA29
Közigazgatási jog 2.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A közigazgatási jog különös rész helye a közigazgatási jog rendszerében
2. Rendészeti igazgatás
3. Rendvédelmi igazgatás
4. Idegenrendészet igazgatás
5. Területrendezés, területfejlesztés
6. Építésügyi igazgatás
7. Szociális igazgatás
8. Gyermekvédelmi igazgatás
9. Egészségügyi igazgatás
10. Az állami alapnyilvántartások
11. Kulturális igazgatás
12. Oktatási igazgatás
13. A felsőoktatás igazgatása

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
 
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Fábián Adrián egyetemi tanár, dékán
Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Hohmann Balázs adjunktus
Dr. Horváth Dominik tanársegéd
Közigazgatási Jogi Tanszék

  AJKONOA31
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 3
Létszám/csoport 25

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.    Közigazgatási szervezetalakítása
2.    Közigazgatási feladatellátás
3.    Irányítás, felügyelet, ellenőrzés
4.    Kormányzati igazgatás
5.    Kormányhivatalok működése
6.    Testületi döntéshozatal általában
7.    Területszervezés
8.    Képviselő-testület ülésezése
9.    Helyi jogalkotás
10.    Önkormányzati hatósági jogalkalmazás
11.    Képviselői feladatellátás
12.    Törvényességi felügyelet
13.    Kúria Önk. Tanácsának gyakorlata

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában: -

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája: -

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Fábián Adrián egyetemi tanár, dékán
Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Hohmann Balázs adjunktus
Dr. Horváth Dominik tanársegéd
Közigazgatási Jogi Tanszék

Dr. Fábián Adrián
AJKONOA32-1 Szerda, 9.40 – 11.10 / 011.

Dr. Rózsás Eszter
AJKONOA32-2 Szerda, 9.40 – 11.10 / 103.
AJKONOA32-3 Szerda, 11.20 – 12.50 / 103.

Dr. Hohmann Balázs
AJKONOA32-4 Szerda, 9.40 – 11.10 / Faluhelyi Ferenc előadóterem

Dr. Horváth Dominik
AJKONOA32-5 Hétfő, 8.00 – 9.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem
AJKONOA32-6 Hétfő, 9.40 – 11.10 / Faluhelyi Ferenc előadóterem
AJKONOA32-7 Csütörtök, 13.00 – 14.30 / 103.

  AJKONOA32
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA31
Közigazgatási jogi gyakorlat 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 4
Létszám/csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Hatósági jogalkalmazás a gyakorlatban
2. Közigazgatási hatósági eljárás megindítása
3. Tényállás tisztázása
4. Eljárás résztvevői
5. Hatóság döntései
6. Jogorvoslati eljárások
7. Közigazgatási bíráskodás, közigazgatási döntések bírói felülvizsgálata
8. Végrehajtási eljárás
9. Szabálysértési eljárás
10. Különös részi eljárások 1.
11. Különös részi eljárások 2.
12. Közszolgálati jogi gyakorlat 1.
13. Közszolgálati jogi gyakorlat 2.
 
Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa:
beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A közigazgatási jog általános részéhez kapcsolódó gyakorlati ismeretek elmélyítése.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Fábián Adrián (szerk.): Közigazgatási jogi gyakorlat. Munkafüzet. PTE-ÁJK, Pécs, 2011.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Szilovics Csaba egyetemi tanár, tanszékvezető
Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék

Szerda, 8.00 – 11.10 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA33
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 5
Heti óraszám 4
Szemeszter 6

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Elmélet I.
2. Elmélet II.
3. Elmélet III.
4. Áht. I.
5. Áht. II.
6. Áht. III.
7. Áht. IV.
8. Áht. V. és KATA, KIVA
9. Art. I.
10. Art. II.
11. Tao. I.
12. Tao. II.
13. Számvitel, a számviteli törvény és az adótörvények összefüggései

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A pénzügyi jog alapvető intézményeinek, az államháztartás rendszerének megismerése. Bankrendszer szabályozása, bemutatása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Szilovics Csaba: Pénzügyi Jog. Inter-Szféra Kft (2020)
Szilovics Csaba: Az adózás eredetéről: (Az adórendszerek ősi gyökerei) Novissima Kiadó (2021)
Szilovics Csaba: Az adójog In: Herich, György (szerk.) Adó magyarázatok Penta Unió (2021)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Szilovics Csaba egyetemi tanár, tanszékvezető
Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék

  AJKONOA34
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA33
Pénzügyi jog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Szja I.
2. Szja II.
3. Közbeszerzés
4. Vám
5. Jövedék (2ó) + EU költségvetés (1ó)
6. Áfa I.
7. Áfa II.
8. Illeték
9. Bankrendszer I.
10. Bankrendszer II.
11. EMU
12. Nemzetközi adójog
13. Összefoglaló

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A fő adónemek megismerése, jogi szabályozásának elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Gál István László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens
Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens
Dr. Nagy Melánia adjunktus
Büntetőjogi Tanszék

Kedd, 9.40 – 12.50 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA35
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 4
Szemeszter 2

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
-A büntetőjogi felelősség.
-A büntetőjog fogalma és helye a jogrendszerben.
-A büntetőjog tárgya.
-A büntetőjog társadalmi rendeltetése.
-A büntetőjog-tudomány és a bűnügyi tudományok rendszere.
-A büntetőjog alapelvei.
-A büntetőjog-tudomány története.
-A magyar büntetőjog története.
-A büntetőjog forrásai.
-A büntető jogszabály szerkezete.
-A büntető jogszabály értelmezése.
-A büntetőtörvény hatálya.
-A bűncselekmény fogalma.
-A törvényi tényállás fogalma és fajai.
-A bűncselekmény tárgya.
-A bűncselekmény tárgyi elemei.
-A bűncselekmény alanya és a beszámítási képesség.
-A bűncselekmény alanyi elemei.
-A büntethetőségi akadályok rendszere általában.
-A büntethetőséget kizáró okok.
-A büntethetőséget megszüntető okok.
-A büntetőeljárás lefolytatását akadályozó okok.
-A büntethetőséget kizáró okok
-A büntethetőséget megszüntető okok

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A stúdiumok célja a büntetőjog hagyományos fogalomrendszerének megismertetése, az elméleti készség megteremtése mellett az önálló, probléma megoldó büntetőjogi gondolkodás kialakítása

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Balogh Ágnes - Tóth Mihály (szerk.): Magyar büntetőjog Általános rész (Bp., Osiris Kiadó, 2015),
2012. évi C. tv.
Balogh Ágnes: Jogi Szakvizsga Segédkönyvek: Büntetőjog 1. (7. hatályosított kiadás) 2016.
Kúria büntető jogegységi határozatai (BJE)
Kúria büntető kollégiumának véleményei (BKv)
Előadások anyaga

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Gál István László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens
Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens
Dr. Nagy Melánia adjunktus
Büntetőjogi Tanszék

  AJKONOA36
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA35
Büntetőjog 1.
Kredit 4
Heti óraszám 4
Szemeszter 3

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
 
Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
 
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Gál István László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens
Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens
Dr. Nagy Melánia adjunktus
Büntetőjogi Tanszék

Kedd, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA37
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA36
Büntetőjog 2.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 4

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Emberölés. Erős felindulásban elkövetett emberölés 
2. Öngyilkosságban közreműködés 
3. Magzatelhajtás 
4. Testi sértés 
5. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés 
6. Segítségnyújtás elmulasztása 
7. Kábítószer birtoklása 
8. Kábítószer kereskedelem 
9. Emberrablás, Emberkereskedelem 
10. Személyi szabadság megsértése 
11. Kényszerítés 
12. Szexuális kényszerítés. Szexuális erőszak
 13. Szexuális visszaélés 
14. Prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények (Kerítés. Prostitúció elősegítése. Kitartottság. Gyermekprostitúció kihasználása) 
15. Gyermekpornográfia 
16. Kiskorú veszélyeztetése. Tartási kötelezettség elmulasztása 
17. Magánlaksértés
 18. Zaklatás 
19. Magántitok megsértése. Levéltitok megsértése 
20. Visszaélés személyes adattal. Visszaélés közérdekű adattal 
21. Rágalmazás. Becsületsértés. Kegyeletsértés 
22. Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény 
23. Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése 
24. Közúti veszélyeztetés 
25. Közúti baleset okozása 
26. Járművezetés ittas állapotban. Járművezetés bódult állapotban
 27. Járművezetés tiltott átengedése 
28. Cserbenhagyás
 29. Állatkínzás, orvvadászat, orvhalászat 
30. Minősített adattal visszaélés 
31. Hamis vád. Hatóság félrevezetése 
32. Hamis tanúzás. Hamis tanúzásra felhívás 
33. Tanúvallomás jogosulatlan megtagadása. Mentő körülmény elhallgatása 
34. Bűnpártolás 
35. Fogolyszökés. Fogolyzendülés 
36. Zugírászat

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A stúdium célja a büntetőjog hagyományos fogalomrendszerének megismertetése, az elméleti készség kialakítása mellett az önálló, probléma megoldó büntetőjogi gondolkodás kialakítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tóth Mihály - Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog Különös Rész Osiris Kiadó Budapest, 2014.
Balogh Ágnes: Jogi Szakvizsga Segédkönyvek: Büntetőjog II. Különös rész (4. átdolgozott, hatályosított kiadás) 2016.
2012. évi C. tv.
Kúria büntető jogegységi határozatai (BJE)
Kúria büntető kollégiumának véleményei (BKv)
Előadások anyaga.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Gál István László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens
Dr. Nagy Zoltán egyetemi docens
Dr. Nagy Melánia adjunktus
Büntetőjogi Tanszék

  AJKONOA38
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA37
Büntetőjog 3.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
-Vesztegetés, Vesztegetés elfogadása , Hivatali vesztegetés, Hivatali vesztegetés elfogadása 
-Vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban, Vesztegetés elfogadás bírósági vagy hatósági eljárásban 
-Befolyás vásárlása, Befolyással üzérkedés, Hivatali visszaélés, Közfeladati helyzettel visszaélés 
- Bántalmazás hivatalos eljárásban, Bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában 
-Kényszervallatás, Jogellenes fogva tartás, Jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy adatszerzés, Jogosulatlan megbízhatósági vizsgálat 
-Hivatalos személy elleni erőszak, Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, Hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak 
-Terrorcselekmény, Terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása, Terrorizmus finanszírozása
-Jármű hatalomba kerítése, Bűnszervezetben részvétel, Közveszély okozása, Közérdekű üzem működésének megzavarása 
-Közösség elleni uszítás, Önkényuralmi jelkép használata, Közveszéllyel fenyegetés 
-Garázdaság, Rendbontás, Közokirat hamisítás, Hamis magánokirat felhasználás, Okirattal visszaélés, Embercsempészés, Rablás, Kifosztás, Zsarolás, Önbíráskodás
-Lopás, Rongálás , Sikkasztás, Csalás, Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, Hűtlen kezelés, Hanyag kezelés, Jogtalan elsajátítás 
-Jármű önkényes elvétele, Uzsora-bűncselekmény, Szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése 
- Pénzhamisítás, Pénzhamisítás elősegítése, Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, Készpénz helyettesítő fizetési eszközzel hamisítása 
-Költségvetési csalás, Pénzmosás, Csődbűncselekmény, Számvitel rendjének megsértése, Egyedi azonosító jellel való visszaélés
- Gazdasági titok megsértése, Üzleti titok megsértése, Rossz minőségű termék forgalomba hozatala, Fogyasztók megtévesztése, Versenytárs utánzása

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A stúdium célja a büntetőjog hagyományos fogalomrendszerének megismertetése, az elméleti készség kialakítása mellett az önálló, probléma megoldó büntetőjogi gondolkodás kialakítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tóth Mihály - Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog Különös Rész Osiris Kiadó Budapest, 2014.
Balogh Ágnes: Jogi Szakvizsga Segédkönyvek: Büntetőjog II. Különös rész (4. átdolgozott, hatályosított kiadás) 2016.
2012. évi C. tv.
Kúria büntető jogegységi határozatai (BJE)
Kúria büntető kollégiumának véleményei (BKv)
Előadások anyaga.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Gál István László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens
Dr. Nagy Melánia adjunktus
Dr. Barkaszi Attila óraadó
Dr. Ripszám Dóra tanársegéd
Németh-Kiss Henrietta tanársegéd
Büntetőjogi Tanszék

Dr. Gál István László
AJKONOA39-1 Kedd, 14.40 – 16.10 / B326.

Dr. Balogh Ágnes
AJKONOA39-2 Szerda, 9.40 – 11.10 / B326.
AJKONOA39-3 Szerda, 11.20 – 12.50 / B326.

