Szakmai gyakorlat a NATO Parlamenti Közgyűlés tavaszi budapesti ülésén

Kategória: Pályázatok, karrier
2015. January 30.

2015. május 15-18. között Budapest ad otthont a 60. évfordulóját ünneplő NATO Parlamenti Közgyűlés (NATO PA) tavaszi ülésének, amelynek szervezésében és lebonyolításában csakúgy, mint számos szakmai programon való részvétel kapcsán kiemelt szerepet szánnak nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó, vagy rokon szakon tanuló fiataloknak.

A nagyságrendileg félszáz önkéntest elsősorban a nemzetközi tanulmányokat – és rokon szakokat – folytató, legalább másodéves BA/BSc szakos, de harminc évnél nem idősebb, angolul legalább középfokú szinten kommunikálni tudó, ambiciózus hallgatók közül szándékoznak kiválasztani. Jelentkezni angol nyelvű önéletrajzzal és egy 500 szavas – szintén angol nyelvű – esszével lehet, melyben a jelentkező a motivációi mellett gondolatait is megfogalmazza a 2016-os varsói NATO-csúcstalálkozó kapcsán. Ezt követően az így kiválasztott jelentkezők a második forduló során egy angol nyelvű beszélgetésen bizonyíthatják rátermettségüket. A végül kiválogatott önkéntesek egy rövid orientációt követően, május 11-19. között különböző feladatkörökben vesznek részt a NATO PA Közgyűlésének lebonyolításában.

Munkájukért cserébe az önkéntesek – beosztásuk függvényében – a különböző programelemek során betekintést kaphatnak a NATO PA munkájába, valamint a Közgyűlés zárását követően kétnapos szakmai konferencián vehetnek részt, ahol külföldi és hazai gyakorló politikusok, szakemberek osztják meg tudásukat, tapasztalataikat a közönséggel. A jól teljesítő hallgatók a rendezvény zárásaként egy a NATO PA által kiállított szakmai gyakorlati igazolást vehetnek át.

A szakmai önéletrajz és a fogalmazás beküldési határideje: 2015. február 20. (péntek) 12.00 óra, a pályázatokat a hyac.apply@gmail.com e-mailcímre várják.

A szóbeli fordulóra várhatóan 2015. március 2-6. között kerül sor. A jelentkezőnek ezen felül vállalniuk kell, hogy részt vesznek a rendezvény előtti felkészítésen, valamint, hogy várhatóan el tudják látni a rájuk kiszabott feladatot a 2015. május 11-19. közötti időszakban.

Miért a PTE ÁJK?


ÁJK a Facebookon