Interjú Fábián Adrián dékánhelyettessel, a Nemzeti Választási Bizottság tagjával

Mi az a Nemzeti Választási Bizottság, és hogyan lesz valakiből nemzeti választási bizottsági tag?
A Nemzeti Választási Bizottság tulajdonképpen a választások törvényességének a legfőbb őre Magyarországon. Egyrészt iránymutató funkciót tölt be a választási eljárással kapcsolatos kérdésekben, amelyet ún. állásfoglalásokban fejez ki, másrészt pedig jogorvoslati fórum, amelynél az egyéni választókerületi választási bizottság döntései ellen lehet fellebbezéssel élni. Heten vagyunk választási bizottsági tagok a Nemzeti Választási Bizottságban, és az országos listát állító jelölő szervezetek is küldenek egy-egy delegáltat. Hetünket az Országgyűlés választott 9 évre. Úgy lettem tag, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalból jött a megkeresés, és végül is közvetlenül a köztársasági elnök javasolt az Országgyűlés figyelmébe. Ezután az Országgyűlés választott meg kétharmados többséggel erre a tisztségre.

Ön is Pécsett végzett, ha jól tudom.
Büszke vagyok arra, hogy olyan kapcsolatok alakultak ki az egyetemi éveim alatt, melyek a mai napig élők – volt évfolyamtársaim közül kerültek ki életem meghatározó barátságai. Nyilván megvolt a helye a szórakozásnak is, de ehhez képest fegyelmezett hallgatónak tartottam magam, tudtam, melyik az a pont, ahol már a tanulásra kell koncentrálni. Komolyan vettük a felkészülést a vizsgákra, hiszen megvolt a félévismétlés lehetősége, feszesebb volt a vizsgaidőszak is, mert az oktatók osztották be a vizsgákat. Úgy látom, hogy a mai hallgatóknak egy kicsit többet kell tennie: nagyobb a tananyag terjedelme, több a tantárgy, több a vizsga... Egyébként szerintem a hallgatói lét többé-kevésbé ugyanaz, mint korábban, a hallgatók most is élvezik az egyetemi éveket, ami szerintem az egyik legboldogabb és legfesztelenebb időszak az egész életükben. Ha tanácsot adhatnék nekik, az lenne, hogy mindig legyenek igényesek önmagukkal és a környezetükkel szemben is. Ezzel még soha senki nem sült fel.

forrás: PTE Alumni Magazin 2014/2015