Dr. Nagy Melánia
AJKONOA39-4 Kedd, 14.40 – 16.10 / Holub József előadóterem
AJKONOA39-5 Kedd, 16.20 – 17.50 / Holub József előadóterem 

Dr. Barkaszi Attila
AJKONOA39-6 Kedd, 14.40 – 16.10 / Irk Albert előadóterem

Dr. Ripszám Dóra
AJKONOA39-7 Szerda, 11.20 – 12.50 / Irk Albert előadóterem

Dr. Németh-Kiss Henrietta
AJKONOA39-8 Kedd, 14.40 – 16.10 / 011.
AJKONOA39-9 Kedd, 16.20 – 17.50 / 011.

  AJKONOA39
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA35
Büntetőjog 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 4
Létszám/csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Emberölés. Erős felindulásban elkövetett emberölés
2. Öngyilkosságban közreműködés
3. Magzatelhajtás
4. Testi sértés
5. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
6. Segítségnyújtás elmulasztása
7. Kábítószer birtoklása
8. Kábítószer kereskedelem
9. Emberrablás, Emberkereskedelem
10. Személyi szabadság megsértése
11. Kényszerítés
12. Szexuális kényszerítés. Szexuális erőszak
13. Szexuális visszaélés
14. Prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények (Kerítés. Prostitúció elősegítése. Kitartottság. Gyermekprostitúció kihasználása)
15. Gyermekpornográfia
16. Kiskorú veszélyeztetése. Tartási kötelezettség elmulasztása
17. Magánlaksértés
18. Zaklatás
19. Magántitok megsértése. Levéltitok megsértése
20. Visszaélés személyes adattal. Visszaélés közérdekű adattal
21. Rágalmazás. Becsületsértés. Kegyeletsértés
22. Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény
23. Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése
24. Közúti veszélyeztetés
25. Közúti baleset okozása
26. Járművezetés ittas állapotban. Járművezetés bódult állapotban
27. Járművezetés tiltott átengedése
28. Cserbenhagyás
29. Állatkínzás, orvvadászat, orvhalászat
30. Minősített adattal visszaélés
31. Hamis vád. Hatóság félrevezetése
32. Hamis tanúzás. Hamis tanúzásra felhívás
33. Tanúvallomás jogosulatlan megtagadása. Mentő körülmény elhallgatása
34. Bűnpártolás
35. Fogolyszökés. Fogolyzendülés
36. Zugírászat

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Segítséget nyújt a hallgatóknak az előadáson elhangzottak könnyebb elsajátításában, jogesetek megoldásán keresztül.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tóth Mihály - Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog Különös Rész Osiris Kiadó Budapest, 2014.
Balogh Ágnes: Jogi Szakvizsga Segédkönyvek: Büntetőjog II. Különös rész (4. átdolgozott, hatályosított kiadás) 2016.
2012. évi C. tv.
Kúria büntető jogegységi határozatai (BJE)
Kúria büntető kollégiumának véleményei (BKv)
Előadások anyaga.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Gál István László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Balogh Ágnes egyetemi docens
Dr. Nagy Melánia adjunktus
Dr. Barkaszi Attila óraadó
Büntetőjogi Tanszék

  AJKONOA40
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA39
Büntetőjogi gyakorlat 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 5
Létszám/csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
-Vesztegetés, Vesztegetés elfogadása , Hivatali vesztegetés, Hivatali vesztegetés elfogadása 
-Vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban, Vesztegetés elfogadás bírósági vagy hatósági eljárásban 
-Befolyás vásárlása, Befolyással üzérkedés, Hivatali visszaélés, Közfeladati helyzettel visszaélés 
- Bántalmazás hivatalos eljárásban, Bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában 
-Kényszervallatás, Jogellenes fogva tartás, Jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy adatszerzés, Jogosulatlan megbízhatósági vizsgálat 
-Hivatalos személy elleni erőszak, Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, Hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak 
-Terrorcselekmény, Terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása, Terrorizmus finanszírozása
-Jármű hatalomba kerítésee, Bűnszervezetben részvétel, Közveszély okozása, Közérdekű üzem működésének megzavarása 
-Közösség elleni uszítás, Önkényuralmi jelkép használata, Közveszéllyel fenyegetés 
-Garázdaság, Rendbontás, Közokirat hamisítás, Hamis magánokirat felhasználás, Okirattal visszaélés, Embercsempészés, Rablás, Kifosztás, Zsarolás, Önbíráskodás
-Lopás, Rongálás , Sikkasztás, Csalás, Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, Hűtlen kezelés, Hanyag kezelés, Jogtalan elsajátítás 
-Jármű önkényes elvétele, Uzsora-bűncselekmény, Szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése 
- Pénzhamisítás, Pénzhamisítás elősegítése, Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, Készpénz helyettesítő fizetési eszközzel hamisítása 
-Költségvetési csalás, Pénzmosás, Csődbűncselekmény, Számvitel rendjének megsértése, Egyedi azonosító jellel való visszaélés
- Gazdasági titok megsértése, Üzleti titok megsértése, Rossz minőségű termék forgalomba hozatala, Fogyasztók megtévesztése, Versenytárs utánzása

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Segítséget nyújt a hallgatóknak az előadáson elhangzottak könnyebb elsajátításában, jogesetek megoldásán keresztül.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tóth Mihály - Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog Különös Rész Osiris Kiadó Budapest, 2014.
Balogh Ágnes: Jogi Szakvizsga Segédkönyvek: Büntetőjog II. Különös rész (4. átdolgozott, hatályosított kiadás) 2016.
2012. évi C. tv.
Kúria büntető jogegységi határozatai (BJE)
Kúria büntető kollégiumának véleményei (BKv)
Előadások anyaga.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Kőhalmi László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Korinek László professor emeritus
Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

  AJKONOA41
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA21
Bevezetés a bűnügyi tudományokba
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 3

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A kriminológia fogalma, feladata, kutatási területei
2. A kriminológia tudományának létrejötte
3. A XX. századi kriminológiai elméletei I.
4. A XX. századi kriminológia elméletei II.
5. A XX. századi kriminológia elméletei III.
6. Az erőszakos bűnözés. Az erőszakot (agressziót) magyarázó elméletek
7. A külföldiek ellen elkövetett bűncselekményeket magyarázó tudományos elméletek. A külföldiek bűnözési aktivitását magyarázó tudományos teóriák. Az erőszak biológiai-és pszichológiai okai. Erőszak a sportban. Erősazkos bűnözés és tömegtájékoztatás. A szexuális erőszak. Gyűlölet-bűncselekmények.
8. A vagyon elleni bűnözés.
9. A szervezett bűnözés
10. A viktimológia
11. A korrupciós bűnözés
12. A terrorizmus
13. Bűnmegelőzés 

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
 
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Kecskés László professor emeritus
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Dr. Benke József egyetemi tanár
Lénárdné dr. Maletics Borbála adjunktus
Dr. Martin Márton tanársegéd
Dr. Bányai Dávid tudományos segédmunkatárs
Polgári Jogi Tanszék

  AJKONOA42
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA18
Római jog 1.
Kredit 4
Heti óraszám 4
Szemeszter 3

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A polgári jog fogalma. A polgári jog tárgya. A polgári jog tárgykörére vonatkozó nézetek. A polgári jog kapcsolata más jogágakkal, különös tekintettel a közjog-magánjog viszony alakulására. A kereskedelmi jog és a gazdasági jog önállóságát állító nézetek.
2. A polgári jog európai fejlődéstörténete. A magyar polgári jog tudománytörténete és kodifikáció története.
3. A polgári jog általános elvei.
4. A polgári jog rendszere. A polgári jog jogforrási rendszere. A polgári jogi jogszabály és felépítése. Jogalkalmazás a polgári jog területén.
5. A polgári jogi jogviszony fogalma, elemei és fajai. A jogi tények fogalma és felosztásuk.
6. Az ember mint jogalany. A méhmagzat életjoga. A jogképesség fogalma, kezdete és megszűnése. A holtnak nyilvánítás. A cselekvőképesség fogalma és általános szabályai. A kiskorúság miatti korlátozott cselekvőképesség és a cselekvőképtelenség. A nagykorú cselekvőképességének részleges és teljes korlátozása. A gondnokság alapvető szabályai.
7. A személyiségi jogok és polgári jogi védelmük.
8. A jogi személy általános szabályai I. A jogi személy létesítése, szervezete és képviselete, törvényes működésének biztosítékai.
9. A jogi személy általános szabályai II.  A jogi személy átalakulása, szétválása, egyesülése és jogutód nélküli megszűnése. A vállalatcsoport. Az egyesület. Az alapítvány.
10. A gazdasági társaságok közös szabályai: általános rendelkezések, alapítás, kisebbségvédelem, tagkizárás, szervezet, átalakulás, egyesülés, jogutód nélküli megszűnés.
11. A közkereseti társaság és a betéti társaság. A korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság. A szövetkezet és az egyesülés. A befolyásszerzés. Az állam részvétele a polgári jogi jogviszonyokban.
12. A szellemi alkotások jogának alapvető szabályai. A szerzői jog. az iparjogvédelem. 

Félévközi ellenőrzés:
Írásbeli beszámoló októberben, amelynek megfelelő eredménye esetén a hallgató kérelmére mentesül a kollokvium dolgozattal érintett része – a tematika első öt témaköre – alól. A dolgozat javítására vagy pótlására nincs lehetőség.
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga tételhúzás nélkül
Az osztályzat kialakításának módja:
A kollokvium eredménye alapján, a vizsgázó kérelmére figyelembe véve a félévközi szorgalmi dolgozat megfelelő eredményét, amely a tantárgyi tematika első öt témaköre vonatkozásában mentesít a kollokviumi vizsga alól.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A polgári jog általános tanainak és elveinek ismertetése, valamint a személyek jogának (a természetes személy és a jogi személyek, különös tekintettel a gazdasági társaságokra) áttekintése, továbbá a szellemi alkotások joga alapvető szabályainak elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tananyag:
BENKE József: Bevezetés a magyar magánjog általános elveibe. Bp. HVG Orac, 2019
LÁBADY Tamás: A magánjog általános tana. 4. kiadás, Bp., Szent István Társulat, 2023 (vagy a 2014 utáni kiadások)
BÉRCESI ZOLTÁN: A szellemi alkotások joga. Egyetemi jegyzet. Kézirat. Pécs, 2024 (vagy: LONTAI Endre – FALUDI Gábor – GYERTYÁNFY Péter – VÉKÁS Gusztáv: Magyar polgári jog. Szerzői jog és iparjogvédelem. Bp., ELTE Eötvös Kiadó, 2020)
NOCHTA Tibor– VÁRNAI-BORBÁS Eszter – LÉNÁRDNÉ MALETICS Borbála: Előadások a jogi személyekről. Kézirat. Pécs, 2022

Jogszabályok:
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről megfelelő könyvei és részei
A 2013. évi CLXXV. törvény a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról 
A 2013. évi CLXXV. törvény az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról 
Az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 
Az 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Kecskés László professor emeritus
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Dr. Benke József egyetemi tanár
Lénárdné dr. Maletics Borbála adjunktus
Dr. Martin Márton tanársegéd
Dr. Bányai Dávid tudományos segédmunkatárs
Polgári Jogi Tanszék

Hétfő, 13.00 – 14.30 / Óriás Nándor előadóterem
Csütörtök, 11.20 – 12.50 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA43
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA19
Római jog 2.
AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 4
Heti óraszám 4
Szemeszter 4

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
A kötelem természete, rövid története és fogalma
A kötelem alanyai, tárgya, tartalma és forrásai
A jognyilatkozat, a képviselet
Az elévülés
A tartozáselismerés és az egyezség
A többalanyú kötelmek
A kötelem teljesítése
A szerződési jog alapelvei és létszakai
A szerződés létrejötte
A szerződés érvénytelensége
A szerződés hatálytalansága
A szerződés megerősítése
A szerződés teljesítése
A szerződés módosítása
Alanyváltozás a kötelmekben. A teljesítésátvállalás és a tartozáselvállalás
A szerződésszegés
A szerződés megszüntetése
A polgári jogi felelősség rendszere: a kontraktuális és a deliktuális kárfelelősség
A kártérítési kötelezettség és a kárfelelősség. A kártalanítás
A deliktuális kárfelelősség általános szabálya és közös szabályai
A felelősség egyes esetei
A jogalap nélküli gazdagodás
A megbízás nélküli ügyvitel
Az utaló magatartás
Díjkitűzés és kötelezettségvállalás közérdekű célra

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja: A vizsga eredménye alapján

