Interjú Kiss László alkotmánybíróval, a jogi kar Alkotmányjogi és Közigazgatás-jogi Tanszékének oktatójával

Egyedüliként választották úgy másodszor is alkotmánybírónak, hogy ki is tudja tölteni a ciklust. Hogyan lett alkotmánybíró?
A feltételeket a törvény írja elő, alapvetően két forrásvidéke van: a gyakorlatban hosszú időn keresztül nyújtott kiemelkedő teljesítmény, illetve a kiemelkedő elméleti és tudományos tevékenység. Nekem már a kutatási témám is szerencsés volt: a jogon belüli ellentmondásokkal foglalkoztam. Ez közel vitt ahhoz a feladathoz, amelyet az Alkotmánybíróság ellát, nevezetesen ez a szervezet a jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja, panaszeljárásban vagy normakontroll keretében. Kemény munka ez! Szívesen dolgoztam itt és jó kedvvel, amíg a hatáskörünket alaposan meg nem tépázták. Az Alkotmánybíróság állásfoglalásával egyetértve, melyet akkor kiadott, azt tartom, hogy “igazi” Alkotmánybíráskodás ott van, ahol nincsenek bizonyos tárgykörök kizárva a felülvizsgálatból, és megilleti az Alkotmánybíróságot a megsemmisítésnek a joga. Ez az európai standard.

Ha jól tudom, Pécsett végzett.
Éltem, mint Marci hevesen. Nyaranta eljártam dolgozni, kerestem annyit, amiből pár hónapig kihúztam. Másodévesen népköztársasági ösztöndíjas lettem, 1350 forint kaptam, ami akkor (1972-ben) nagyon tisztes pénzt jelentett, s ehhez a szociális támogatás is hozzájött – szinte alig kaptam több fizetést, amikor elvégeztem az egyetemet.

Van jó tanácsa útravalóul a frissen végzetteknek?
Legyenek kritikusak! Egy pécsi jogász kételkedjen mindenben, és ha alaposak a kétségei, akkor azt fogalmazza is meg, hogy lehessen javítani rajta. Örömmel látom, hogy az Alkotmánybírósághoz forduló bírák el nem hanyagolható része pécsi joghallgató volt valamikor, és látom a nevek mögött az értelmes arcokat is. Igényesen jönnek a szépen megírt ítéleteikkel és indítványaikkal, s az itt végzetteket látom fent a Parnasszuson is.

forrás: PTE Alumni Magazin 2014/2015