KÖZÖS JÖVŐNK Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny Mezőörs  

már

11.

KÖZÖS JÖVŐNK Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny Mezőörs  

A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola és gróf Széchenyi István Népfőiskola, valamint a Magyar Műhely Általános Művelődési Központ környezetvédelmi versenyt hirdet Kárpát-medencei fiatalok számára három korosztályban.

A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzuk a fiatalokhoz. Kezdetben körzeti versenyként a környék iskoláit, diákjait igyekeztük megszólítani. Később már inkább megyei, majd 2014-től országos versenyként hirdettük meg a közben rangos eseményként emlegetett megmérettetést. A jelenlegi kiírásban a versenyt kiterjesztettük az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz ebben a tanévben az általános iskolások mellet a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését is várjuk. Az előző évekhez hasonlóan a verseny az online térben lesz lebonyolítva, ezzel is mérsékelve környezetre gyakorolt káros hatást. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszünk a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A verseny fordulói során igyekszünk a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevonni a környezetvédelem erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé.

A verseny fővédnöke: Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke  
      
A verseny forgatókönyve (3. korosztály):  
a. Felsőfokú oktatási intézménnyel aktív tanulói jogviszonyban álló hallgatók 
b. Egyéni pályázat  
c. Két részből álló online feladatból áll, melynek része egy adott környezetvédelmi problémával kapcsolatos pályamű elkészítése

Témakörök:  
1.    A klímaváltozás népszerű szkeptikus érvei és ellenérvei 
2.    A mezőgazdaság Földre gyakorolt hatása  
3.    Mikroműanyagok hatása a környezetre és a táplálékláncra 
4.    Édesvízhasználat és az emberiség jövője 
5.    Génmódosított élelmiszerek 
6.    Körforgásos gazdaság és hulladékmentesség

d. A legjobbak pályamunkájukat szakmai zsűri előtt mutatják be a 2024. június 07-i döntőben.

Jelentkezés: 2024. március 15-ig

Jelentkezés menete: 
Jelentkezni a verseny online felületén lehet.

A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.  
A verseny részletes leírása és az I. forduló kiírása a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén! 
 
Díjazás: 
A díjak összesített értéke 1 000 000 forint.  
I.    helyezett: 400 000 Ft ösztöndíj 
II.   helyezett: 300 000 Ft ösztöndíj 
III.  helyezett: 200 000 Ft ösztöndíj 
Különdíj: 100 000 Ft ösztöndíj

Egyéb fontos információik: Nevezési díj nincs!  
 
A díjazásról, a verseny menetéről, valamint a kijelölt témákról bővebb információt a www.kozosjovonk.hu weblapon kaphatnak az érdeklődők, illetve a megadott elérhetőségeken.  
 
Szervező kapcsolat:  
Szepesi Gergő  
Magyar Műhely Alapítvány Magyar Műhely ÁMK
Tel: +36-70/321-92-04
iroda.mma@gmail.com

Cseh Dániel 
+36 70 395 5260
cseh.mma@gmail.com