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kötelmi jog közös, a szerződési jog általános és a deliktuális kárfelelősség szabályainak és ezek elméleti alapjainak elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tananyag:
Benke József, Nochta Tibor (szerk.): Magyar polgári jog. Kötelmi jog. I. kötet. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017;
Nochta Tibor: Kártérítési jog. Budapest, Menedzser Praxis Kiadó, 2016.
Jogszabályok:
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről [6:1–214. §; 6:518–564. §; 6:579–592. §]

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Kecskés László professor emeritus
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Dr. Benke József egyetemi tanár
Lénárdné dr. Maletics Borbála adjunktus
Dr. Martin Márton tanársegéd
Dr. Bányai Dávid tudományos segédmunkatárs
Polgári Jogi Tanszék

  AJKONOA44
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA43
Polgári jog 2.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
A szerződési rendszer fejlődése; a szerződéstípusok kialakulása, funkcióváltásai és törvényi rendszere
A tulajdonátruházás dologi és kötelmi jogi alapjai
Az adásvételi szerződés általános szabályai, különös nemei és altípusai. A csereszerződés
Az ajándékozási szerződés
A vállalkozási típusú szerződések általában
A vállalkozási szerződés és altípusai
A fuvarozási szerződés
A megbízási típusú szerződések általában
A megbízási szerződés
A bizományi szerződés
A közvetítői és a tartós közvetítői szerződés
A szállítmányozási szerződés
A bizalmi vagyonkezelési szerződés
Használat, használati jog, használati szerződések
A dologbérleti, a lakás- és a helyiségbérleti szerződés
A haszonbérleti szerződés
A haszonkölcsön-szerződés
A letéti szerződések
Forgalmazás és a jogbérleti (franchise) szerződés
A hitel- és számlaszerződések rendszere. A hitelművelet és hitelviszony
A hitelszerződés
A kölcsönszerződés
A betétszerződés
A folyószámla-szerződés
A fizetésiszámla-szerződés
A fizetési megbízási szerződés
A faktoring szerződés
A lízingszerződések
A biztosítéki szerződések szabályozása és funkciói
A kezességi szerződés
A garanciaszerződés
A biztosítás és a biztosítási szerződés jogi természete, általános szabályai
A kárbiztosítási szerződések
Az összegbiztosítási szerződések
A tartási és az életjáradéki szerződés
A személyek kapcsolatainak és társas viszonyainak magánjogi szabályozása
A polgári jogi társaság
A magyar jogrendszer által elismert és szabályozott párkapcsolatok. Az élettársi kapcsolat
Az értékpapír és az értékpapírjog alapjai

Félévközi ellenőrzés:
Írásbeli beszámoló novemberben, amelynek eredménye a hallgató kérelmére a kollokviumi jegybe beszámít anélkül, hogy a hallgató mentesülne a kollokvium dolgozattal érintett része alól. A dolgozat javítására vagy pótlására nincs lehetőség.
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga tételhúzás nélkül
Az osztályzat kialakításának módja: A kollokvium eredménye alapján, a vizsgázó kérelmére figyelembe véve a félévközi szorgalmi dolgozat eredményét.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az egyes szerződések szabályainak és elméleti alapjainak elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tananyag:
Benke József (szerk.): Magyar magánjog. Kötelmi jog. II. kötet. Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2023.

Jogszabályok:A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről [6:215–517. §]

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Kecskés László professor emeritus
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Dr. Benke József egyetemi tanár
Lénárdné dr. Maletics Borbála adjunktus
Dr. Martin Márton tanársegéd
Dr. Bányai Dávid tudományos segédmunkatárs
Polgári Jogi Tanszék

Szerda, 13.00 – 14.30 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA45
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA44
Polgári jog 3.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 6

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
Dologi jog
1. Dologi jog fogalma, jelentősége. A dologi jog alapelvei. A dolog fogalma és osztályozása. 
2. A tulajdon fogalma és jelentősége. A tulajdonjogviszony, alanya és tárgya. 
A tulajdonjogviszony tartalma. A tulajdonjog korlátozása. 
3. A tulajdonjog megszerzése. A tulajdonjog megszűnése. 
4. A közös tulajdon általános szabályai és sajátos alakzatai. A társasháztulajdon. A tulajdonjog védelme. A tulajdonjog védelmének polgári jogi eszközei. 
5. A korlátolt dologi jogokról általában. A használati jogok. Az értékjogok. A birtok fogalma, fajai. A birtokvédelem. 
6. A zálogjog

Öröklési jog
1. Az öröklési rend. Öröklési jogi alapfogalmak. Az öröklés előfeltételei. Kiesés az öröklésből. 
2. A végintézkedésen alapuló öröklés; a végrendelet fajtái, érvényességi feltételei, értelmezése
3. A végrendelet tartalma; a végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága
4. Az öröklési szerződés, a halál esetére szóló ajándékozás. Rendelkezés várt örökségről
5. A törvényes öröklés általános szabályai. 
6. Az ági öröklés. Az örökbefogadással kapcsolatos öröklési jogi szabályok. Az állam öröklése
7. A kötelesrész jogi természete. Jogosultság a kötelesrészre. A kötelesrész kielégítése.
8. Az örökség megszerzése. Az örökös jogállása. A hagyatéki tartozások és kielégítésük.

Szellemi alkotások joga
1. A szerzői mű és a szerző. Speciális műfajok (szoftver, adatbázis, film, zene)
2. A szerző jogállása (vagyoni és személyhez fűződő jogok és ezek korlátai), a felhasználás módozatai. A szerzői jogsértések (jogbitorlások) és jogkövetkezményeik.
3. A szomszédos és kapcsolódó jogi oltalom (előadóművészek, hangfelvételt előállítók, rádió- és televíziószervezetek, filmproducerek és adatbázis-előállítók jogállása)
A szabadalom tárgya (a találmány), a szabadalmas jogállása. A találmány szabadalmazásának menete, a Magyar Szabadalmi Hivatal eljárása
4. Találmány- és szabadalombitorlás. A know-how és a mintaoltalmak
5. A védjegy és a földrajzi árujelzők jogi oltalma
Szerzői jogi felhasználási szerződések (kiadói szerződés, megfilmesítési szerződés, szoftver-szerződés stb.). A szabadalmi, know-how- és védjegy-licenciaszerződések 

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A Polgári Jog dologi jogi részének, öröklési jogi részének és szellemi tulajdonjogi részének az elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tananyag:
Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog. Dologi jog. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2014. évi vagy újabb kiadásai;
Vékás Lajos: Magyar Polgári Jog. Öröklési Jog. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2013. évi vagy újabb kiadásai;
Lontai Endre – Faludi Gábor – Gyertyánfy Péter – Vékás Gusztáv: Magyar Polgári Jog. Szellemi Alkotások Joga, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2012. évi vagy újabb kiadásai.

Jogszabályok:
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről - Ötödik könyv
Az 1997. évi CXLI. törvény az ingatlan-nyilvántartásról
Az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról
Az 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról
Az 1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról.
Az 1991. évi XXXVIII. törvény a használati minták oltalmáról 
A 2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról 
A 2021. évi C. tv. az ingatlan-nyilvántartásról

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Lénárdné dr. Maletics Borbála adjunktus
Dr. Bányai Dávid tudományos segédmunkatárs
Dr. Martin Márton tanársegéd
Polgári Jogi Tanszék

  AJKONOA46
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 5
Létszám / csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
Jogesetek megoldása és gyakorlati ismeretek nyújtása.
-    Jogesetek az alapelvek köréből
-    A bírói jogalkalmazás fázisai
-    Jogi tények és hatásuk
-    Jogesetek a jogképesség és cselekvőképesség köréből
-    Jogesetek a személyiségi jogok védelme köréből
-    Jogesetek a házassági vagyonjog köréből
-    Jogesetek a dologi jog köréből
-    Jogesetek az öröklési jog köréből
-    Jogesetek a szellemi alkotások joga köréből

Félévközi ellenőrzés:
Szóbeli vagy írásbeli beszámoló
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A polgári jog gyakorlatának megismertetése.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Írásbeli feladat megoldásával lehetséges
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Lénárdné dr. Maletics Borbála adjunktus
Dr. Bányai Dávid tudományos segédmunkatárs
Dr. Martin Márton tanársegéd
Polgári Jogi Tanszék

Dr. Mohai Máté István
AJKONOA47-1 Szerda, 14.40 – 16.10 / Óriás Nándor előadóterem 1.

Lénárdné dr. Maletics Borbála
AJKONOA47-2 Kedd, 11.20 – 12.50 / Faluhelyi Ferenc előadóterem

Dr. Bércesi Zoltán
AJKONOA47-3 Szerda, 14.40 – 16.10 / 207.

Dr. Nochta Tibor
AJKONOA47-4 Kedd, 13.00 – 14.30 / 011.

Dr. Martin Márton
AJKONOA47-5 Szerda, 14.40 – 16.10 / Óriás Nándor előadóterem 2.

Dr. Bányai Dávid
AJKONOA47-6 Kedd, 14.40 – 16.10 / 207.

  AJKONOA47
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA46
Polgári jogi gyakorlat 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 6
Létszám / csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
A félév anyagához kapcsolódó jogesetek megoldása és gyakorlati ismeretek nyújtása.

Félévközi ellenőrzés:
Szóbeli vagy írásbeli beszámoló
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga, jogesetmegoldás

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A polgári jog gyakorlatának megismertetése.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
PTK Kommentárok

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Írásbeli feladat megoldásával lehetséges
Megjegyzés: -

Dr. Herger Csabáné egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Herke-Fábos Barbara Katalin adjunktus
Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia adjunktus
Polgári Jogi Tanszék Családjogi és Szociális Jogi Csoport

  AJKONOA48
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
I. A családjog fogalma. A családjog helye a magánjogban és a CSJK szerkezete. A családjog kapcsolódása más jogágakhoz. A családjog szabályozási köre. A családjog alapelvei. 
II. A házasság. A házasság létrejötte és a házasságkötés tényálláshibái. A külföldi elemet tartalmazó házasságkötés. A házasság érvénytelensége (az abszolút és a relatív házassági akadályok). A házasság érvényességének és érvénytelenségének megállapítása. Az érvénytelen házasság maradék joghatásai. 
III. A házasság megszűnése halál okából. A házasság felbontása. A gyermek érdekének érvényesülése a bontójogban. A házasság védelmét szolgáló anyagi- és eljárásjogi eszközök. A házassági bontóper alapvető szabályai.
IV. A házasság joghatásairól általában. A házastársak személyi viszonyai. A házastársi tartás. 
V. A házassági vagyonjog fogalma. A házassági vagyonjogi rendszerek általános jellemzése. A vagyonelkülönítési rendszer. A közszerzeményi rendszer. 
VI. A házastársi vagyonközösség.  A házastárs védelmét szolgáló jogügyleti korlátozások. A házastársi vagyonközösség megszűnése. 
VII. A házassági vagyonjogi szerződés. A szerződéstípusok a gyakorlatban. 
VIII. A házastársi közös lakás használata. A lakáshasználat jogcímei és a közös jogcímmel való rendelkezés korlátai. A lakáshasználat előzetes és az életközösség megszűnése utáni rendezése. 
IX. Az élettársi kapcsolat helye a magyar magánjogban. A hagyományos élettársi kapcsolat és joghatásai. A nyilvántartott élettársi kapcsolat jelentősége. A bejegyzett élettársi kapcsolat és joghatásai. 
X. A rokonságról általában. A leszármazáson alapuló rokoni kapcsolat. Az apai jogállás keletkezése, a vélelmek típusai. Az anyai jogállás.
XI. Az örökbefogadás célja és feltételei. Az örökbefogadható gyermek. Az örökbefogadó személye. Az örökbefogadás formái. A nemzetközi örökbefogadás. Az örökbefogadás engedélyezése. Az örökbefogadás joghatásai. Az örökbefogadás hatálytalanná válása és felbontása.
XII. A szülői felügyelet általában. A szülői felügyelet tartalma és gyakorlása. A szülői felügyelet gyakorlásának és a gyermek elhelyezésének megváltoztatása. A szülői felügyelet rendezése iránti per. A gyermekétől külön élő szülő jogai és kötelezettségei. A szülői felügyeleti jog szünetelése és megszűnése. 
XIII. A rokontartásra való jogosultság feltételei. A tartásra való kötelezettség sorrendje. A tartásra való jogosultság sorrendje. A tartás mértékének és módjának meghatározása. A tartással kapcsolatos perek. Kiskorú gyermek tartása. Továbbtanuló nagykorú gyermek tartása. 

