Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia

Kategória: Doktori Iskola hírei
2017. March 20.

2017. május 19-21. között idén is a PTE ÁJK ad otthont a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata immár hatodik alkalommal megrendezett konferenciájának (IDK2017).

A rendezvény alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson hazai és külföldi fiatal kutatók, elsősorban doktoranduszok számára tudományos eredményeik prezentálására, ezenfelül személyes és szakmai kapcsolatok, együttműködések kiépítésére. A konferencia hagyományainak megfelelően a programban a klasszikus szekciók mellett helyet kapnak vitaindító eszmecserék és kerekasztal beszélgetések egyaránt, amelyek több tudományterület szempontjából is aktuális témák köré csoportosulnak. A multidiszciplináris szekciók célja, hogy a prezentációt követően olyan diskurzus alakuljon ki, amelynek eredményeként az előadók új nézőponttal gazdagodhatnak saját kutatási területükön.

A kutatási eredmények bemutatására tudományos előadás keretében, vagy hagyományos poszter formájában nyílik lehetőség. A konferencia elsődleges nyelve angol, azonban korlátozott számban magyar nyelvű prezentációkat is befogadnak.
A szervezők valamennyi tudományterületről várják doktoranduszok, valamint kimagasló tudományos munkássággal rendelkező graduális hallgatók jelentkezését (absztrakttal)  2017. március 31-ig.

További részletek a letölthető felhívásban, illetve a konferencia honlapján olvashatók.

A konferencia fővédnöke Prof. Dr. Bódis József a Pécsi Tudományegyetem rektora.

Miért a PTE ÁJK?


ÁJK a Facebookon