Elhunyt Dr. Ivancsics Imre

Kategória: Kari hírek
2018. March 19.

2018. március 15-én, életének 80. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegség következtében elhunyt a Pécsi Tudományegyetem egykori rektorhelyettese, az Állam- és Jogtudományi Kar volt dékánja, a Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője, dr. Ivancsics Imre.

1960-ban kezdte egyetemi pályafutását, érdeklődése a közigazgatási jog felé fordult, amelynek országosan is ismert, elismert művelőjévé vált a majd' hat évtizedes pályafutása alatt. Számos szakmai testületben viselt tisztséget. Munkásságát többször ismerték el kitüntetésekkel, díjakkal is, ezek közül is kiemelendő a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje és a Deák Ferenc Díj.
Sohasem felejtjük humanizmusát, optimizmusát, kapcsolatteremtő személyiségét, ember- és családszeretetét. Emlékét örökké megőrizzük!

Ivancsics Imre hamvait 2018. 04. 16-án (hétfő) a Pécsi Köztemetőben Kápolnájában 11.30-kor kezdődő gyászmisét követően kísérik végső nyughelyére.
13.30-kor a Pécsi Tudományegyetem Dr. Halasy-Nagy József Aulájában közösen emlékezünk egykori kollégánkra.

Miért a PTE ÁJK?


ÁJK a Facebookon