Félévközi ellenőrzés:
Egy darab írásbeli szorgalmi dolgozat, amelynek az eredménye a hallgató kérésére beszámítható a kollokviumi érdemjegybe.
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A családjog tárgy oktatásának a célja az, hogy a hallgató a Ptk. IV. könyvének szabályrendszerét megismerje, képes legyen a IV. könyv normatartalmát a magánjogi és a családjogi elvek alapján és rendszerszemlélettel értelmezni, tekintettel a Ptk. további könyveivel és a vonatkozó egyéb jogszabályokkal való összefüggésekre is. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Herger Csabáné - Katonáné Pehr Erika: Magyar Családjog, Novissima Kiadó, 2021.

Jogszabályok Családjog és Szociális jog (gyermekvédelem) tantárgyakhoz kapcsolódóan:
1. 1997. évi XXXI. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (1.§-28.§, 38.§-40.§, 52.§-61.§, 67/A.§-93.§) (Gyvt.)
2. 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról (1.§-64.§, 82.§-91.§, 146.§-155.§) (Gyer.)
3. 1991. évi LXIV. törvény, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről (GyjE.)
4. 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.),
- I. könyv Bevezető rendelkezések
- IV. könyv, Családjog (Csjk.)
- VI. könyv, XXV. cím: Az élettársi kapcsolat
5. 2013. évi CLXXVII. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről, (1.§ - 8.§, 23.§ - 40.§) (Ptké.)
6. 2010. évi I. törvény, az anyakönyvi eljárásról (Ar.)
7. 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet, az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól (Ar.)
8. 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről (Csvt.)
9. 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról (Bét.)
10. 17/2014. (III. 13.) KIM rendelet a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásának vezetéséről és az abból történő adatszolgáltatás részletes szabályairól (VSZNYr)
11. 2008. évi XLV. törvény, az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról, (36/A-36/I) (Kjnp.)
12. 1952. évi III. törvény, a polgári perrendtartásról (Negyedik rész különleges eljárások XV–XVII. fejezet) (Pp.)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Berke Gyula egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Kiss György egyetemi tanár
Dr. Bankó Zoltán egyetemi docens
Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék

  AJKONOA49
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 5
Heti óraszám 4
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A munkajogviszony tana
2. Az Mt. Általános Rendelkezései
3. A munkaviszonyra vonatkozó szabályok (a munkajog forrásai)
4. A munkaszerződés és a munkajogviszony
5. A munkajogviszony alanya és tárgya
6. A munkajogviszony keletkezése
7. A munkajogviszony tartalma és teljesítése I.
8. A munkajogviszony tartalma és teljesítése II.
9. A munkajogviszony módosulása
10. A munkajogviszony megszűnése
11. A munkajogi kártérítési felelősség
12. Az egyéni munkajogi jogviták
13. Összegzés

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgató sajátítsa el a magyar munkajog rendszerére és az egyes jogintézményekre vonatkozó részletes ismereteket, kapjon átfogó képet az európai országok munkajogi szabályairól, valamint az európai munkajogról és szociálpolitikáról.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kiss György (szerk.): Munkajog. Budapest, Dialóg Campus, 2020.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Berke Gyula egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Kiss György egyetemi tanár
Dr. Bankó Zoltán egyetemi docens
Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék

Kedd, 11.20 – 12.50 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA50
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA49
Munkajog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A kollektív munkajog
2. A kollektív munkajog rendszere
3. A koalíciók joga
4. A kollektív szerződés tana I.
5. A kollektív szerződés tana II.
6. Az üzemi alkotmányjog
7. A munkaharc joga
8. A kollektív érdekkonfliktusok feloldásának módszerei
9. A közszolgálati jogviszonyok
11. A foglalkoztatáspolitika támogatása és felügyelete
13. Összegzés

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgató sajátítsa el a magyar munkajog rendszerére és az egyes jogintézményekre vonatkozó részletes ismereteket, kapjon átfogó képet az európai országok munkajogi szabályairól, valamint az európai munkajogról és szociálpolitikáról

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kötelező irodalom:
Kiss György (szerk.): Munkajog. Budapest, Dialóg Campus, 2020.
Ajánlott irodalom:
Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga, Osiris, 2003

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Bujtár Zsolt adjunktus
Dr. Ferencz Barnabás adjunktus
Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék

  AJKONOA51
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 6
Heti óraszám 4
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Bevezetés a gazdasági és kereskedelmi jogba, kereskedelmi jog jellegzetességei
2. Társaságok megalapítása a Ptk. és a Ctv. Szabályai szerint
3. Társaságok felépítése és működése
4. Társasaságok megszűnése
5. Vállalkozási formák: Egyéni vállalkozó, egyéni cég,
6. Vállalkozási formák: Kkt. Bt.
7. Vállalkozási formák: Kft.
8. Vállalkozási formák: A részvénytársaságok
9. Cégeljárások: cégbejegyzés, változásbejegyzés, törvényességi felügyelet
10. Cégeljárások: csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás, kényszertörlés
11. Európai társasági jog intézményei
12. Értékpapírjog alapjai I.: az értékpapír fogalma, hatásai
13. Értékpapírjog alapjai II.: a nyilvános és a zártkörű kibocsátás
14. Értékpapírtípusok: váltó, csekk, kötvény, jelzáloglevél, részvény, közraktári jegy, befektetési jegy
15. Bevezetés a tőkepiaci jogba I.: a tőzsde és működése
16. Bevezetés a tőkepiaci jogba II.: a tőzsdei bevezetés (Initial Public Offering - IPO)
17. Bevezetés a tőkepiaci jogba III.: a bennfentes kereskedelem és piaci manipuláció
18. Bevezetés a tőkepiaci jogba IV.: befolyásszerzés nyilvános ajánlattétel áttörés
19. Bevezetés a versenyjogba
20. Bevezetés a reklámjogba
21. Hitel- és számlaszerződések
22. Fogyasztóvédelem
23. Fogyasztói szerződések

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
 
A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Bujtár Zsolt adjunktus
Dr. Ferencz Barnabás adjunktus
Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék

Dr. Bujtár Zsolt
AJKONOA52-1 Hétfő, 9.40 – 11.10 / Irk Albert előadóterem
AJKONOA52-2 Hétfő, 11.20 – 12.50 / Irk Albert előadóterem
AJKONOA52-3 Kedd, 14.40 – 16.10 / Óriás Nándor előadóterem 1.
AJKONOA52-4 Kedd, 16.20 – 17.50 / Óriás Nándor előadóterem 1.

Dr. Ferencz Barnabás
AJKONOA52-5 Hétfő, 9.40 – 11.10 / 103.
AJKONOA52-6 Hétfő, 11.20 – 12.50 / 103.
AJKONOA52-7 Kedd, 14.40 – 16.10 / Óriás Nándor előadóterem 2.
AJKONOA52-8 Kedd, 16.20 – 17.50 / Óriás Nándor előadóterem 2.

  AJKONOA52
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA51
Gazdasági és Kereskedelmi jog
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 8
Létszám / csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
Társasági jog.
Elektronikus kereskedelem.
Modern (atipikus) magánjogi szerződések (lízing, franchise, faktoring).
Biztosítási jog – biztosítási szerződések.
Kereskedelmi segédügyletek
Fogyasztóvédelmi magánjog.
Értékpapírjog I.
Értékpapírjog II.
Versenyjog I.
Versenyjog II.
EU Kereskedelmi jog

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga
5 fokozatú gyakorlati jegy, a tárgy teljesítése az oktató által kiadott feladat írásbeli megoldásával történik.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kereskedelmi magánjogi speciális ismeretek (kereskedelmi szerződések, értékpapírjog, versenyjog, elektronikus kereskedelem, EU Kereskedelmi jog) megszerzése és elmélyítése jogesetek megoldásával.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kecskés András – Ferencz Barnabás (szerk.): Üzleti jog I. Menedzser Praxis, 2017.
Kecskés András-Ferencz Barnabás (szerk.): Üzleti jog II. Menedzser-Praxis 2017.
Halász Vendel – Kecskés András: Társaságok a tőzsdén. Budapest, HVG-ORAC, 2011.
Kecskés András: Felelős társaságirányítás (Corporate Governance). Budapest, HVG-ORAC, 2011.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Herke Csongor egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Tremmel Flórián professor emeritus
Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi tanár
Dr. Hengl Melinda adjunktus
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék

Hétfő, 8.00 – 11.10 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA53
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA36
Büntetőjog 2.
Kredit 5
Heti óraszám 4
Szemeszter 6

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
A büntetőeljárás fogalma, általános funkciói, szakaszai és formái. A büntetőeljárás történeti rendszerei. Az alapelvek. A nyomozó hatóságok. Az ügyész jogállása a nyomozás során. A nyomozási bíró. A terhelt és a védő jogállása. A büntetőeljárás megindításának feltételei. Az előkészítő eljárás. A nyomozás megindítása. A felderítés általános szabályai. A bizonyítás fogalma és a bizonyítási rendszerek. A bizonyítékok. A tanúvallomás, a szakvélemény a nyomozás során, a tárgyi bizonyítási eszköz és az elektronikus adat. A bizonyítási cselekmények a felderítés során. A terhelt vallomása. A vizsgálatra vonatkozó általános rendelkezések. Az elektronikus kapcsolattartás. A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések (távoltartás, bűnügyi felügyelet, óvadék, letartóztatás) és az egyéb kényszerintézkedések (kutatás, motozás, lefoglalás, zár alá vétel).
Az eljárás felfüggesztése és megszüntetése a nyomozás során. Jogorvoslat a nyomozás során

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: Elektronikus írásbeli vizsga (Unipoll teszt)
Számonkérés: Dolgozat, ötös skálán való osztályozás

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A büntetőeljárás nyomozati szakának elméleti és gyakorlati vizsgálata.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Herke Csongor: Büntető eljárásjog. PTE ÁJK, Pécs, 2018. 163 p. I-II. fejezet (1-72. oldal)
Herke Csongor – Fenyvesi Csaba – Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2012. 382 p. az előadáson kijelölt részek

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Herke Csongor egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Tremmel Flórián professor emeritus
Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi tanár
Dr. Hengl Melinda adjunktus
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék

  AJKONOA54
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA53
Büntető eljárásjog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
Az ügyészi szak, a vádemelés. A tárgyalás előkészítése. Az előkészítő ülés. Az elsőfokú tárgyalás. A bizonyítás felvétele a tárgyaláson. A perbeszédek és a határozathozatal. A perorvoslati rendszer fő kérdései (jogerő, megalapozatlanság, súlyosítási tilalom, eljárási szabálysértések). A fellebbezés. A másodfokú és a harmadfokú eljárás. Rendkívüli perorvoslatok (perújítás, felülvizsgálat, alkotmányjogi panasz, törvényességi jogorvoslat, jogegységi eljárás, egyszerűsített felülvizsgálat, igazolási kérelem). A különleges és egyéb eljárások.

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: írásbeli beugró (elektronikus írásbeli vizsga: Unipoll teszt) és szóbeli vizsga
Számonkérés: Írásbeli beugró dolgozatot követő szóbeli vizsga, ötös skálán való osztályozás

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A büntetőeljárás bírósági szakának elméleti és gyakorlati vizsgálata.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Herke Csongor: Magyar büntető eljárásjog. Baufirma, Pécs, 2021. 270 o. III-IV. fejezet (121. oldaltól)
Herke Csongor – Fenyvesi Csaba – Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2012. 382 p. az előadáson kijelölt részek

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Herke Csongor egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Fenyvesi Csaba egyetemi tanár
Dr. Hengl Melinda adjunktus
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék

  AJKONOA55
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA53
Büntető eljárásjog 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 7
Létszám / csoport 25

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
A büntetőeljárás fogalma, általános funkciói, szakaszai és formái. A büntetőeljárás történeti rendszerei. Az alapelvek. A nyomozó hatóságok. Az ügyész jogállása a nyomozás során. A nyomozási bíró. A terhelt és a védő jogállása. A büntetőeljárás megindításának feltételei. Az előkészítő eljárás. A nyomozás megindítása. A felderítés általános szabályai. A bizonyítás fogalma és a bizonyítási rendszerek. A bizonyítékok. A tanúvallomás, a szakvélemény a nyomozás során, a tárgyi bizonyítási eszköz és az elektronikus adat. A bizonyítási cselekmények a felderítés során. A terhelt vallomása. A vizsgálatra vonatkozó általános rendelkezések. Az elektronikus kapcsolattartás. A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések (távoltartás, bűnügyi felügyelet, óvadék, letartóztatás) és az egyéb kényszerintézkedések (kutatás, motozás, lefoglalás, zár alá vétel). Az eljárás felfüggesztése és megszüntetése a nyomozás során. Jogorvoslat a nyomozás során.
Az ügyészi szak, a vádemelés. A tárgyalás előkészítése. Az előkészítő ülés. Az elsőfokú tárgyalás. A bizonyítás felvétele a tárgyaláson. A perbeszédek és a határozathozatal. A perorvoslati rendszer fő kérdései (jogerő, megalapozatlanság, súlyosítási tilalom, eljárási szabálysértések). A fellebbezés. A másodfokú és a harmadfokú eljárás. Rendkívüli perorvoslatok (perújítás, felülvizsgálat, alkotmányjogi panasz, törvényességi jogorvoslat, jogegységi eljárás, egyszerűsített felülvizsgálat, igazolási kérelem). A különleges és egyéb eljárások.

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga
Számonkérés: Dolgozat, ötös skálán való osztályozás

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A büntetőeljárás nyomozati és bírósági szakának elméleti és gyakorlati vizsgálata.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Herke Csongor: Büntető eljárásjog. PTE ÁJK, Pécs, 2018. 163 p.
Herke Csongor – Fenyvesi Csaba – Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2012. 382 p. az előadáson kijelölt részek

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Herke Csongor egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Mészáros Pál Emil adjunktus
Dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva (ítélőtáblai bíró, Pécsi Ítélőtábla), óraadó
Dr. Juhász László címzetes egyetemi docens
Dr. Projics Nárcisz tanársegéd
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék

  AJKONOA56
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA43
Polgári jog 2.
Kredit 5
Heti óraszám 4
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A polgári eljárásjog alapfogalmai, eljárás típusai, főbb forrásai 
2. A magyar polgári eljárásjog történetének főbb csomópontjai 
3. Az alapelvek szerepe, osztályozása 
4. A Pp. hatálya, a kérelemre történő eljárás elve, a rendelkezési elv és a perkoncentráció elve 
5. A felek eljárástámogatási kötelezettsége, a felek peranyag-szolgáltatásának elve, a felek igazmondási kötelezettsége és a jóhiszeműség elve 
6. A polgári perben eljáró bíróságok, a bíróság összetétele 
7. Bírák kizárása 
8. Hatáskör 
9. Illetékesség, eljáró bíróságok kijelölése 
10. Perképesség, felek, pertársaság 
11. Beavatkozás és annak menete 
12. Változás a felek személyében 
13. Támogató, ügyész, tolmács és a fordító részvétele a perben 
14. Meghatalmazottak lehetséges köre, kizárt személyek 
15. Meghatalmazás alaki kellékei, terjedelme, korlátozása, megszűnése és az általános meghatalmazás szabályai
16. Kötelező jogi képviselet és az ügygondnok eljárása 
17. A perköltség fogalma 
18. Perköltség előlegezésének és viselésének szabályai, költségmentesség, költségfeljegyzési jog 
19. Illetékmentesség, illetékfeljegyzési jog, mérsékelt illeték, pártfogó ügyvéd 
20. Ideiglenes intézkedés 
21. Egyéb általános szabályok I. (intézkedési és tájékoztatási kötelezettség, nyelvhasználat) 
22. Egyéb általános szabályok II. (beadványok, hiánypótlás, elkülönítés és egyesítés) 
23. Egyéb általános szabályok III. (idézés, kézbesítés) 
24. Egyéb általános szabályok IV. (határidők, mulasztás, igazolás) 
25. Egyéb általános szabályok V. (kifogás, jegyzőkönyv) 
26. Egyéb általános szabályok VI. (iratmegtekintés és pénzbírság) 
27. Az eljárás félbeszakadása és szünetelése 
28. Az eljárás és a végrehajtás felfüggesztése, az EUB, az Alkotmánybíróság és a Kúria eljárásának kezdeményezése 
29. A per megindítása 
30. A keresetlevél hiánypótlás nélküli visszautasítása és az alperes írásbeli ellenkérelme 
31. Perfelvételi iratok, nyilatkozatok, anyagi pervezetés 
32. Perfelvételi szak jellemzői, menete 
33. Az érdemi tárgyalási szak 
34. A perfelvételi és az érdemi tárgyalási szakban alkalmazandó közös szabályok 
35. A bizonyítási eljárás általános szabályai 
36. A tanúbizonyítás 
37. A szakértői bizonyítás 
38. Az okirati bizonyítás, szemle és az előzetes bizonyítás szabályai

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A polgári eljárásjog a szakmai törzsanyag részét képező tantárgy, amelynek a célja a polgári peres és nemperes eljárással kapcsolatos alapvető ismeretek elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
- Nagy Adrienn – Wopera Zsuzsa, Polgári Eljárásjog I., Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2017.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
Legfeljebb 3 hiányzás a megengedett
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Herke Csongor egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Mészáros Pál Emil adjunktus
Dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva (ítélőtáblai bíró, Pécsi Ítélőtábla), óraadó
Dr. Juhász László címzetes egyetemi docens
Dr. Projics Nárcisz tanársegéd
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék

Csütörtök, 13.00 – 14.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA57
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA56
Polgári eljárásjog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 6

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:

A. TÉTELSOR
1. A polgári eljárásjog alapfogalmai, eljárás típusai, főbb forrásai 
2. A magyar polgári eljárásjog történetének főbb csomópontjai 
3. Az alapelvek szerepe, osztályozása 
4. A Pp. hatálya, a kérelemre történő eljárás elve, a rendelkezési elv és a perkoncentráció elve 
5. A felek eljárástámogatási kötelezettsége, a felek peranyag-szolgáltatásának elve, a felek igazmondási kötelezettsége és a jóhiszeműség elve 
6. A polgári perben eljáró bíróságok, a bíróság összetétele 
7. Bírák kizárása 
8. Hatáskör 
9. Illetékesség, eljáró bíróságok kijelölése 
10. Perképesség, felek, pertársaság 
11. Beavatkozás és annak menete 
12. Változás a felek személyében 
13. Támogató, ügyész, tolmács és a fordító részvétele a perben 
14. Meghatalmazottak lehetséges köre, kizárt személyek 
15. Meghatalmazás alaki kellékei, terjedelme, korlátozása, megszűnése és az általános meghatalmazás szabályai
16. Kötelező jogi képviselet és az ügygondnok eljárása 
17. A perköltség fogalma 
18. Perköltség előlegezésének és viselésének szabályai, költségmentesség, költségfeljegyzési jog 
19. Illetékmentesség, illetékfeljegyzési jog, mérsékelt illeték, pártfogó ügyvéd 
20. Ideiglenes intézkedés 
21. Egyéb általános szabályok I. (intézkedési és tájékoztatási kötelezettség, nyelvhasználat) 
22. Egyéb általános szabályok II. (beadványok, hiánypótlás, elkülönítés és egyesítés) 
23. Egyéb általános szabályok III. (idézés, kézbesítés) 
24. Egyéb általános szabályok IV. (határidők, mulasztás, igazolás) 
25. Egyéb általános szabályok V. (kifogás, jegyzőkönyv) 
26. Egyéb általános szabályok VI. (iratmegtekintés és pénzbírság) 
27. Az eljárás félbeszakadása és szünetelése 
28. Az eljárás és a végrehajtás felfüggesztése, az EUB, az Alkotmánybíróság és a Kúria eljárásának kezdeményezése 
29. A per megindítása 
30. A keresetlevél hiánypótlás nélküli visszautasítása és az alperes írásbeli ellenkérelme 
31. Perfelvételi iratok, nyilatkozatok, anyagi pervezetés 
32. Perfelvételi szak jellemzői, menete 
33. Az érdemi tárgyalási szak 
34. A perfelvételi és az érdemi tárgyalási szakban alkalmazandó közös szabályok 
35. A bizonyítási eljárás általános szabályai 
36. A tanúbizonyítás 
37. A szakértői bizonyítás 
38. Az okirati bizonyítás, szemle és az előzetes bizonyítás szabályai 

B. TÉTELSOR

1. A bírósági határozatok fogalma, osztályozása, meghozatala és közlése 
2. Az ítélet, felépítése, teljessége, az érdemi döntés korlátai 
3. A határozatok joghatásai, kijavítás, kiegészítés, kiigazítás
4. A perorvoslat fogalma, elemei, rendszere 
5. Fellebbezés tárgya, tartalma, határideje, fellebbezésre jogosultak, elbírálás előkészítése 
6. Fellebbezés elbírálása, másodfokú bíróság határozatai 
7. Perújítás 
8. Felülvizsgálat tárgyai, felülvizsgálati kérelem benyújtására jogosultak, kérelem alapjai, kizártsága, kivételes engedélyezése 
9. Felülvizsgálati eljárás általános rendelkezései, felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának szabályai, felülvizsgálati eljárásban hozott határozatok 
10. Az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárás
11. Személyi állapotot érintő perek közös eljárási szabályai 
12. Gondnokság alá helyezési per határozat hozatalig 
13. Határozat a gondnokság alá helyezésről, Gondnokság alá helyezés módosítása, megszüntetése, felülvizsgálata, valamint az előzetes jognyilatkozat felülvizsgálata iránti per 
14. Házassági perek 
15. A származási perek fogalma, peres felek, illetékesség, apaság megállapítása, az apaság vélelmének megdöntése, anyaság megállapítása iránt indított per. Apaság vélelmének megdöntése nemperes eljárásban. 
16. További speciális eljárási szabályok a származási perekben
17. Szülői felügyelettel kapcsolatos perek kategóriája, közös szabályok 
18. Szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, gyermek harmadik személynél történő elhelyezése, szülői felügyeleti jog megszüntetése és visszaállítása iránt indított per 
19. Az örökbefogadás felbontása iránt indított per és a kiskorú gyermek tartása iránt indított per 
20. Pp.-ben szabályozott személyiségi jogok érvényesítése iránt indított perek 
21. A képmáshoz és hangfelvételhez való jogközösséghez tartozással összefüggő személyiségi jog érvényesítése iránti per 
22. Munkaügyi perek 
23. Végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti per, foglalás tűrése, követelés behajtása, végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás engedélyezése iránti per és a végrehajtási igényper 
24. Közigazgatási perek I. (története, ált. szabályai) 
25. Közigazgatási perek II. (felek, kereset, védirat) 
26. Közigazgatási perek III. (jogvita elbírálása, jogorvoslat) 
27. A jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránt indított per 
28. Kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos perek és a közérdekből indított per 
29. A társult per

C. TÉTELSOR

1. A nemperes eljárásokról általában 
2. Fizetési meghagyásos eljárás I. (fizetési meghagyásos eljárásról általában, fizetési meghagyás kibocsátásának esetei, közjegyző eljárása, felek) 
3. Fizetési meghagyásos eljárás II. (beadványok, fizetési meghagyás kibocsátása) 
4. Fizetési meghagyásos eljárás III. (fizetési meghagyás kézbesítése, ellentmondás és egyéb jognyilatkozatok, eljárás megszüntetése, fizetési meghagyás jogerőre emelkedése) 
5. Fizetési meghagyásos eljárás IV. (eljárás perré alakulása, egyéb ált. szabályok, egyéb jogorvoslatok, eljárás költségei) 
6. Hagyatéki eljárás I. (ált. szabályok, hagyaték átadása, végzések közlése) 
7. Hagyatéki eljárás II. (eljárás megindulása) 
8. Hagyatéki eljárás III. (tárgyalás, jogorvoslatok) 
9. Hagyatéki eljárás IV. (különleges eljárások) 
10. Közjegyzői okiratok 
11. Egyéb közjegyzői nemperes eljárások (előzetes bizonyítás, igazságügyi szakértő kirendelése közjegyzői eljárásban és a közjegyző előtti egyezségi eljárás) 
12. Cégeljárás I. (Ctv. alapvető rendelkezései, alapfogalmak, törvényességi felügyeleti eljárás) 
13. Cégeljárás II. (cégbejegyzési, változásbejegyzési és kényszertörlési eljárás) 
14. Civil szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárás 
15. Csődeljárás I. (Általános fogalmak, személyi hatály, hatáskör, illetékesség)
16. Csődeljárás II. (A csődeljárás szabályai)
17. Felszámolási eljárás I. (eljárás kezdeményezése, fizetésképtelenség megállapítása, felszámolás elrendelése, elrendelés közzététele, joghatásai, felszámoló kirendelése, felmentése, feladata, jogai és kötelezettségei) 
18. Felszámolási eljárás II. (eljárás menete, befejezése és az adós korábbi fedezetlevonó ügyleteinek megtámadása) 
19. Végelszámolás
20. A végrehajtási eljárás I. (ált. szabályai, alapelvei és foganatosítása) 
21. A végrehajtási eljárás II. (végrehajtás elrendelése, végrehajtható okiratok 
22. Végrehajtási eljárás III. (különleges végrehajtási eljárások, jogorvoslatok) 
23. Választottbírósági eljárás I. (választottbíráskodásról általában, választottbírák)
24. Választottbírósági eljárás II. (eljárás menete) 
25. Mediációs eljárás
26. Európai polgári eljárásjog I. (Brüsszel Ia. rendelet)
27. Európai polgári eljárásjog II. (Brüsszel IIa. rendelet és Bizonyításfelvételi rendelet)
28. Európai polgári eljárásjog III. (Tartási rendelet és Öröklési rendelet)
29. Európai polgári eljárásjog IV. (Az európai fizetési meghagyásos eljárás és Fizetésképtelenségi rendelet)
30. Európai polgári eljárásjog V. (Kis értékű követelésekről szóló rendelet, Nem vitatott követelésekről szóló rendelet és Kézbesítési rendelet

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A polgári eljárásjog a szakmai törzsanyagba tartozó szigorlati tantárgy. A polgári per fejlődéstörténetének és alapelveinek bemutatása után részletesen foglalkozik a polgári peres eljárás alanyaival? a bírósággal, a felekkel és képviselőikkel, a per egyéb résztvevőivel, valamint a peres és nemperes eljárás általános szabályaival. Bemutatja az elsőfokú eljárás alapintézményeit (kereset, tárgyalás, bizonyítás, határozatok és jogerő) és a perorvoslati rendszert (fellebbezés, felülvizsgálat, perújítás). Áttekinti a különleges pereket, valamint a legfontosabb nemperes eljárásokat. A tételes jogi szabályok mellett a polgári perrel mint társadalmi jelenséggel is foglalkozik.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

Nemzeti Jogszabályok:
- A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény
- az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
- a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény
- a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (egyes részei)
- a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (egyes részei)
- a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény
- a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény
- a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény
- a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (egyes részei)
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetk működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (egyes részei)
- a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (egyes részei)
- a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény
- a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény

Európai Uniós jogforrások:
- Európai Unióról szóló szerződés 
- Európai Unió működéséről szóló szerződés
- Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról
- A Tanács 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
- Az Európai Parlament és a Tanács 1393/2007/EK rendelete a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről
- A Tanács 1206/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről
- Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról
- Az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről
- Az Európai Parlament és a Tanács 2015/848 Rendelete a fizetésképtelenségi eljárásról
- Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006EK Rendelet az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról
- Az Európai Parlament és Tanács 650/2012/ EU Rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről
- A Tanács 4/2009/EK Rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről

Kötelező irodalom:

- Nagy Adrienn – Wopera Zsuzsa, Polgári Eljárásjog I., Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2017
- Nagy Adrienn – Wopera Zsuzsa, Polgári Eljárásjog II., Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2018
- Mészáros Pál – Antók Éva, Nemperes Eljárások, Manager Praxis Kiadó, Pécs, 2019.
- Mészáros Pál – Projics Nárcisz: Európai Polgári Eljárásjog, Elektronikus jegyzet, Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2021.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
Legfeljebb 3 hiányzás a megengedett
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mészáros Pál Emil adjunktus
Dr. Projics Nárcisz tanársegéd
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék

Dr. Mészáros Pál Emil
AJKONOA58-1 Kedd, 13.00 – 14.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem
AJKONOA58-2 Kedd, 14.40 – 16.10 / Faluhelyi Ferenc előadóterem
AJKONOA58-3 Szerda, 14.40 – 16.10 / Irk Albert előadóterem

Dr. Projics Nárcisz
AJKONOA58-4 Kedd, 13.00 – 14.30 / 103.
AJKONOA58-5 Kedd, 14.40 – 16.10 / 103.
AJKONOA58-6 Szerda, 14.40 – 16.10 / 011.

Dr. Mészáros Pál Emil, Dr. Projics Nárcisz
AJKONOA58-7 Csütörtök, 11.20 – 12.50 / Faluhelyi Ferenc előadóterem

  AJKONOA58
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA56
Polgári eljárásjog 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 6
Létszám / csoport 20

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Bevezetés a polgári eljárásjogba
2. Az alapelvek érvényesülése a gyakorlatban
3. Az igazságszolgáltatás szervezete
4. A bírósági ügyvitel alapvető szabályai
5. A hatásköri és illetékességi szabályok vizsgálata
6. A peres felek és az eljárás egyéb alanyai
7. A perbeli képviselet, a perköltség és az eljárási cselekmények
8. Kereset és perindítás, keresetlevél szerkesztése
9. A tárgyalás (tárgyaláslátogatás)
10. A bizonyítás I. - jogszabályi háttér
11. A bizonyítás II. - gyakorlati kérdések
12. A határozatok I. - határozatszerkesztés
13. A határozatok II. és a jogerő

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga, A hallgató egész szemeszterben nyújtott aktivitását illetve a kapott feladatok elvégzésének eredményeiből áll össze a tantárgy értékelése az oktató részéről.

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A tematika igazodik a Polgári eljárásjog című előadásokhoz. Célja, hogy az előadáson elhangzott ismereteket gyakorlati példákkal szemléltetve elmélyítse - segítve ezzel az alaposabb megismerést és megértést.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

Nagy Adrienn - Wopera Zsuzsa: Polgári Eljárásjog I.,Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2017.
Nagy Adrienn - Wopera Zsuzsa: Polgári Eljárásjog II.,Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2018.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet egyetemi tanár
Dr. Kis Kelemen Bence adjunktus
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

Kedd, 13.00 – 14.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA59
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 4

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A nemzetközi jog sajátosságai
2. A nemzetközi kapcsolatok mint a nemzetközi jog tárgya
3. A nemzetközi jog története
4. A nemzetközi jog jogi jellege, a nemzetközi jogrend. 
5. A nemzetközi közösség és a nemzetközi jog alanyai
6. A nemzetközi jog alkalmazása. 
7. A nemzetközi jog és a belső jog viszonya.
8. Az EU-jog és a nemzetközi jog viszonya.
9. A nemzetközi jogalkotás és a nemzetközi jog forrásai
10. Nemzetközi szerződések joga 
11. Az általános nemzetközi jog
12. A nemzetközi felelősség rendszere
13. A viták békés rendezése. A diplomáciai vitarendezés
14. Az erőszak tilalma

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga
Az osztályzat kialakításának módja: 
A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus feladata a nemzetközi jog alapvető sajátosságainak, rendszerének, alanyainak áttekintése, a nemzetközi jog jogforrási rendszerének és egyes meghatározó elveinek tárgyalása. A kurzus célja, hogy az azt teljesítő hallgatók megismerjék a nemzetközi jog sajátos közjogi rendszerét és alkalmazásának általános szabályait.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Bruhács János: Nemzetközi Jog I. (Dialóg-Campus, 2008 vagy későbbi utánnyomás)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet egyetemi tanár
Dr. Kis Kelemen Bence adjunktus
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

  AJKONOA60
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA59
Nemzetközi jog 1.
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az állam terület. Különleges státuszú területek.
2. A nemzetközi folyók joga
3. Nemzetközi környezetvédelmi jog
4. Tengerjog
5. Nemzetközi légijog és világűrjog
6. A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga
7. Állampolgárság, honosság, hontalanság a nemzetközi jogban
8. A külföldiek jogi helyzete. A menekültjog.
9. Az emberi jogok nemzetközi rendszere
10. A nemzetközi kisebbségi jog
11. A humanitárius nemzetközi jog. 
12. Delicta iuris gentium. 
13. Nemzetközi szervezetek. Az ENSZ. 
14. A nemzetközi béke és biztonság fenntartása.
15. A Nemzetközi Bíróság

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: szigorlat
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus feladata a nemzetközi jog egyes területeire vonatkozó legfontosabb szabályok és a kapcsolódó nemzetközi szervezetek tárgyalása. A kurzus célja, hogy az azt teljesítő hallgatók képesek legyenek átlátni, értelmezni - és a jövőben alkalmazni - a nemzetközi jog szabályait.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Bruhács János: Nemzetközi Jog II. (Dialóg-Campus, 2010 vagy későbbi utánnyomás)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Horváth Zsuzsanna címzetes egyetemi tanár
Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi tanár
Dr. Pánovics Attila adjunktus
Dr. Kis Kelemen Bence adjunktus
Dr. Szijártó István tanársegéd
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

  AJKONOA61
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 5
Heti óraszám 4
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Gazdasági és politikai integráció, integrációs szervezetek, fogalmak. Az Európai Közösségek/Unió létrejötte, céljai.
2. Az alapító szerződések és módosításaik. A Lisszaboni Szerződés. Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés jellemzői.
3. Az EU közjogi berendezkedésének sajátosságai, a hatalmi ágak megoszlása, az intézményi egyensúly elve. A hatáskör-átruházás és a korlátozott hatalom elvei.
4. Az EU és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás, az EU hatáskörének típusai. A lojális együttműködés. A szubszidiaritás és az arányosság alapelvei.
5. Az EU intézményrendszere, az egyes intézmények felépítése, funkciója, hatásköre. Az Európai Parlament.
6. Az Európai Tanács, az Európai Unió Tanácsa. A COREPER.
7. Az Európai Bizottság.
8. Az Európai Unió Bírósága. Az EUB előtti eljárások.
9. Az EU egyéb szervei. Az EU költségvetése.
10. Az Európai Unió jogforrásainak rendszere, az elsődleges jogforrások jellemzői. Az EU által kötött nemzetközi szerződések.
11. Az Európai Unió másodlagos jogforrásainak jellemzői.
12. Jogalkotási eljárások. A jogalap szerepe a jogalkotásban.
13. Az uniós jog általános alapelvei.
14. Az uniós jog speciális alapelvei.
 
Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus célja az európai gazdasági és politikai integráció során létrejött szervezetek, elsősorban az Európai Unió integrációs céljainak, sajátos közjogi berendezkedésének, működési elveinek, az Unió és a tagállamok viszonyának, az EU intézményrendszerének, a döntéshozatali mechanizmus sajátosságainak bemutatása. A kurzus célja továbbá az EU jogrendszerének elemzése, az egyes jogforrások sajátosságainak bemutatása. Mindezen ismeretek Magyarország uniós tagállami státusza okán a jogász szakma gyakorlásában elengedhetetlenek.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kötelező irodalom:
- Osztovits András (szerk.): EU-jog (2. kiadás) HVG-ORAC kiadó, Budapest 2015 (megjelölt részek)
- Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (HL  2010/C 83/1)

Ajánlott irodalom:
- Mohay Ágoston – Szalayné Sándor Erzsébet (szerk.): Az Európai Unió joga (harmadik kiadás), Dialóg-Campus, 2015
- Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió joga (negyedik, átdolgozott kiadás), Wolters Kluwer, Budapest, 2016
- Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban - a Brexit után, HVG-ORAC Kiadó, Budapest 2020

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Horváth Zsuzsanna címzetes egyetemi tanár
Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi tanár
Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens
Dr. Pánovics Attila adjunktus
Dr. Kis Kelemen Bence adjunktus
Dr. Szijártó István tanársegéd
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

Hétfő, 11.20 – 12.50 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA62
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA61
Európai jog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 6

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az uniós jog végrehajtása: a Bizottság és a tagállamok feladatai
2. Alapjogvédelem az Európai Unióban
3. Az EU alapértékei és azok védelme 
4. Egyenlő bánásmód és diszkriminációtilalom az EU jogában
5. Az uniós polgárság
6. A belső piac szabályozása, az alapszabadságok rendszere
7. Az áruforgalom szabadsága
8. A személyek szabad mozgása. A munkavállalás és a letelepedés szabadsága
9. A szolgáltatások szabad áramlása
10. A tőke- és fizetési műveletek szabad áramlása
11. Az EU agrárpolitikája és joga
12. Az EU környezetjogi szabályozása
13. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
14.    Az EU külső tevékenysége, különös tekintettel a közös kül- és biztonságpolitikára

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus célja az Európai Unió egyes jogterületeket érintő szabályozásának rendszerezett elemzése. Az uniós szinten megszülető jogi normák sajátos elvei, végrehajtásuk szabályai és gyakorlata, az egységes gazdasági térség alapszabadságai, az uniós polgárság és az alapjogok, valamint egyes kiválasztott szakpolitikák (beleértve a közös kül- és biztonságpolitikát és a szabadság, biztonság és jog térségét) szükségszerű elemei a jogászképzésnek Magyarországon. A kurzus segítségével elsajátított tudás a jogászi hivatás minden szférája számára gyakorlati relevanciával bír.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kötelező irodalom:
Horváth Zsuzsanna, Mohay Ágoston, Pánovics Attila, Szalayné Sándor Erzsébet: Európai közjog 2. PTE ÁJK, 2016 (Elérhető a NEPTUN Meet Streeten.)

Ajánlott irodalom:
- Osztovits András (szerk.): EU-jog (2. kiadás) HVG-ORAC kiadó, Budapest 2015 (releváns részek)
- Mohay Ágoston – Szalayné Sándor Erzsébet (szerk.): Az Európai Unió joga (harmadik kiadás), Dialóg-Campus, 2015
- Kende Tamás (szerk): Bevezetés az Európai Unió politikáiba (átdolgozott kiadás), Wolters Kluwer, Budapest, 2015

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Maczonkai Mihály egyetemi docens
Dr. Pánovics Attila adjunktus
Dr. Kis Kelemen Bence adjunktus
Dr. Szijártó István tanársegéd
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

Dr. Mohay Ágoston Csanád
AJKONOA63-1 Kedd, 11.20 – 12.50 / 103.

Dr. Maczonkai Mihály
AJKONOA63-2 Kedd, 8.00 – 9.30 / Irk Albert előadóterem

Dr. Pánovics Attila
AJKONOA63-3 Kedd, 8.00 – 9.30 / Faluhelyi Ferenc előadóterem
AJKONOA63-4 Kedd, 9.40 – 11.10 / Faluhelyi Ferenc előadóterem

Dr. Kis Kelemen Bence
AJKONOA63-5 Kedd, 8.00 – 9.30 / 103.
AJKONOA63-6 Kedd, 9.40 – 11.10 / 103.

Dr. Szijártó István
AJKONOA63-7 Kedd, 9.40 – 11.10 / Irk Albert előadóterem
AJKONOA63-8 Kedd, 11.20 – 12.50 / Irk Albert előadóterem

  AJKONOA63
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA61
Európai jog 1.
Kredit 1
Heti óraszám 2
Szemeszter 6
Létszám / csoport 25

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Intézményközi jogviták az Európai Unió Bírósága előtt
2. Az előzetes döntéshozatal a bírósági gyakorlatban
3. A kötelezettségszegési eljárások gyakorlata
4. Párbeszéd vagy konfliktus? Az EUB és a nemzeti alkotmánybíróságok viszonya
5. Az uniós polgárok és hozzátartozóik jogai az EUB gyakorlatában
6. A belső piac esetjogi vívmányai: áruk szabad mozgása
7. A belső piac esetjogi vívmányai: személyek szabad mozgása
8. A belső piac esetjogi vívmányai: szolgáltatások és tőke szabad mozgása
9. Uniós alapjogok a bírói gyakorlatban
10. A legális migráció joggyakorlata
11. Az uniós menekültügy joggyakorlata
12. Az uniós büntetőügyi együttműködés gyakorlati aspektusai
13. Az EUB hatáskörei a KKBP vonatkozásában

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: beszámoló
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus célja az Európai Unió joga gyakorlati oldalának megismertetése a joghallgatókkal, döntően az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata alapján. A tárgyalandó esetjogi vívmányok az Európai jog 1. és az Európai jog 2. kurzusok anyagára egyaránt építenek.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Glavanits Judit (szerk.): Az Európai Unió belső piaca – jogesetek az alapszabadságok és a versenyjog köréből. Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr 2021
Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban - a Brexit után. HVG-ORAC Kiadó, Budapest 2020

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Kecskés László professor emeritus
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Polgári Jogi Tanszék

  AJKONOA64
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA43
Polgári jog 2.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A nemzetközi kollíziós magánjog fogalma és funkciója. A nemzetközi kollíziós magánjog tárgya: a nemzetközi magánjogi tényállás. A nemzetközi kollíziós magánjog szabályozási módszere: a közvetett ( utaló ) módszer.
2. A nemzetközi kollíziós magánjog rendszere és forrásai, a kódex hatálya. A nemzetközi magánjog kapcsolata a jogrendszer egyes egyéb területeihez. Eljárási jogi kérdések: a joghatóság fajtái, az eljárás, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása. A polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés jogforrási alapjai az Európai Unióban
3. A nemzetközi kollíziós magánjog kialakulásának feltételei. Az antik jogok és a kora középkori jogfejlődés. A statútum elmélet kialakulása, fejlődése és meghaladása. Savigny nemzetközi magánjogi munkássága
4. A nemzetközi magánjog fejlődése az amerikai jogrendszerben a XIX. század végétől napjainkig. A nemzetközi magánjog fejlődése Európában a XX. században. A magyar nemzetközi magánjog tudományának fejlődése.
5. A kollíziós szabály fogalma, fajai a kollízió jellege szerint. A nemzetközi kollíziós szabály fogalma, fajai az utalás parancsának terjedelme szerint. A kollíziós szabály szerkezete.
6. A kapcsoló szabály, főbb kapcsolóelvek. A minősítés és az előkérdés. Vissza-és továbbutalás ( renvoi ). Csalárd kapcsolás.
7. A joghatóság és az alkalmazandó jog. A viszonosság jelentősége a külföldi jog alkalmazásánál. A külföldi jog tartalmának megállapítása. A külföldi jog alkalmazásának mellőzése - a közrend, imperatív szabályok és a közrendi záradék. A külföldi jog alkalmazásának mellőzése - a kisegítő jog.
8. A személyek jogállása a nemzetközi kollíziós magánjogban.
9. A dologi jog szabályai a magyar nemzetközi kollíziós magánjogban. A szellemi alkotásokra vonatkozó szabályok a nemzetközi kollíziós magánjogban.
10. A szerződésekre alkalmazandó jog – jogválasztás. A jogválasztás hiányában alkalmazandó jog
11. A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog a nemzetközi kollíziós magánjogban.
12. Az öröklési jog szabályai a magyar nemzetközi kollíziós magánjogban. A családi jogviszonyok szabályai a magyar nemzetközi kollíziós magánjogban. A munkajogviszonyok szabályai a nemzetközi kollíziós magánjogban.
13. A Bécsi Vételi Egyezmény. Az UNIDROIT kodifikációs tevékenysége 

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Nemzetközi magánjog ismeretanyagának elsajátítása.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kötelező irodalom:
Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. 7. kiadás, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2012
Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben. HVG-ORAC, Budapest, 2009. XII. fejezet. (vagy Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben. Történeti Vázlat. Dialóg – Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2004. XII. fejezet)
Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció.Alapok. ötödik kiadás, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2020.

Jogszabályok:
A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény
A Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint az ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról
Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II.” )
Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I.”)

Ajánlott irodalom:
Burián László - Czigler Dezső Tamás - Vörös Imre - Kecskés László: Európai és magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Krim Bt, Budapest, 2010.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mohai Máté István egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Nochta Tibor egyetemi tanár
Dr. Kecskés László professor emeritus
Dr. Bércesi Zoltán ügyész, c. egyetemi docens
Polgári Jogi Tanszék

Csütörtök, 13.00 – 14.30 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA65
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA64
Nemzetközi magánjog
AJKONOA62
Európai jog 2.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az Európai Közösség intézményi alapjainak kialakulása és fejlődése. Az EGK szerveződése.  A Római Szerződés. Válságok és reformok, az Egységes Európai Okmány. 
2. A Maastrichti Európai Uniós Szerződés. Az Amszterdami Szerződés. A Nizzai Szerződés. A Lisszaboni Szerződés. 
3. Az Európai Közösség jogáról. A nemzetközi jog és EK-jog kapcsolata. Az EK-jogforrási rendszere. 
4. Az Európai Bíróság szervezete és működése.  Az Európai Bíróság jogfejlesztő és jogértelmező tevékenysége. 
5. A „Szerződések” közvetlen hatálya.  A rendeletek, határozatok, irányelvek közvetlen hatálya. 
6. Az EK-jog elsődlegessége. Az értelmezési kötelezettség doktrínája és a „záróhatás”. 
7. A jogalkotási hatáskörök megoszlása az EK és a tagállamok között.  A párhuzamos jogalkotási hatáskörök kizárólagossá tétele a Közösség által. 
8. Az „elsődlegességi” és „elsőbbségi” problémák differenciálódása Európai Bíróság gyakorlatában. A pre-emption elméletek. 
9. A jogharmonizáció fogalma, eszközei. A jogharmonizációs kötelezettség alapja és tartalma. A „Cassis de Dijon”, a kölcsönös elismerés. Az Egységes Európai Okmány hatása a jogharmonizációra. 
10. A tagállamok jogharmonizációs kötelezettségszegései. A 169-es levéltől a Francovich jelenségig. A Post-Francovich jelenség. 
11. Az EK új jogharmonizációs filozófiája: a szubszidiaritás.  A szubszidiaritás a jogharmonizáció elméletében. 
12. Az EK-magyar kapcsolatok alakulása. A csatlakozási tárgyalások által meghatározott magyar jogharmonizáció.  A magyar jogharmonizáció a csatlakozási tárgyalások után. EU orientációjú magyar alkotmányjog fejlődés. 
13. Az Európai Bíróság sportjogi ítélkezése. Az európai szerződési jog fejlődése.
14. A jogharmonizáció módszertana

Félévközi ellenőrzés: írásbeli szorgalmi vizsga
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az Európai Unió jogának megismertetése, továbbá a jogharmonizáció közösségi szintű, illetve a magyar jogban megvalósuló feladatainak ismertetése. 

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tananyag:

Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. Alapok HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2020. 
Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben. HVG-ORAC, Budapest, 2009. XII. fejezet. (vagy Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben. Történeti Vázlat. Dialóg – Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2004. XII. fejezet)
Jogszabályok:
Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Mészáros Gábor adjunktus
Dr. Vörös Eszter adjunktus
Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék

Csütörtök, 11.20 – 12.50 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA66
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA13
Jog- és állambölcselet 2.
AJKONOA60
Nemzetközi jog 2.
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Az emberi jogok eredete, jelentősége a 20. és 21. században, a kurzus bemutatása, az összehasonlító jogi jelleg fontossága.
2. Jogkorlátozási, arányossági tesztek, a jogvédelem intézményes garanciái.
3. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának eljárása. Egyéni jogérvényesítés az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt.
4. Az emberi méltóság koncepciójának összehasonlító elemzése. Kínzás, megalázó, embertelen bánásmód tilalma.
5. Az élethez való jog és az ebből levezetett jogok érvényesülése. Halálbüntetés tilalma
6. A tisztességes eljáráshoz való jog elméleti és gyakorlati kérdései, összehasonlítójogi implikációi.
7. A hátrányos megkülönböztetés tilalma és az egyenlőségi jogok.
8. A magánélet tiszteletben tartásához való jog védelmi keretei. Az egyén szabadsághoz és biztonsághoz való joga.
9. Gondalat és kifejezés szabadsága, vallásszabadság.
10. Egyesülés, gyülekezés szabadsága, korlátozások a pártalapítással kapcsolatban – A militáns demokrácia koncepciója.
11. A véleményszabadság értelmezési keretei. A véleményszabadság korlátozásának európai és amerikai modellje.
12. Szociális jogok.
13. Emberi jogok érvényesülése a globális kihívások és a különleges jogrend keretei között.

Félévközi ellenőrzés: 
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
Az emberi jogok és alapvető jogok értelmezési kereteinek vizsgálata nemzetközi jogérvényesítési fórumok és állami felsőbíróságok gyakorlatában.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Tankönyv:
Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Osiris, Budapest 2008.
Mészáros Gábor: Összehasonlító emberi jogok - egyetemi jegyzet/tankönyv – 2024.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Szőke Gergely László adjunktus, tanszékvezető
Dr. Hohmann Balázs adjunktus
Technológiai Jogi és Energiajogi Tanszék

  AJKONOA67
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 4
Heti óraszám 2
Szemeszter 5

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1) A technológiai fejlődés hatása a jogrendszerre
2) Az infokommunikációs jog fogalma, tárgya és területei. Alapfogalmak az infokommunikációs jog köréből
3) Az infrastruktúra-szabályozás alapjai – hírközlési jogi alapismeretek
4) Az infrastruktúra-szabályozás alapjai – a domain nevek szabályozása
5) Adatjogi szabályok I. – Az adatjogi szabályok rendszere. Az adatvédelem kialakulása
6) Adatjogi szabályok II. – A személyes adatok védelme
7) Adatjogi szabályok III. – Az adatkormányzás és adathasznosítás alapvető elvei. A közadatok újrahasznosítása
8) Az algoritmusalapú döntéshozatal és a mesterséges intelligencia jogi kérdései
9) A digitális tartalmak szerzői jogi védelme
10) A szoftverek és adatbázisok jogi védelme
11) A szolgáltatók, platformok és közösségi oldalak jogi helyzete
12) Az elektronikus kereskedelem és digitális szolgáltatások alapvető szabályai
13) Hitelesség és azonosítás elektronikus környezetben (elektronikus aláírás és más megoldások)

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Szőke Gergely László adjunktus, tanszékvezető
Dr. Hohmann Balázs adjunktus
Technológiai Jogi és Energiajogi Tanszék

Szerda, 11.20 – 12.50 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA68
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 6

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1) Médiarendszer a 21. században, a médiaszabályozás rendszere és alapfogalmai
2) A médiaszabályozás alapjogi háttere I. (véleményszabadság, sajtószabadság)
3) A médiaszabályozás alapjogi háttere II. (információszabadság)
4) A közösségi oldalak médiajogi megítélése
5) Az újságíró jogállása – gyakorlati szempontok
6) Médiafelügyelet: Az NMHH szerepe, a piacra lépés szabályozása
7) Személyiségvédelem a médiában
8) A gyűlöletbeszéd szabályozása
9) Gyermekvédelmi szabályok a médiajogban
10) A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye
11) A kulturális sokszínűség követelménye; a médiakoncentráció korlátozása
12) Reklámszabályozás
13) A közszolgálati műsorszolgáltatás intézményrendszere

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga és írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Pánovics Attila adjunktus
Dr. Horváth Zsuzsanna címzetes egyetemi tanár
Nemzetközi- és Európajogi Tanszék

Csütörtök, 8.00 – 9.30 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA69
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA60 Nemzetközi jog 2.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. Környezetjogi alapfogalmak
2. A környezetvédelmi szabályozás története
3. A környezetvédelmi szabályozás módszerei
4. Környezetjogi alapelvek
5. Környezethez való jog – környezeti jogok
6. Az Alaptörvény környezeti rendelkezései
7. A környezetvédelem állami intézményrendszere
8. Komplex környezetvédelmi hatósági eljárások
9. Gazdasági eszközök és önszabályozás
10. Környezeti felelősség
11. A környezetvédelem polgári jogi vonatkozásai
12. Környezeti büntetőjog
13. Társadalmi részvétel környezeti ügyekben

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A környezetvédelmi szabályozás céljainak, történetének, módszereinek, alapelveinek és alapvető intézményeinek a megismertetése, valamint a jogi eszközök szerepének áttekintése a napjainkban egyre súlyosabb környezeti problémák kezelésében.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája

Bándi Gyula (szerk.): Környezetjog (Harmadik, bővített kiadás), Szent István Társulat, Budapest, 2022
(https://szitkonyvek.hu/termek/3050)

Ajánlott irodalom:

Fodor László: Környezetjog (Második, javított kiadás), Debrecen, 2015
(http://real.mtak.hu/26713/1/Jegyzet_Kornyjog_2015_jav_kiadoi_vegleges.pdf)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Kőhalmi László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Varga-Koritár György c.egyetemi docens, megyei főügyész, óraadó
Dr. Tóth Dávid adjunktus
Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

  AJKONOA70
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA36
Büntetőjog 2.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 7

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A büntetés-végrehajtási jog története
2. A pönológia elméleti alapjai
3. A büntetés-végrehajtási rendszer
4. A büntetés-végrehajtás általános szabályai
5. A bíróság és az ügyészség feladata a végrehajtásban
6. A szabadságvesztés végrehajtása
7. A munkáltatás
8. Az elzárás végrehajtása. A közérdekű munka végrehajtása
9. A foglalkozástól eltiltás végrehajtása. A járművezetéstől eltiltás végrehajtása. Kitiltás. A sportrendezvények látogatásától eltiltás. kiutasítás. Közügyektől eltiltás. 
10. Az intézkedések végrehajtása
11. Egyes kényszerintézkedések végrehajtása (a letartóztatás végrehajtása, az őrizet, az előzetes kényszergyógykezelés, a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtása)    
12. Európai és nemzetközi irányok a büntetés-végrehajtásban
13. A pönológia jövője

Félévközi ellenőrzés: -
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A büntetés-végrehajtás jogszabályi hátterének és jogalkalmazásának bemutatása, valamint a gyakorlatorientált képzési célok megvalósítása érdekében a büntetés-végrehajtási szervezet működésének megismertetése a hallgatókkal.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Kőhalmi László: Bevezetés a magyar büntetés-végrehajtási jogba. Pécs, 2022 (megjelenés alatt)

ajánlott irodalom:
Belovics Ervin – Bory Noémi – Vókó György: Büntetés-végrehajtási jog. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2021.

jogszabályok:
- A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. tv
- A szabadságvesztés, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII.19.) IM rendelet

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint
Megjegyzés: -

Dr. Berke Gyula egyetemi docens, tanszékvezető
Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék

Kedd, 13.00 – 14.30 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA71
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A társadalombiztosítás és a társadalombiztosítási jog fogalma.
2. A társadalombiztosítás történeti fejlődésének vázlata.
3. A társadalombiztosítási jogviszony elméleti alapkérdései
4. A kedvezményezettek köre I.
5. A kedvezményezettek köre II.; a foglalkoztató jogállása
6. A társadalombiztosítás igazgatása, a társadalombiztosítási szerv
7. Az ellátások elméleti alapkérdései
8. Az egészségbiztosítás ellátásai I.
9. Az egészségbiztosítás ellátásai II.
10. A nyugdíjbiztosítás ellátásai.
11. A járulékfizetés rendszere.
12. Igényérvényesítés, felelősségi szabályok.
13. A szociális biztonsági rendszerek koordinációja az Európai Unióban

Félévközi ellenőrzés:Zárthelyi dolgozat; a jó és jeles eredménnyel teljesítők mentesülnek a kollokviumi kötelezettség alól (a dolgozat által érintett tananyag tekintetében)
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgató sajátítsa el a társadalombiztosítási jog alapvető intézményeit, szerezzen részletes ismereteket a kedvezményezettek körére, valamint a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás ellátásaira vonatkozóan.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Czúcz Ottó (szerk.) Szociális jog I-II. Unió Kiadó, Budapest, é.n.
Bankó Z. – Berke Gy. – Kajtár E.: Bevezetés a társadalombiztosítási jogba. Justis Kiadó, Pécs, 2007.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Herke-Fábos Barbara Katalin adjunktus
Dudás Attiláné dr. Korinek Beáta Zsófia adjunktus
Polgári Jogi Tanszék Családjogi és Szociális Jogi Csoport

Csütörtök, 9.40 – 11.10 / Óriás Nándor előadóterem

  AJKONOA72
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA42
Polgári jog 1.
Kredit 2
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1. A gyermek- és családvédelem rendszere, kapcsolódási pontjai más jogterületekkel. 
2. Szociális jogi alapelvek és a Szociális Karta. 
3. A diszfunkcionálisan működő család.
4. A szociális igazgatás alapjai. A szociális ellátórendszer és a pénzbeli és természetben nyújtott ellátási formák. 
5. Szociális szolgáltatások: alapszolgáltatások és szakosított ellátási formák. 
6. Gyermeki jogok és szabályozásuk a hazai és nemzetközi jogforrásokban. A gyermeki jogok védelme és garanciái. 
7. A gyermekvédelem rendszere. A pénzbeli- és természetbeni ellátások. 
8. A gyermekjóléti alap- és gyermekvédelmi szakellátások. 
9. Hatósági intézkedések. 
10. A gyermek érdeke az őt érintő hatósági és peres eljárásokban. 
11. Mediáció szerepe a gyermek- és családvédelemben. 
12. Gyámság. 
13. Gyermekbántalmazás.  
14. A fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek, valamint a megváltozott munkaképességű felnőttek segítése.  

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
A számonkérés módja: írásbeli dolgozat
az előadások legalább 60%-án történő részvétel és a kurzushoz kapcsolódó feladatok határidőben történő teljesítése

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A kurzus elvégzését követően a hallgatók képesek lesznek a jelenléti oktatás során szerzett ismeretek felhasználásával és a digitális tanulástámogatás segítségével az ágazati jogszabályok és a rendelkezésre bocsátott tananyag alapján  
- felvázolni a gyermek- és családvédelem rendszerének és a szociális ellátórendszer összefüggéseit
- a szociális érzékenység szem előtt tartásával kiválasztani a családokat érintő reprodukciós zavar  
jellegéhez igazodó kezelési mechanizmusokat

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
SzociálisháLAW - YouTube 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
Filó Erika-Katonáné Pehr Erika/Sáriné Simkó Ágnes szerk.: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem (Budapest, HVG-ORAC Kft., 2015.)
Jogszabályok Szociális jog (Család- és gyermekvédelem) :
1. 1997. évi XXXI. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról  (Gyvt.)
2. 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról  (Gyer.)
3. 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (Szt.)
4. 1991. évi LXIV. törvény, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről (GyjE.)
5. 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.),
6. 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről (Csvt.)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Kőhalmi László egyetemi tanár, tanszékvezető
Dr. Tóth Dávid adjunktus
Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

Hétfő, 13.00 – 14.30 / Molnár Kálmán előadóterem

  AJKONOA73
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye AJKONOA28
Közigazgatási jog 1.
Kredit 3
Heti óraszám 2
Szemeszter 8

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
1.A szabálysértési jog kialakulása, története és elméleti alapjai
2.A szabálysértési felelősség és a szabálysértési szankciók
3.A szabálysértési eljárás alanyai. Általános eljárási szabályok
4. Bizonyítás a szabálysértési eljárásban
5. Kényszerintézkedések a szabálysértési eljárásban
6. A szabálysértési hatóság eljárása
7. Jogorvoslatok a szabálysértési eljárásban. A helyszíni bírságolás
8. Eljárás a bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértések esetén
9. A szabálysértési szankciók végrehajtása 
10. A szabálysértési nyilvántartási rendszer
11. A szabálysértési jogsegély    
12. Az egyes szabálysértések
13. A szabálysértési jog európai és nemzetközi dimenziói

Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: kollokvium
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
A hallgatókat megismertetni a szabálysértésekre vonatkozó jogszabályok legfontosabb rendelkezéseivel, valamint a jogalkalmazásban előforduló leggyakoribb szabálysértési tényállásokkal.

Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:
HOLLÁN Miklós – NAGY Judit (szerk.): A szabálysértési jog tankönyve. Dialóg Campus – Wolters Kluwer. Budapest, 2019.

ajánlott irodalom:
CSERÉP Attila – FÁBIÁN Adrián – RÓZSÁS, Eszter: Nagykommentár a szabálysértési törvényhez: Nagykommentár a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértés nyilvántartási rendszeréről szóló 2012. évi II. törvényhez. Wolters Kluwer. Budapest, 2018.
BISZTRICKI László – KÁNTÁS Péter: A szabálysértési törvény magyarázata. Kommentár gyakorlati példákkal. Harmadik, átdolgozott, hatályosított kiadás. HVG-Orac Kiadó, Budapest, 2017.

jogszabályok:
a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012.évi II. törvény

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Európai jog

Alkotmányjog

Közigazgatási jog

Polgári jog

Büntetőjog
 
  AJKRNOA01
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 0
Heti óraszám 40
Szemeszter 9

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
 
Félévközi ellenőrzés:
Félév végi számonkérés típusa: aláírás
Jellege: írásbeli vizsga és szóbeli vizsga

A kurzus feladata a szakképzés céljának megvalósításában:
 
Jegyzetek, segédletek, szakirodalom listája:

A foglalkozásokon való részvétel követelményei: TVSZ szerint
A távolmaradás pótlásának lehetősége: TVSZ szerint

Megjegyzés: -

Dr. Rózsás Eszter egyetemi docens, tanszékvezető
Dr. Petrétei József egyetemi tanár
Dr. Mohay Ágoston Csanád egyetemi docens, tanszékvezető 
Dr. Pánovics Attila adjunktus
Dr. Szijártó István tanársegéd

Alkotmányjog
2025. február 03. (hétfő) 13.00 – 17.05 (5 óra)
Közigazgatási jog
2025. február 03. (hétfő) 8.00 – 12.05 (5 óra)
Polgári jog

Európai jog
2025. április 02. (szerda) 8.00 – 12.05 (5 óra)
Büntetőjog

  AJKRNOA02
A tantárgyfelvétel előzetes követelménye -
Kredit 0
Heti óraszám 25
Szemeszter 10

Meghirdetési gyakorisága: évente
Oktatás nyelve: magyar
Tantárgyi tematika:
Amennyiben a záróvizsgára felkészülés során a hallgatónak kérdése merül fel, úgy ezen konzultációs alkalmak biztosítanak lehetőséget a kérdések megválaszolására, a Microsoft Teams-en keresztül.